
Tavalyhoz képest boldogság töltheti el a vásárlókat a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Enyhe áremelkedést hozott az augusztus a diszkontokban, azonban a 2025-ös árszínvonalhoz képest továbbra is olcsóbb a bevásárlás.
Bolti árak, élelmiszer-drágulás, áruházláncok hírei. (40 cikk)

Enyhe áremelkedést hozott az augusztus a diszkontokban, azonban a 2025-ös árszínvonalhoz képest továbbra is olcsóbb a bevásárlás.

Indul az idei tanév, ami jelentősen megterheli a családi kasszát, főként a szegényebb vidékeken élőknél. Van, ahol a tanévkezdési támogatást élelmiszerre vagy az elmaradt áramszámla befizetésére költötték, máshol tartalékoltak is belőle. A segélyként kapott tanszercsomagok gyakran egyformák, de sokan már októbere elveszítik a tollat, radírt, füzetet. Riport az ország azon szegleteiből, ahol a segítség ellenére sem könnyű elkezdeni a szeptembert.

Tizennégy feltételezett kalóz meghalt, négy csónakot megsemmisítettek a művelet során
A borok szerelmeseit és azokat is várja a 35. Budapest Borfesztivál, akik még csak most ismerkednek a borok világával. 2026. szeptember 9-12. között a jubileumi rendezvény a szokásostól eltérően szerdától szombatig kínál kóstolókat, szakmai és szórakoztató programokat, különleges gasztronómiai élményeket és izgalmas borvidékeket a Budavári Palota történelmi környezetében. A SPAR Borstandján pedig olyan tételeket is felfedezhetsz, amelyek csak a SPAR áruházaiban érhetők el.

Nyugati hírszerzési szolgálatok szerint a Putyin-rezsimhez köthető hálózatok ukrán fegyverszállításban érdekelt cégek vezetőit figyelik meg, szabotázs- és gyilkossági akciókat készítenek elő. Németországban a Donaustahl alapítója már bujkál, a Rheinmetall vezérigazgatója pedig fokozott őrizetet kapott.

Moszkva szerint a művelettel tükörválaszt adnak a Kijev által elrendelt akciókra

Az uniós gáztárolók mindössze 63 százalékig teltek meg, a kereskedők a téli árak jelentős emelkedésétől tartanak

A NATO szerint Oroszország fokozza hibrid akcióit Európában, ugyanakkor a szövetség jelenleg egyetlen tagállam ellen sem lát közvetlen támadási fenyegetést, írja a Reuters.

A tavalyi árakhoz képest több módosulás történt.

Az izraeli kormányfő kemény hangú közleményt adott ki, miután palesztinokat, illetve amerikai televíziós stábot támadtak meg Ciszjordániában. A hétvégi incidensek ismét felerősítették a Jeruzsálemre nehezedő nemzetközi nyomást, miközben Benjámin Netanjahu mozgásterét koalíciós kényszerek is szűkítik.

A kormány felülvizsgálja a kiemelt beruházások miatt kivont mezőgazdasági területek sorsát, és ahol a fejlesztések elmaradtak, visszaadná a földeket művelésre – jelentette be Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter. A miniszter a debreceni iparterületek kijelölését "ősbűnnek" nevezte, kiemelve, hogy az elmúlt évtizedekben közel egymillió hektárt vontak ki természetes használatból. A klímaváltozás miatt akár egymillió hektáron kellhet váltani a művelési módokon, és egyes térségekben már félsivatagi viszonyok alakultak ki. Bóna a Bászna Gabona felszámolásáról is beszélt: …

Debrecenben nyilatkozott az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter arról, hogy az előző kormány idején szinte pótolhatatlan termőtalajokat áldoztak fel ipari célokra, ami európai szinten is ritka, végzetes gyakorlatot jelentett. A vízháztartásban okozott károkat az egész ország cipeli, de már rajta vannak a megoldáson.

Gadi Eisenkot ellenzéki vezető ugyanakkor Netanjahut tette felelőssé a kialakult helyzetért. A Netanjahu élesen elítélte az izraeli telepesek erőszakos akcióit Júdea-Szamáriában bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.

A Polgári Demokraták állítólag nem akarnak párttá szerveződni, de Róna Dániel szerint az ilyen frakciózásnak általában szakadás lett a vége. Szerinte Navracsicsék a politikai senkiföldjén keresgélnek, és a különutasságot a Fideszben sem mindenki nézi jó szemmel.
Egy otthonban él állandó orvosi felügyelet mellett, és esély sincs arra, hogy valaha még kamera elé áll Bruce Willis. Az apaszerepet azonban még nagybetegen is gyakorolja. Nemrégiben ritka csoda történt: társasági eseményen jelent meg az akciófilmek egykori legyőzhetetlen sztárja – a Demi Moore-ral közös lánya, Tallulah esküvőjén.

