
Fordulat a magyar alvilág egyik legsötétebb ügyében: kiengedtek két gyanúsítottat
Terepjárója vezetőülése alá rejtett plasztikbombával robbantották fel Molnár Pétert.

Terepjárója vezetőülése alá rejtett plasztikbombával robbantották fel Molnár Pétert.

A rendőrség eljárást indított.

Rendőrök ütöttek rajta dílerpároson Vértesszőlősön kedden reggel, videón is mutatjuk az akciót.

Az ágazatból jelenleg mintegy 12 ezer szakember hiányzik, köztük 9 ezer rendőr

A hétvégén fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani Kisbér és környékén Kisbér és környékén.

Hiába állította a rendőrségi drograktárban embertelen körülmények közt dolgozó asszony, hogy a munkája miatt lett súlyos beteg, 2018-ban a még Pintér Sándor által vezetett Belügyminisztérium ezt alaptalannak tartotta. A „méregraktári” alkalmazott perelt, és most első fokon nyert. Csakhogy a rendőrség ezt nem hagyja annyiban, és az új belügyminiszter sem hajlandó megváltoztatni elődje döntését. Ügyvédje attól tart, addig húzzák az időt, hogy a nagybeteg asszony nem éri meg az eljárás végét.

A rendőrségben egyre nagyobb a türelmetlenség a Tisza Párt által ígért béremelés kapcsán.

Nem csak a rendőrök, a rendészek száma is emelkedik.

Csapás a salgótarjáni drogpiacon: terjesztőkre és fogyasztókra csaptak le a rendőrök.

A tettesnek sikerült elmenekülni, azóta is keresi a rendőrség. The post Betörtek Quentin Tarantinóhoz first appeared on 24.hu .

A lakosság segítségét kérik a rendőrök.
Súlyos csapást mértek a rendőrök Salgótarján drogpiacára. Az egyenruhások egy összehangolt, nagyszabású akció keretében kívántak felszámolni egy dílerekből álló bűnszövetséget, illetve a fogyasztóikat is elszámoltatni, aminek érdekében több tucat rendőr egyszerre több helyszínen intézkedett. Összesen nyolc embert hallgattak ki, köztük öt dílert és három fogyasztót.

Körözött személyt azonosítottak a polgárőrök, a rendőrök pedig előállították.

Fontos döntést hozott a bíróság.

Hatalmas botrány robbant ki Moszkvában

Giuseppe Moretti Uspp-elnök nyilatkozata szerint nem ez volt az első alkalom

Sértő kommentek az árvíz után

Egy gyilkosság, egy kialvatlan nyomozó és egy veszélyes ellenfél.
Az elmúlt időszakban élénk társadalmi vita alakult ki az abortusztabletta magyarországi engedélyezése körül. Íme, egy újabb érv a rejtett veszélyekről: Amerikában magzati gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat egy férfi ellen, mert a kereset szerint terhes barátnője gyógyszerét abortusztablettával helyettesítette, hogy annak beleegyezése nélkül megölje meg nem született gyermeküket. A 27 éves Abdullah Mohmandot az esküdtszék … The post Titokban abortusztablettával próbálta megölni meg nem született gyermekét egy férfi appeared first on Vasárnap.hu .

Lebuktatta a feleséget, majd börtönbe juttatta a férjet

A rendőrök perceken belül elfogták az elkövetőt.

Ügyvédje biztos az ártatlanságában, közel ezren álltak ki mellette.