
Rijekán keresztül is terítik autóikat a kínaiak
Megérkezett az első nagyobb kínai autószállítmány a rijekai kikötőbe, amely egyre fontosabb szerepre törekszik az európai gépjármű-kereskedelemben - írta meg a Croatia Week .
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Megérkezett az első nagyobb kínai autószállítmány a rijekai kikötőbe, amely egyre fontosabb szerepre törekszik az európai gépjármű-kereskedelemben - írta meg a Croatia Week .
Egyre nehezebb várni arra, hogy a SPINE elképesztően látványos harcjeleneteit mi magunk vezényelhessük le. A mostani trailer sem segít, ráadásul az indíttatásunk is egyre tisztább.

A Magyar Jövő stábjával ezúttal Pannonhalmán, az Ürmös Portán jártunk, ahol dr. Pottyondy Ákos agrármérnökkel arról beszélgettünk, mit tanulhatunk elődeink gazdálkodásából, és miért lehet mindennek egyre nagyobb jelentősége az aszályosabbá váló Kárpát-medencében.
Miközben az ország jelentős részén tombol a hőség, szerda estére nyugaton egyre több területet érhetnek el a zivatarok. Vas megye egészére elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben, három járásra pedig már riasztást is kiadott a meteorológiai szolgálat.
Mintha valami csoda történt volna a Balatonnál. A nyár második fele szinte kizárólag arról szólt, hogyan húzódik vissza fokozatosan a víz a tóból, egyre szélesebb, repedezett, kiszáradt partszakaszokat hagyva maga után. A meglepő fordulat az, hogy augusztus 25-én, mintha csak egyetlen éjszaka alatt megtört volna az átok. A közösségi médiában megjelent néhány fotó és videó, amelyeken ismét víz borította a hetek óta szárazon álló területeket.
A közszolgálati média újjászervezése és adásainak újraindítása ismét heves politikai vitákat eredményezett. A kiegyensúlyozottság kérdése, valamint a műsorokban megszólaltatott vendégek köre egyre többször kerül terítékre. Most például Magyar Péter miniszterelnök írta a Facebook-oldalán, hogy szerinte az ellenzéki szereplők aránya továbbra is domináns a csatorna műsoraiban.
Egyre több rémtörténet kering az ágyi poloskákról, amelyek nemcsak a szállodákban vagy kollégiumokban, hanem budapesti társasházakban is komoly fejfájást okoznak. Van azonban egy tuti recept!

Az időjárási jelenség miatt egyszerre sújtják az országok aszályok és heves esőzések, és már csökkenteni kellett a Panama-csatorna hajóforgalmát is.

Az Egyesült Államokban júliusban a PCE infláció éves alapon 3,7%-on maradt, felülmúlva a 3,6%-os várakozást, míg a maginfláció szintén változatlanul 3,3%-ot mutatott. A fogyasztók jövedelme 0,4%-kal nőtt, kiadásaik azonban reálértelemben stagnáltak. A második negyedéves GDP-t nem revideálták az 1,5%-os évesített növekedésről, ugyanakkor a fogyasztási kiadásokat és a PCE árakat felfelé módosították. Az összképen mindez érdemben nem változtat: az amerikai reálgazdaságot egyre inkább érik az ütések, miközben az inflációs nyomás továbbra is kitartóan jelen van.

A DSZÁ Állatmentés tartalékai elfogytak, miközben milliós állatorvosi tartozások gyűltek össze.
Miközben tombolnak az erdőtüzek Dél-Európában, az EU végrehajtotta eddigi legnagyobb közös műveletét a tűzoltás támogatására. A válság azonban rávilágít a vészhelyzeti beavatkozás és a tűzvészek megelőzése közötti egyre növekvő szakadékra. Nézze meg a videót!

