
A Belügyminisztérium feljelentést tett a Fradiváros ügyében
Hivatali visszaélés és bűnpártolás gyanúja is felvetődött – a Ferencváros előtt három lehetőség áll. Kubatov Gábor reagált.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Hivatali visszaélés és bűnpártolás gyanúja is felvetődött – a Ferencváros előtt három lehetőség áll. Kubatov Gábor reagált.

Feljelentést tett a Belügyminisztérium a Ferencvárosi Torna Club Fradiváros-projektjéhez kapcsolódó, csaknem 25 milliárd forint állami támogatás felhasználása miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságán. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és bűnpártolás bűntettének, továbbá hanyag kezelés és hamis magánokirat felhasználása vétségének gyanúja merült fel – olvasható a tárca közleményében.
A Belügyminisztérium közleményben jelezte, hogy feljelentést tett a Fradiváros ügyben. A Ferencváros korábban 25 milliárd forint állami támogatást kapott a beruházásra. A minisztérium állítása szerint ebből az összegből 11,2 milliárd átkerült a futballistákhoz és 38 átigazolást bonyolítottak le ebből a pénzből.
Áll a bál Törökországban a Trabzonspor Ferencváros elleni kínos veresége után: a vezetőedző lemondott hirtelen haragjában, amit a klub nem fogadott el. A török lapok kínjukban a játékvezetőben látják a Fradi 4-0-s győzelmének okát. Eközben pedig arról találgatnak: vajon Mohamed Szalah megbánta-e, hogy hozzájuk igazolt.

A Ferencváros onnantól kezdve, hogy emberelőnybe került a visszavágón, földbe döngölte a meccset végül kilenc emberrel befejező török riválisát és kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel jutott főtáblára az Európa Ligában. Galéria. The post Az este, amikor Szalah sem hitt a szemének: így gázolt át az FTC a Trabzonsporon first appeared on 24.hu .
A Ferencváros kettős győzelemmel jutott tovább az Európa-ligában a török Trabzonspor ellen (1-0, 4-0), így a zöld-fehérek várhatják a mai sorsolást (13 óra). Borbély Balázs csapata komoly ellenfeleket is kaphat. Az mindenesetre biztató, hogy a Fradi a második kalapból várja az ellenfeleit.

A török ellenfelét 4–0-val kiütő Ferencváros vezetőedzője szerint a kiállítások nélkül másként alakult volna a mérkőzés.

A Fradi mellett további négy magyar érdekeltségű csapat lesz ott a főtáblán. The post Közülük kap ellenfelet a Ferencváros – itt az Európa Liga teljes mezőnye first appeared on 24.hu .

A 4-0-s, a kétmérkőzéses párharc összesítésében 5-0-s zöld-fehér győzelem után a nagy nevekből álló török csapat vezetőedzője lemondott. A kupasorozat 36 csapatos alapszakaszának sorsolását pénteken 13 órákor tartják Monacóban, a Ferencváros a második kalapban várja a leendő ellenfeleket.
Nagy Ádám azt érezte, hogy a Trabzonspor játékosai úgy viselkedtek a pályán, mint a gyerekek. A Ferencváros középpályása a török csapat kiütése után a Blikknek felelevenítette a Mohamed Szalahval való versenyfutását is. A Fradi játékosa a pályafutása során először kezdett európai kupamérkőzésen.
A Ferencvárostól elszenvedett súlyos vereség után azonnali hatállyal lemondott Fatih Tekke, a Trabzonspor vezetőedzője. Nem maradt következmények nélkül a Trabzonspor csütörtök esti... Read More... A Élő adásban mondott le a Trabzonspor edzője a Fradi elleni pofon után bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Borbély Balázs mellett Dibusz Dénes, Nagy Ádám és Lisztes Krisztián is értékelt a Trabzonspor kiejtése után.