Az utóbbi években nem csak a használtautó-árak, hanem a vásárlói igények is az egekbe szöktek: jóval kevesebben akarnak filléres, öreg autóval járni Magyarországon. De vajon mire számíthat, aki most szeretne jó áron, fiatal kombit venni? Videón a tapasztalataink!

A védett árak kivezetése után.

Nem viccelt a Paramount és Tom Cruise, amikor azt állították, hogy elkészül a Mint a villám, autós akciódrámája folytatása, és itt van az első hivatalos kép hozzá, rajta persze egy versenyautóval (is).

Egyértelmű kudarc Trump fél éve tartó háborúja, Irán erősebb, mint valaha – vontak mérleget szakértők az amerikai elnök elhúzódó akciójából. Ám Európa helyzete sem sokkal fényesebb. Nemzetközi lapszemle.

Facebbok-csoportban szerveződött a jótékony akció.

A Motor City szépen dübörög, majdnem a legvégéig.

A csomag marad, a tartalom fogy. A kisebb kiszerelések újabb termékeket érintenek.

Drámai károkat okozott az aszály, de nemcsak a csapadékhiány a gond, hanem hogy ezt perzselő forróság kísérte. Ezen túlmenően nem elég, hogy a körülmények miatt kevés a termés, sok esetben az árak is kiábrándítóan alacsonyak. Ezt a helyzetet pedig együttesen szinte lehetetlen kezelni, pláne úgy, hogy a gazdák tartalékai mostanra – az évről évre tapasztalható kedvezőtlen állapotok miatt – szinte teljesen kimerültek.

A nyilvános hatósági adatokból az ugyanakkor nem derül ki, hogyan változott az adott termék ára.

Nem a riogatás a cél, de az uniós import sertéshús súlyos kockázatokat hordoz – állítja Búza László államtitkár. A szakember szerint a hazai tej- és húsipar átszervezése, valamint az iskolaétkeztetés reformja nélkül nem építhető versenyképes "Élelmiszer-Magyarország".

Jack Sparrow lett a Black Flag Resynced új főszereplője.

2026 augusztusában ismét több termék kiszerelése csökkent a magyar boltokban: a Mondelez többféle Milka-édességet zsugorított, a Lidl jégkrémei és három Lay's chips is kisebb lett, a Pennynél pedig egy sós karamellás perec mérete több mint 22 százalékkal esett vissza. A Milka-táblák méretcsökkentése nem újdonság, a német fogyasztóvédők már be is perelték a gyártót megtévesztő csomagolás miatt, és első fokon nyertek is.

Körülnéztünk a standoknál, hogy megtudjuk, milyen áron juthatunk hozzá a különféle borokhoz a Győri bornapokon.
Elképesztő szabadságot és sebességet mutat az EA közelgő akciójátéka, ami már régóta fejlesztés alatt áll az EA Motive berkein belül. A Vasember látszólag a Marvel's Wolverine-ra is rálicitál.

Szolidaritási akciót hirdet az Ökumenikus Segélyszervezet a nepáli villámárvíz károsultjainak megsegítésére – közölte a szervezet.

Sorra kerülnek elő robbanószereket a Duna medréből az alacsony vízállás miatt.

Stabilizálódtak az árak a hazai piacon.

Megsértették Magyarország légterét.

A piac belőtte az árakat.

Egymás után érték tetten a sofőröket.
Varga Viktor egy zöld küllő után most egy rozsdafarkút fogadott be a fészeknek is beillő raszta hajába, amiről a közösségi oldalán mutatott videót. Az énekesnek a korábbi akciója miatt a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársaival is meggyűlt a baja.
A nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetésével nemcsak pihenésre, hanem mindennapi kiadások fedezésére is lehetőséget kapnak a jogosultak. Az új támogatási forma élelmiszer, gyógyszer és egészségmegőrzés céljára is felhasználható lesz, és az alacsonyabb nyugdíjjövedelemmel rendelkezők évente akár 200 ezer forintot is kaphatnak rá.

Ha nem váltunk sürgősen fenntarthatóbb gazdálkodásra, a következő évtizedekben drasztikusan visszaeshet a globális élelmiszertermelés.

Óriási a felhábodordás, súlyos pénzek tűnnek fel az ügy hátterében.

Átverések elkerülése, köbözési szabályok és vármegyei tűzifa árak a biztonságos téli felkészüléshez.