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint a kijevi kormány belső összeomlásának vagyunk szemtanúi - számol be az orosz állami TASZSZ hírügynökség. Nemrég a leváltott ukrán védelmi miniszter nyilvánosan bírálta az ország vezetését, figyelmeztetve, hogy Ukrajna egyre inkább vesztésre áll.
A magas árak és a hőhullámok okozta terhelés egyre nehezebbé teszi a gáztárolást, így Hollandia esetleg nincs kellően felkészülve egy rendkívül hideg télre.
A magas árak és a hőhullám okozta nyomás egyre nehezebbé teszi a gáz tárolását, így Hollandia esetlegesen nincs kellően felkészülve egy rendkívül hideg télre.
Tizenhét évvel ezelőtt egy sűrű hajú, mosolygós tiniként ismertettük meg a 2009-es Csillag születik versenyében Brasch Bencét. Azóta elismert színésszé vált, ám ahogy haladt előre a kora, sajnos a hajkoronára egyre ritkult, viszonylag fiatalon kopaszodni kezdett.
Az orosz hadsereg ballisztikus rakétákkal lövi az ukrán fővárost hetek óta. Minden egyes éjszaka szólnak a légvédelmi szirénák, a helyiek az óvóhelyeken hallgatják a hatalmas robbanásokat, és fogalmuk sincs, hogy a házuk meglesz-e még hajnalban.
Továbbra sincs meg Buzsáky Ákos. A 20-szoros magyar válogatott játékos fotója és adatai még mindig ott vannak a rendőrség internetes oldalán az eltűnt személyek között. A labdarúgó ismerősei egyre inkább aggódnak.

Olaszország prémium ingatlanpiacai egyre vonzóbbak a nemzetközi vevők számára, mivel a kedvező adózási környezet, az életstílus és a más európai nagyvárosokhoz képest mérsékeltebb árak együttesen növelik a keresletet. A Knight Frank legfrissebb elemzése szerint egymillió euróért Rómában vagy Firenzében ráadásul jóval nagyobb lakóterületet lehet vásárolni, mint Londonban, Párizsban vagy Zürichben.
A vállalat egyre több céggel egyezkedik az RTX Spark támogatásáról.
Az utazók körében most szeptember a sláger: egyre többen cserélik a főszezoni nyári hónapokat a késői napsütésre, kevesebb tömegre és olcsóbb jegyekre.

Japán és Oroszország között immár több mint egy évszázada állandó viták vannak a Kuril-szigetek hovatartozása miatt. A helyzet régóta rendezetlen, pedig a felek között többször is voltak próbálkozások a megoldásra. A feszültség 2026 augusztusában az eddigieknél is jobban elharapódzott, amit egyszerre okoztak a térségi katonai gyakorlatok, melyek során éleslövészetet is tartottak, majd Vlagyimir Putyin orosz elnök is megjelent a vitatott szigetek egyikén. A felek folyamatosan kifejezik egymás számára az elégedetlenségüket, a dolgok állása alapján a folyamatok egyre inkább afelé mutatnak, hogy e…

2026. szeptember 19-én rendezi meg a HVIM – Magyar Ellenállás az egyre ismertebbé váló túrát. Nem csupán az útvonal, de a hosszabb, 44 kilométeres táv rajthelyszíne is megváltozott idén.
Nemrég szavazásra bocsátottuk a kérdést, hogy a jelenlegi formájában önök megszüntetnék-e a palackvisszaváltó rendszert. Meglehetősen nagy arányban igennel szavaztak, ami önmagában is elgondolkodtató. A helyzet azonban az, hogy ez uniós kötelezettség. Ám Budapest belvárosában és az ország számos pontján egyre nagyobb problémát okoz a „palackvadászat” jelensége, amely során az emberek a kukákból szedik ki a visszaváltható flakonokat, utánuk pedig kosz, kiborított szemét és piszok marad. A kérdés tehát adott: Ön súlyos büntetéseket róna a palackgyűjtőknek? Szavazzon a cikkünk alján!
Augusztus 26-án a kutyák világnapja van, amely alkalomból négylábú társaink kerülnek a fókuszba. A kutya és ember közötti kommunikációról egyre többet tudunk, s kutatások bizonyítják, hogy az ebek rendkívül sok dolgot megértenek az emberi beszédből, illetve jól taníthatóak: mozgáskorlátozott emberek, gyengén látók hatékony segítői az életben. Hűséges társai az embernek, s a kutyatartók rendszerint családtagként tekintenek rájuk.

