Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Kultúra kategória5600 cikk (187 oldal)
BlikkKultúra
KultúraBlikk

Sürgős segítségre van szüksége Kuna Károlynak: irányított véradást kérnek a Jászai Mari-díjas színésznek

Sürgős segítségre van szüksége Kuna Károly színművésznek, akinek az egészségi állapota miatt irányított véradásra szólította fel a közönséget a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata. A színház munkatársai már maguk is adtak vért, de arra kérik a közönséget, hogy aki teheti, csatlakozzon hozzájuk, mert minden véradás számít. A felhívás szerint az ország bármely véradóhelyén lehet vért adni, és minden vércsoportból érkező adomány segíthet, mivel a leadott vért szükség esetén a színművész számára megfelelő vérkészítményre cserélik.

BlikkKultúra
KultúraBlikk

Plágiumbotrány a Megasztárban: beismerte a dallopást Dallos Bogi mentoráltja – „Gusztustalan módon csináltam ezt” – videó

A Guba Imre körüli plágiumbotrány a Megasztár új évadában robbant ki, miután a 17 éves versenyző állítólag egy saját szerzeménnyel nyűgözte le a zsűrit. Egy korábbi megasztáros, Csík Laci felháborodva tett közzé egy videót, miszerint a dal valójában az ő szerzeménye, és Imre jogtalanul mutatta be azt a sajátjaként a műsorban. A fiatal versenyző most elnézést kért emiatt.

BlikkKultúra
KultúraBlikk

„Vannak ezek a ciki bulik...” – Steiner Kristóf odaszúrt DJ Oti rajongóinak

Bár DJ Oti, azaz Sebestyén Balázs fellépéseire rendre percek alatt fogynak el a jegyek, Steiner Kristóf szerint a népszerű rádiós valójában semmi újat nem talált ki. A műsorvezetőként és lemezlovasként is ismert gasztroblogger egy műsorban fejtette ki, mennyire idegesíti, hogy a rajongók zseniális piaci résként tekintenek a retró bulikra, miközben ez a műfaj hosszú évek óta létezik. Steiner ugyanakkor leszögezte, hogy örül a rádiós sikerének.

BlikkKultúra
KultúraBlikk

Teljes Az Árulók névsora: a Barátok közt egykori sztárja is beköltözik Árpa Attila kastélyába

Október 6-án ismét megnyílnak Árpa Attila kastélyának kapui, majd kezdetét veszi Az Árulók című reality ötödik évada. A műsorban idén is 24 szereplő vállalkozik arra, hogy részt vegyen a különleges játékban, amelyben a stratégia, a pszichológiai érzék és a csapatdinamika egyaránt kulcsszerepet játszik. A névsor most vált teljessé, miután három újabb ismert személyiség csatlakozott a már korábban bejelentett résztvevőkhöz.