Borbély Balázs vezetőedző azt tartotta kulcsfontosságúnak a Trabzonspor ellen az Európa Liga selejtezőjében kettős győzelemmel megnyert párharcban, hogy a Ferencváros labdarúgói jobban tudták kontrollálni az érzelmeiket, mint a rivális. The post „Rizikós döntés volt, nem tudtam, mire számítsak tőle” – a Fradi edzője elmondta, mi döntött a Trabzonspor ellen first appeared on 24.hu .
A Ferencváros az egy héttel ezelőtti 1-0-s törökországi siker után, ezúttal hazai pályán 4-0-ra győzte le a Trabzonsport a labdarúgó-Európa-liga rájátszásában. Borbély Balázs együttes ezzel 5-0-s összesítéssel jutott a második számú európai kupasorozat főtáblájára.
A Ferencváros főtáblára jutott a labdarúgó Európa-ligában, mivel 1-0-s idegenbeli sikerét követően csütörtökön hazai pályán 4-0-ra verte a török Trabzonsport a selejtező utolsó, negyedik fordulójának visszavágóján. A magyar rekordbajnok ezzel 2019 ősze óta zsinórban nyolcadik szezonjában szerepelhet a nemzetközi porondon.
A Ferencváros főtáblára jutott a labdarúgó Európa-ligában, mivel 1-0-s idegenbeli sikerét követően csütörtökön hazai pályán 4-0-ra verte a török Trabzonsport a selejtező... Read More... A A Trabzonspor elleni kettős győzelemmel főtáblás a Ferencváros bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.
Korán emberelőnybe került a Ferencváros a Trabzonspor ellen az Európa-liga selejtezőjében, amit gyorsan ki is használt. Callum O'Dowda gólja után a második félidőben Corbu Máriusz, majd 11-esből Bamidale Yusuf is betalált. A 9 emberre fogyatkozó törökök ellen Lisztes Krisztián állította be a végeredményt: a Fradi 4-0-s sikerrel, 5-0-s összesítéssel jutott a főtáblára.

A Magyar Kupa-győztes Ferencváros az ősszel az Európa Liga főtábláján szerepelhet majd, miután az idegenbeli 1-0-s sikert követően hazai pályán 4-0-ra kiütötte a meccset kilenc emberrel befejező Trabzonsport. The post A Fradi elgázolta ellenfelét és kiütéssel jutott az Európa Liga főtáblájára first appeared on 24.hu .

A Ferencváros 1-0-s előnyből várta a Trabzonspor elleni visszavágót, amely szürreális utolsó perceket hozott.

Corbu ellenállhatatlanul játszott a kettős emberhátrányban záró Szalahék ellen.

A Trabzonspor már a 13. percben emberhátrányba került, majd hat perccel később Nagy Ádám beadása után O'Dowda fejelt gólt. A második félidő elején Corbu és Yusuf is betalált, Lopes Cabralt pedig második sárga lappal kiállította a játékvezető. A végeredményt Lisztes Krisztián állította be, a 86. percben nagy erővel lőtt a bal alsó sarokba.

A Magyar Kupa-győztes ferencvárosiak karnyújtásnyira vannak a ligaszakasztól, ugyanis egygólos előnyben, ráadásul hazai pályán fogadják török ellenfelüket. The post Európa Liga-selejtező: Ferencváros–Trabzonspor 4-0 (élő) first appeared on 24.hu .

A törökországi siker után fél lábbal az El-főtáblán érezhetik magukat a népligetiek.

Ha a Ferencváros megőrzi csütörtök este 2026 nyári veretlenségét az európai kupaporondon, biztosan az Európa-liga főtábláján játszhat szeptember második hetétől. Ám a feladat nem egyszerű, a Trabzonspor veszélyes ellenfél. A találkozó 20.30-kor kezdődik.

Ezen a hétvégén Terézváros és a Bartók-negyed mellett Ferencváros is ünnepel: sokszínű programkínálatra számíthatunk mindhárom városrészben.