A Revolut bejelentette, hogy euróalapú stablecoin kibocsátásával száll be a globális stablecoin-versenybe, amelyben egyre több bank és pénzforgalmi szolgáltató vesz részt - számolt be a Bloomberg .

Az intézményi befektetők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a Blackstone és a KKR úgynevezett örökzöld (evergreen) alapjai iránt, amelyeket eredetileg a vagyonos magánszemélyek számára hoztak létre. Ez a tendencia hosszú távon alapjaiban változtathatja meg a magántőkeszektor hagyományos, tízéves zárt végű alapokra épülő modelljét - írja a Financial Times .
Egyre népszerűbb a mesterséges zene, amely nem csak lelketlen, hanem jogsértő is lehet.

A mostani adat egy hosszabb ideje tartó kedvezőtlen folyamatba illeszkedik.

Egyre többen érzik Oroszország háborújának súlyát.
A digitális túlterheltség, a folyamatos értesítések és a streamingplatformok állandóan változó kínálata elől menekülve egyre több fiatal és gyűjtő tér vissza az offline adathordozókhoz. A hazai másodpiacon a régi walkmanek, discmanek és iPodok mellett a ritka vinyllemezek, díszdobozos filmek és konzoljátékok iránt nőtt meg a kereslet. A Vatera legfrissebb adatai és a nemzetközi folyamatok azt jelzik, hogy a fizikai adathordozók birtoklása újra a kényelem és a kiszámíthatóság szimbólumává válik.
Képzelje el, hogy egy illusztrációt néz, amely tele van rejtett arcokkal. Első pillantásra talán csak néhányat vesz észre, de ha jobban megfigyeli, egyre több részlet bontakozik ki ön előtt. Ez a játék azonban nem csupán szórakozás, hiszen sokkal többet árulhat el önnek saját magáról, mint gondolná! Az, hogy hány arcot lát, valójában az észlelése működéséről, a gondolkodásmódjáról és a személyiségéről adhat képet. Kíváncsi, mit jelent, ha csak pár arcot vesz észre, vagy éppen az összeset? Olvasson tovább, és fedezze fel, mit árul el önről ez az egyszerű, de annál izgalmasabb pszichológiai tesz…

Egyre nagyobb a miniszterek befolyása.

A gyilkosságok és a szexuális bűnügyek esetében is nagy az emelkedés.
Széles körű felháborodást váltott ki Kínában egy kóbor kutya és három kölykének brutális megölése. Az eset után országszerte egyre többen sürgették az állatok jogi védelmének megerősítését.

Az ÖPOSZ legújabb szektorelemzése szerint a nyugdíjkassza-tagok pozitív reálhozamot könyvelhettek el, az egészségpénztárak esetében pedig tovább nőtt a lakáshitel-törlesztési célú kifizetések népszerűsége.

Egyre gyakrabban alkalmaznak testi fenyítést Afganisztánban

Északkeleten maradhatnak tartósabban felhős tájak. The post Egyre többfelé süt ki a nap first appeared on 24.hu .

A Hottó és Zalaszentmihályfa közötti mezőn kukorica, vagy búza helyett a cirok zöldell.

A felvásárlási árak egyre távolabb kerültek a gazdaságok költségszintjétől.

Helyenként előfordulhat csapadék, majd száraz és egyre melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Legközelebb szombaton növekszik a felhőzet és a záporok, zivatarok előfordulási esélye, ugyanis hidegfront érkezik.