
Ittas sofőrt kapcsoltak le a debreceni rendőrök, ami ezután jött, arra mi sem számítottunk!
Pedig azt hinné az ember, hogy egy ilyen kihágás után jóba foglalja magát.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Pedig azt hinné az ember, hogy egy ilyen kihágás után jóba foglalja magát.

Debrecen ételfutárkodás szempontjából nagyszerű város és most már Katz Dávid azt is tudja miért. A The post „Ennél jobb munka nem is létezik!” - Megnéztük Debrecent ételfutár szemmel first appeared on 24.hu .

A Debreceni Járási Ügyészség rongálási cselekmények miatt emelt vádat azok ellen a terheltek ellen, akik – a vád szerint – egy debreceni parkolóban felgyújtották a sértett autóját.

A Debrecenben történt késelés egy bátor cselekedet tragikus következményévé vált.

A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy látszik, az elmúlt harminc év alatt kialakított liberális büntetési rendszer és a liberális szellemiségű ítéletek nem jelentenek valódi visszatartó erőt.

Több mint 25 éven keresztül tanított a debreceni gimnáziumban.

Elhajtott, majd gyalogosan indult tovább a bódult sofőr.

További két autó is lángra kapott.

Nem csak az esemény érdekes, hanem az is, ahogy történt: a CATL azt nem úszta meg, amit Magyar Péter igen.

.Több órán keresztül nem lesz víz több lakásban sem.

Egy hét alatt összegyűlt a szükséges összeg. A kezelésre akár már szeptemberben sor kerülhet.

Nincs hátra már 2 hét sem.

Szeptember 3-án, csütörtökön tervezz előre, ha odamész.

Mutatjuk az elképesztő felvételt, hogy lángolt az autó a debreceni parkolóban.

Vitézy Dávid minisztériuma a Telex kérdésére azt válaszolta, még a Debrecen–Nagykereki-vasútvonalon várható hasonló fejlemény, de az is hosszabb időt vesz igénybe.

A Debreceni Egyetem jubileumi rendezvényén átadták a Juhász Zsuzsa életműdíjat is.

Ivóvízbekötési munkálatokat végeznek majd a szakemberek. A vízhiány mindössze néhány óráig tart majd.

Évtizedeken át volt meghatározó tagja a klub háttércsapatának. Képíró Jánostól búcsúzik a Debreceni VSC.

Gyújtogatással ért véget egy párkapcsolati nézeteltérés Debrecenben. Csak a barátja autóján akart bosszút állni, de két másik is lángra kapott.

A Debreceni VSC nem hosszabbította meg a közép-afrikai futballista szerződését. Amos Youga Magyarországon folytathatja pályafutását.

Egy fiatal meghalt, egy pedig megsérült a támadásban.

Már tavaly decemberben elindította a kínai cég a csarnok építését. A környezeti hatásvizsgálati eljárás júniusban indult el.
A Szegedi Tudományegyetem tagadja, hogy 2024-ben hét és fél hétig állt a dél-alföldi régióban a gyermeksebészeti ellátás, és az életmentő műtétek kivételével a beteg vagy sérült gyerekeket Debrecenbe, Pécsre, Miskolcra vagy Budapestre kellett szállítani. A magyar egészségügy egyik legnagyobb krízise kapcsán nem ismerik el, hogy a gyereksebészetet azért kellett leállítani, mert olyan műtőbe akarták visszaköltöztetni, ahol ablakot sem lehetett nyitni és légkondicionálás sem volt. Mi azt állítjuk: igenis terhelte.

Már június óta zajlik a környezeti vizsgálat.

Vámospércsen, Biharnagybajomban, de Mikepércsen és Debrecenben is történt baleset.

Szombat hajnalban történt tragédia. Újabb részletek láttak napvilágot a debreceni késelés kapcsán.

A Debrecen nem kezdte jól a bajnokságot, az észt edző sorsa is bizonytalanná vált.
Újabb akkumulátoripari beruházás valósulhat meg Debrecenben a kínai CATL egyik leányvállalata révén. Bár a korábbi ígéretek szerint nem volt tervben újabb akkuipari fejlesztés a városban, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalnál már június vége óta környezeti hatásvizsgálati eljárás zajlik a projekttel kapcsolatban.

Reménykeltő esőt hozott kedd éjjel az időjárás Debrecen térségébe.

Papp László kulcskérdésnek nevezte a város számára a közösségi közlekedést

Tavaly óta épül egy új csarnok, most kiderült, mi célból. The post Újabb akkumulátoripari üzem épülhet Debrecenben first appeared on 24.hu .

Arcát bátran vállalva állítja, hogy önvédelem volt.

Debrecenben a nyolcadik akkumulátoripari beruházás valósulhat meg: a kínai CATL leányvállalata egy akkumulátor-újracsomagoló és -összeszerelő üzemet hoz létre az állami tulajdonú Inpark újonnan épült csarnokában. Mindez annak ellenére történik, hogy az előző kormány korábban határozottan tagadta az újabb, térséget érintő akkuipari fejlesztések lehetőségét – írja a Debreciner .
Már otthon gyógyul az a fiatal férfi, akit a debreceni késelés során hasba szúrtak, de az ismerősei szerint lelkileg összetört, mivel a gyerekkori barátja életét vesztette a támadásban. A tragédia megrázta az áldozat környezetét, akik elmondták, hogy a két fiatal segíteni próbált egy bajban lévő nőnek.

Megakadt a debreceni 1-es villamos tervezett pályafelújítása.

Ma már elképzelhetetlen, hogy régeben áldatlan állapotok uralkodtak a mentés területén.

A határozat szeptember elsején jelent meg a Magyar Közlönyben.

Az 1-es villamos fejlesztésére korábban 23,2 milliárd forintos forrás állt rendelkezésre.

Óriási dolog készül Debrecenben, döntöttek az ázsiai tulajok: átépítik a nagy akkugyárat.

A késelést túlélő fiatal állapotáról közölt újabb információkat a kórház.