
Keményebben lépnek fel a megállóban dohányzók ellen Budapesten, fél év alatt több mint 4,5 millió forintnyi bírságot szabtak ki
2026 első félévében közel nyolcszor annyi esetben szabtak ki bírságot, mint tavaly.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

2026 első félévében közel nyolcszor annyi esetben szabtak ki bírságot, mint tavaly.

Budapesten egyeztetett Magyar Péter és az EPP elnöke a napi egy millió eurós bírságról, de a megállapodás ára egyelőre hétpecsétes titok.

A fővárosi közterület-felügyelők 2026 első félévében közel nyolcszor annyi esetben bírságoltak meg megállókban dohányzókat, mint tavaly egész évben: 578 szabálytalankodót vontak felelősségre, a kiszabott bírságok összértéke pedig meghaladta a 4,6 millió forintot.

Putyin úgy véli, hogy stratégiailag és taktikailag is nála van a kezdeményezés. Még nem szabad leírni az orosz védelmi ipart. A francia példa mutatja, hogy annyira azért nem kell félni a német szélsőjobbtól, hiába erősödik. Nem kell sutba dobni a nemzetközi menedékjogot, mert törvényesen is ellenőrizhető az illegális migráció. Kaphat-e állami temetést Szerbiában a nemrég elhunyt „boszniai mészáros”, Ratko Mladic? Témák és vélemények a világsajtóból.
Budapesten jelentősen megszigorították a közösségi közlekedési megállókban történő dohányzás elleni fellépést, amelynek eredményeként az idei év első felében drasztikusan megnőtt a szabályszegők ellen kiszabott bírságok száma és összege. A Fővárosi Közgyűlés február végi döntése nyomán a közterület-felügyelők fokozott ellenőrzéseket végeznek, különösen a frekventált csomópontokban, mint a Deák Ferenc tér vagy a Blaha Lujza tér. Az intézkedések célja a passzív dohányzás visszaszorítása és a nemdohányzók védelme.

A legnagyobb éves visszaesés a fővárosban és a megyeszékhelyeken következett be: Budapesten 44, a megyeszékhelyeken 43 százalékos volt a csökkenés. A községekben ennél jóval kisebb, 31 százalékos volt a kereslet visszaesése. Mindez az ingatlan.com elemzéséből derül ki.
Budapesten fogadta Manfred Webert, az Európai Néppárt elnökét Magyar Péter magyar miniszterelnök. A találkozóról a magyar kormányfő a közösségi média-oldalán számolt be.

Budapesten tárgyalt a kormányfő a Néppárt elnökéve

A Fővárosi Közgyűlés február végi döntése óta megsokszorozódott a tiltott helyen történő dohányzás miatt kiszabott büntetések száma és mértéke is. The post Keményen elkezdték büntetni a megállókban dohányzókat Budapesten first appeared on 24.hu .
Budapesten tárgyaltak a Néppárt elnökével. Manfred Weber segítséget ígért abban, hogy az orságnak ne kelljen napi 1 millió eurós bírságot fizetnie. Magyar meglebegtette a Tisza belépését a Néppártba.

A miniszterelnök az Európai Néppárt elnökét fogadta Budapesten
Magyar Péter miniszterelnök Budapesten találkozott Manfred Weberrel, az Európai Néppárt elnökével. A kormányfő szerint több fontos témáról is tárgyaltak, amelyek egyike a Magyarország által fizetett napi egymillió eurós bírság volt, amellyel kapcsolatban a német politikus felajánlotta a segítségét. A Tisza Párt elnöke szerdán este az Európai Tanács elnökével is egyeztet.

Weber arról is beszélt, hogy nehezen élte meg a lejáratásokat az Orbán-kormány részéről. Magyar este Budapesten fogadja António Costát.

Az Európai Tanácsot vezető António Costa szerdán Budapesten tárgyal Magyar Péterrel, mielőtt Dublinban megkezdődnek az informális egyeztetések az EU következő hétéves költségvetéséről. A megállapodás még távolinak tűnik mivel az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság tervezetét, az Európai Parlament és a tagállamok eltérő irányokba vinnék, pedig a 2028–2034-re vonatkozó több éves pénzügyi keretből ( MFF ) a meglévő politikák mellett az új prioritásokat - versenyképesség és védelem - is finanszírozni kéne.

Manfred Weber elmondta, hogy bajor politikusként mindig is fontos volt számára Magyarország támogatása, és személyesen is nehezen élte meg az Orbán Viktor sértettségéből fakadó lejáratásokat.

Az Európai Tanács elnöke szerdán Budapesten találkozik Magyar Péter miniszterelnökkel, a megbeszélésen az EU következő hosszú távú költségvetéséről, a védelemről, a versenyképességről, az uniós bővítésről és Ukrajna támogatásáról is szó lehet.

A német politikus közös fényképet is megosztott a tárgyalásról

Csen Csiang éppen Budapesten lépett fel, amikor megszületett a fia, adta magát a név. A másik két gyereké meg már jött magától.

Magyar Péter miniszterelnökkel találkozik António Costa, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke szerdán, Budapesten.

António Costa a magyar fővárosba utazott, hogy a miniszterelnökkel egyeztessen.

