Három név már biztos: eldőlt, kiket jelölnek a közmédia új testületébe
Két médiakutató és egy irodalomszervező kapta a legtöbb szavazatot.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)
Két médiakutató és egy irodalomszervező kapta a legtöbb szavazatot.

Végleg eldőlt: elmarad a városi tűzijáték, de egy település fokozott biztonsági intézkedésekkel készül.
An RTL+ Premiumon futó Exek csatája legfrissebb adásaiban Pumped Gabo és Sebestyén Ági párosa került a kiszavazás középpontjába. A műsor 2. évadában, miután a harmadik kiesőként távozó Széphalmi Juliska és Sánta Laci búcsút vettek a birtoktól, a bent maradt versenyzőknek újból taktikai döntést kellett hozniuk. Egy váratlan fordulat után eldőlt, kik köszöntek el a játéktól.
Melléthei-Barna Márton, a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese a Magyar Hangnak adott interjúban többek között arról beszélt, mikorra készülhet el az új alkotmány, és hogy lehet-e közvetlen köztársaságielnök-választás Magyarországon. A politikus szerint a végleges döntés még nem született meg, az új alkotmány azonban legkorábban 2027 őszére készülhet el.

Nova tanuló keresőkutya, már éles helyzetben is bizonyította rátermettségét.

A nyári szünet alatti mérlegelést követően a Nemzetközi Automobil Szövetség nem lép a Ferrari és a Red Bull átforduló szárnya kapcsán.

A török csapat edzője emellett igencsak meglepő nyilatkozatot is tett a Ferencvárosról.

A kormányváltással nem ért véget a közjogi intézmények átalakítása, több vezető sorsa már eldőlt, mások azonban továbbra is a helyükön vannak.

Eldőlt a 17. Alaptörvény-módosítás egyik legfontosabb jogvitája: mindhárom panaszt elutasították.

Példátlan méreteket öltött a mesterséges intelligencia forradalma által gerjesztett adatközpont-kereslet, az újabb kapacitások telepítését azonban egyre inkább fizikai, törvényi és infrastrukturális korlátok – például az energiaellátás, a vízhez való hozzáférés, a rendelkezésre álló terület és az engedélyezési környezet – határozzák meg. A Savills friss elemzése 54 globális piacot hasonlított össze, hogy feltérképezze, hol épülhetnek ki legkönnyebben a következő generációs adatközpontok.

A többségi döntéssel a négy ellenzéki indítvány egyikének a sorsa már eldőlt, a többi még függőben van.

Lengyelországi továbbjutásával eldőlt, hogy a Ferencváros az egyiptomi világklasszis új klubja ellen játszik.
A dánok 3-0-ra megnyerték a párharc első mérkőzését csütörtökön. Mivel a továbbjutás gyakorlatilag már a Nagyerdei Stadionban eldőlt, Gert Remmel debreceni vezetőedző... Read More... A Kevés volt Dzsudzsák szabadrúgásgólja: idegenben is kiütötték a Lokit bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Nem tudja folytatni az együttes, korábbi eredményeit is törlik.

Jelentősen bővül az amerikai haditengerészet ballisztikusrakéta-elhárító kapacitása, miután a Raytheon 745 millió dolláros szerződést nyert el SM-3 Block IIA típusú elfogórakéták gyártására és karbantartására - írta meg az Army Recognition .

A legfontosabb, hogy a helyiek biztonságban érezzék magukat.

Többször is megtámadták az eredményt, de most már jogerős: az Ikarus szállíthatja a macedón főváros legújabb elektromos autóbuszait.

Újabb fontos adatok érkeztek arról, hogy milyen pluszpénzekre számíthatnak az idősek ősszel.