A Fradi fogadja a Trabzosport, a férfi kosarasok vb-selejtezőt játszanak, az Eb csoportkörében érdekelt a női röplabda-válogatott. Zürichben zajlik az atlétikai Gyémánt Liga, pályára lép a Barcelona az Athletic Bilbao ellen – élő közvetítések kedden.
Mohamed Szalah is ott van a Trabzonspor utazókeretében, így biztos, hogy csütörtök este ismét futballvilágsztár érkezik Budapestre. Az angol labdarúgó-bajnokság történetének legeredményesebb külföldi játékosa a Ferencváros elleni Európa-liga-rájátszás párharcának visszavágóján igyekszik majd segíteni török klubjának a hazai pályán összeszedett 1-0-s hátrány megfordításában. A Puskás Ferenc-díjas, kétszer az év afrikai labdarúgójának választott egyiptomi klasszisa megkérdőjelezhetetlen, de még így is elvész a mindenkori legjobb focisták mezőnyében, akik valaha a magyar fővárosban pályára léptek…

A Ferencváros 1-0-s előnyről várja a Trabzonspor elleni visszavágót az Európa-ligában – nem lehetnek török szurkolók Budapesten.

Borbély Balázs vezetőedző szerint karakteres játékra lesz szüksége a Ferencvárosnak a Trabzonspor elleni Európa-liga-selejtező csütörtöki visszavágóján.
A török Trabzonspor az egygólos hátránya ellenére is azzal a céllal érkezett Budapestre, hogy kiharcolja a főtáblára jutást a Ferencváros elleni visszavágón a labdarúgó-Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójában. A csapat vezetőedzője szerint az első mérkőzésen játékvezetői hibák is voltak. A szurkolók hiánya is szóba került.
Borbély Balázs vezetőedző egyéni és csapat szinten is karakteres Ferencvárost szeretne a pályán látni csütörtökön a török Trabzonspor ellen a labdarúgó Európa-liga-selejtező utolsó fordulójának visszavágóján. A szakember a játékosai figyelmét is felhívta egy dologra. A 46 éves edző Mohamed Szalah szerepére is kitért.
Megérkezett Budapestre a Trabzonspor labdarúgócsapata. A török együttes csütörtök este a Ferencváros ellen játszik az Európa-liga-selejtező playoffkörének visszavágóján. A Liszt Ferenc repülőtéren rengeteg szurkoló várakozott, mindenki Mohamed Szalah-ra volt kiváncsi.
A román sajtó értesülései szerint az osztrák élvonalban szereplő Sturm Graz figyeli a Ferencváros középpályását, Corbu Máriuszt. A 24 éves labdarúgóért több millió eurót kaphat az előző szezon ezüstérmese. A magyar–román kettős állampolgárságú játékos Borbély Balázs érkezése után lett meghatározó játékos a zöld-fehéreknél.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 3,3 milliárd eurót oszt ki a klubsorozatok résztvevői között a 2026/27-es idényben.

Pénzügyileg sem mindegy, melyik sorozatban indulhat szeptembertől a népligeti együttes.
Edzőcsere következhet az Újpest labdarúgócsapatánál? Az Újpesti Hírmondó szerint Szélesi Zoltán lényegében ultimátumot kapott a vezetőségtől a Vasas és a Ferencváros elleni meccsekre. A lap úgy tudja, adott esetben a sportigazgató, Dárdai Pál ülhetne le a kispadra.

Újabb üteméhez érkezett a Kelenföld és Ferencváros közötti országos jelentőségű vasúti fejlesztés
Lovrencsics Gergő szerint egygólos előnyben a Ferencváros az esélyese a Trabzonspor elleni Európa-liga-párharcnak. A Fradi korábbi szélsője úgy érzi, a magyar csapat nagyon jó formában van. Lovrencsics arról is beszélt a török médiának, hogy milyen hangulat vár az ellenfélre csütörtökön a Groupama Arénában.

Az idei Amatőr Kupa győztes Mezőörs pedig a Puskás Akadémiát fogadja

A címvédő Ferencváros a Debreceni EAC vendége lesz a Magyar Kupában.