Tovább gyűrűzik a lengyel Zondacrypto-botrány. A kriptotőzsde egykori vezetője, Przemysław Kral Budapesten találkozott Marcin Romanowski ügyvédjével, és a lengyel sajtó szerint ő intézte volna, hogy a Lengyelországban körözött politikus céget és tartózkodási engedélyt kapjon Dubajban. Romanowski addig Magyarországon kapott nemzetközi védelmet, és egy, az Alapjogokért Központ keretében létrehozott intézetet vezetett. A szervezet 350 millió forintos állami támogatást kapott, Romanowski vagyonnyilatkozata szerint pedig 17,5 millió forintot keresett ott 2025-ben. Most Tiraszpolban van – legalábbis…
Gáspár Laciék gyors zsákutcás bukása után nagyobb fordulatszámra kapcsolt a Most Wanted – A hajsza. A Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci alkotta nyomozócsapat könyörtelenül üldözte a Budapesten szélnek eresztett celebbűnözőket, akiknek a kibővített játéktér sem hozott megkönnyebbülést. Egy elhibázott illemhelyi megálló miatt is szorult a hurok egy újabb páros nyakán.

Végre korrigálják a fiaskót.
Pontosan tíz nappal a rajt előtt lerántották a leplet a budapesti Ultimate Championship egyedi trófeáiról, az Atlétikai Világdöntő még ezen a területen is forradalmi újdonságokat hoz. A szervezők közleményéből kiderül, a szeptember 11. és 13. közötti történelmi világversenyen egyáltalán nem osztanak érmeket: most először kizárólag az Abszolút Bajnokok kapnak trófeát, hiszen ezen a szinten már csak az számít, ki a leggyorsabb, a legerősebb, a legjobb.

Johnny Depp vezekel.

Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon.

Az érdeklődő is kevesebb, mint tavaly.

A legnagyobb éves visszaesést, 44 százalékot Budapesten tapasztaltak az eladó lakások piacán. The post Nagyot esett a lakáspiaci kereslet augusztusban az előző évhez képest first appeared on 24.hu .

Tizenkét fotós gyűjtötte össze a tavasszal Budapesten és a világban készült képeit, hogy megmutassák, milyen furcsa, kiszámíthatatlan és szórakoztató az utca népe. The post Hőkupolák ide vagy oda, Budapest tavasszal volt a legfurább first appeared on 24.hu .
Rémisztő közlekedési balesetről és veszélyes manőverekről készültek felvételek Budapesten. Egy elektromos rollerrel közlekedő férfi bukósisak nélkül, egy telefont a füléhez szorítva cikázott az autók között a Rákóczi úton, aminek ütközés lett a vége.

Bár a nyár végére is alacsony maradt a keresések száma az ingatlanpiacon, a potenciális vevők egyre inkább alkalmazkodnak a megemelkedett árakhoz. Budapesten ma már többen keresnek 100 millió forintnál drágább otthont, mint 50 millió forint alattit, de országos szinten is jelentősen eltolódott az érdeklődés a magasabb árfekvésű kategóriák felé.
Hatalmas viharokat, kisebb árvizeket és látványos éjszakai „villámshow-t” hozott az ország fölött hétfőn átvonuló intenzív hidegfront. Égszakadás Vas megyében, villámárvíz Tolnában, égzengés Budapesten: összeszedtük a leglátványosabb videókat, és mutatjuk, mi várható a folytatásban.
Egy szokatlanul sietős autózás keltette fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőreinek figyelmét Budapesten. A sofőr menekülőre fogta, a megállítása után pedig kiderült, hogy jelentős mennyiségű, magyar zárjegy nélküli cigarettát szállított.

Két veszélyes közlekedési jelenetet rögzítettek Budapesten az elmúlt napokban.
Sebestyén Balázs és csapata számára izgalmasan indult a Most Wanted második évada, ám az események már az első napon drámai fordulatot vettek. A műsorban, ahol az üldözők feladata a szökevények elfogása, a helyzet váratlanul veszélyessé vált, amikor a celebbűnözők emberei autókkal kezdték követni a nyomozókat, hogy jelentést tegyenek a hollétükről.

Visszaáll a tanítási időszak alatti sűrűbb menetrend, több vonalon pedig gyakrabban vagy nagyobb kapacitással közlekednek a járatok

Az együttműködést Vitézy Dáviddal közösen jelentette be Budapest főpolgármestere. Karácsony Gergely ezt korszakváltó javaslatnak tartja.

A nyolcszoros aranylabdás klasszis végleg visszavonult az argentin válogatottból, amelyben a Vanczák Vilmos elleni kiállítással debütált.

Nemcsak a rúdugrás döntőjében, hanem a színpadon is felrobbantja a Nemzeti Atlétikai Központot Armand „Mondo" Duplantis. A kétszeres olimpiai bajnok rúdugró élőben adja elő a World Athletics Ultimate Championship hivatalos himnuszát, a Gold című dalt a szeptember 13-i záróesten. Az atlétika új típusú, háromestés versenye azonban nem csak miatta lesz kihagyhatatlan: vasárnapra sűrítették a legtöbb döntőt, a magyar váltó csatáját és a nemzetközi atlétika egyik legnagyobb párharcát is.

Lezárult a BRFK és a BKK közös nyári közlekedésbiztonsági kampánya. Szerencsére volt kedvező tapasztalat is az intézkedések során.