
Közpénzből épül a kontroll nélküli tiszás propagandamédia
A demokrácia, a jogállam, a független és pártatlan közmédia ugyanolyan kampányhazugság volt, mint a 480 forintos benzin.

A demokrácia, a jogállam, a független és pártatlan közmédia ugyanolyan kampányhazugság volt, mint a 480 forintos benzin.

A digitális piacon viszont pont az ellenkezője volt igaz.

Az Iparművészeti Múzeum idén ünnepli Üllői úti palotája átadásának 130. évfordulóját.

A kekvák megszűnése miatt a kiadói jogokat is átszervezik.
Fókuszban az olvasási motiváció.

34 éves korában meghalt Roy Frank Mitte, aki Walter White fiát alakította a Breaking Bad című sorozatban. A sorozat sztárjai megrendülten búcsúznak a fiatal tehetségtől.

Christian Horner a mai napig nem tudja feldolgozni a kirúgását, most könyv jelent meg az életéről.

Az új, őszi–téli menün találunk sült kukoricás humuszt és sajtburgeres tacót is.
Sipos Orsi és Mikecz Estilla érzelmileg teljesen összetörtek Rainer-Micsinyei Nóra kiesése után Az Árulók című műsorban. Orsi különösen nehezen viselte a helyzetet, mivel úgy érezte, hogy az ő stratégiája és döntései vezettek Nóra távozásához, ami miatt mély bűntudat gyötörte. Bár Elek Peti próbálta emlékeztetni őket arra, hogy ez csupán egy játék, Orsi képtelen volt elengedni a gondolatot, hogy egy ártatlan játékosnak kellett miatta hazamennie.
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium azt írta, a kekva megszűnése miatt rendezni kell a terjesztési jogokat.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány megszűnésével összefüggésben átmenetileg szünetel az alapítvány gondozásában megjelent könyvek értékesítése.

A KEKVA-k megszűnése miatt rendezni kell a könyvek terjesztési jogait. The post Átmenetileg leállították Schmidt Máriáék könyveinek forgalmazását first appeared on 24.hu .

Azt állítják, újra forgalmazni kezdik majd a könyveket, de azt nem mondták meg, hogy mikor.
Dömötör Csaba szerint az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvénymódosítás csak részben teljesíti a kárpátaljai magyar közösség követeléseit, és nem garantálja a nyelvi jogok hosszú távú védelmét. A Fidesz EP-képviselője bírálta Mag...

A főváros legszebb palotái őrzik a munkáját, miközben a teste belerokkant a feszített munkatempóba. A festőzseni öröksége a Vigadótól az Operaházig.

A Gundel étterem sajtótájékoztatóján bemutatták a következő Gundel Bál programját és a 30 millió forintos fejlesztéssel modernizált cateringüzletágát.
Négy vajdasági magyar alkotást láthat a közönség hét vajdasági településen október 13. és 15. között a Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválján, amelyet a vajdasági magyar mozgókép napja alkalmából tartanak – közölték a szervezők hétfőn. A Cinema Filmműhely által szervezett háromnapos rendezvénysorozaton Szabadkán, Zentán, Topolyán, Magyarkanizsán, Zomborban, Újvidéken és Adán tartanak ingyenes filmvetítéseket, amelyek közül néhányat közönségtalálkozó … The post Négy filmet vetítenek a vajdasági magyar mozgókép napja alkalmából appeared first on Vasárnap.hu .
A József Attila Színház új darabja több Rejtő-regény elemeit felhasználva, több rejtői motívumból építkezve mesél új, saját történetet.

RJ Mitte mindössze 34 éves volt.
Mitte Walter White Jr.-t alakította, Bryan Cranston kémiatanárból metamfetamin-dílerré lett Walter White fiát, az AMC-sorozat öt évadának csaknem minden epizódjában.

Óriás és dísztökökből nyílik kiállítás, színházi előadás és játszóház teszi teljessé a Tök Jó Napot.
A végvári rendőrök és határőrök története a magyar televíziózás egyik legnagyobb sikere. A Kisváros című sorozat titka a látványos akciókban, a humoros magánéleti szálakban és a zseniális színészgárdában rejlett. Idézzük fel a kultikus széria hátterét, felejthetetlen karaktereit és néhány kulisszatitkát!

Generációk színháza – az első 115 év címmel nyílt kiállítás a kaposvári teátrumban. A tárlat a Csiky Gergely Színház épületének fennállását ünnepli.

Futócipőre cserélték a Vörösmarty Színház művészei a színpadot vasárnap.

A tervek szerint Lennon játszotta volna Gollamot, McCartney Frodót, és Stanley Kubrick lett volna a rendező. Tolkiennek viszont nem tetszett az ötlet.

Az amerikai színész Walter White fiát alakította a magyarra Totál szívás címen fordított sorozatban.
Michael B. Jordan produceri közreműködésével készül a Prime Video egyik legígéretesebb fantasysorozata, a Fourth Wing, amely már most komoly esélyekkel indul, hogy a Trónok harca nyomdokaiba lépjen. A Rebecca Yarros azonos című regénye alapján készülő adaptáció nemcsak a könyv hatalmas rajongótáborára épít, hanem a történetmesélés és a látványvilág terén is új szintet ígér.

Az idei Méliés d'Or európai filmdíjat a spanyolországi Sitgesben adták át

Az ügy Geordie Greep vancouveri koncertjén robbant ki, ahol nagy késéssel lépett színpadra, és a közönsége előtt reagált a vádakra. A zenésznek azóta több koncertjét is lemondták.