A befektetői csoport egyharmados tulajdonrészt vesz meg.
Kialakult a Real Madrid játékosainak mezszám-listája a 2026–2027-es idényre, így az is eldőlt, milyen számmal szerepelnek majd a nyáron érkezett új igazolások.... Read More... A Kiosztották az új mezszámokat Madridban, Huijsen ikonikus számot kapott bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.
A Tisza Párt frakciója Baka Andrást jelöli Magyarország köztársasági elnökének a szombati titkos szavazás eredményeként. A jelölési folyamat lezárultával az Országgyűlés a jövő keddi rendkívüli ülésen dönt az új államfő személyéről.
Szombaton eldőlhet, ki lesz Magyarország következő köztársasági elnöke, a Tisza Párt frakciója ugyanis ekkor választja ki jelöltjét. Bár a hivatalos döntésre még várni kell, a Polymarket fogadási piaca már most megmutatja, kit tartanak a legesélyesebbnek – és az eredmény több meglepetést is tartogat.
Nagy átrendeződés zajlik az elmúlt időszakban a TV2 háza táján. A napokban tudtuk meg, hogy Marsi Anikó és Gönczi Gábor sorsa is eldőlt a Tények megszűnését követően, azonban egy fontos név eddig kimaradt a találgatásokból. Vitányi Judit jövőjéről most a csatorna és ő maga is szűkszavúan nyilatkozott.

Valami nem stimmel a választékkal.
Pontot tett a Vinícius Júniort hetek óta övező találgatások végére a Real Madrid. A királyi gárda csütörtök este hivatalosan is bejelentette, hogy 2032 nyaráig meghosszabbította az 54-szeres brazil válogatott szélső szerződését. A 26 éves támadó iránt az elmúlt időszakban komoly érdeklődést mutatott az angol bajnok Arsenal, ám az végül a madridi folytatás mellett döntött.

A brazil szélső nem igazol Londonba.

Eldőlt a brazil támadó jövője.

Visszalépet az egyik befektető.

Visszalépett az easyJet felvásárlásától az amerikai Castlelake magántőke-befektető társaság, amire már reagált is a rivális ajánlattevő Apollo Global Management: bejelentette, hogy megveszi a brit diszkont-légitársaságot - írta meg a CNBC .

Augusztus 25-én szűnhet meg Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészi megbízatása, miután júliusban benyújtotta lemondását. A kilenc évre szóló mandátum így alig több mint egy év után szakad meg. Nagy a politikai támadásokra hivatkozva döntött a távozás mellett, hogy az ügyészség ne váljon a napi politikai küzdelmek színterévé. A lemondás nem jelenti az ügyészi szervezetből való távozását, csak a vádhatóság vezetéséről mond le.

Szlovákiában is bíznak a hétvégére várt csapadék krízisenyhítő hatásában.
Marine Le Pen a jövő évi franciaországi elnökválasztás toronymagas esélyese, egyelőre nem látszik, ki tudná megállítani.

A korábbi műsorvezetők a csatorna egyik magazinműsoránél segédkeznek, kérdés, hogy a képernyőre mikor térnek vissza. The post Eldőlt Marsi Anikó és Gönczi Gábor sorsa a TV2-nél first appeared on 24.hu .

Csupán két forduló után eldőlt, nem lesz hibátlan csapat az NB I-ben.

A vérszívók retteghetnek, jön a kémiai gyérítés, már hétfőn este.
Az európai szövetség nyoni főhadiszállásán a hétfői sorsolásán eldőlt: a magyar bajnok győriek a Lech Poznan-Klaksvík párharc vesztesével játszhatnak majd a főtáblás... Read More... A Konferencia-liga: megvan, kivel találkozhat a rájátszásban az ETO és a Debrecen bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Sorsoltak a Konferencialigában. Eldőlt, kikkel játszik az ETO FC, ha továbbjut a Riga ellen.
A kormány az energetikai és vízügyi szakemberekkel értékelte a hétre várható fogyasztási adatokat, a rendelkezésre álló hazai erőművi kapacitásokat és a holnapra várható import és kereskedelmi lehetőségeket.

Kijött a miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben.