
A Fradi a Marca címlapján, amely Arda Güler miatt felszólította Real Madridot
Ferrari-hasonlat is előkerült a Ferencváros–Real Madrid felkészülési mérkőzés után Spanyolországban.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Ferrari-hasonlat is előkerült a Ferencváros–Real Madrid felkészülési mérkőzés után Spanyolországban.

Az FTC ellen debütáló Bernardo Silváról és a vb után Budapesten visszatérő Vinícius Júniorról is beszélt.

A Fradivárosra szánt 25 milliárd forint közpénz sorsa körül még kérdőjelek sorakoznak.
A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re kikapott a Real Madridtól nemzetközi felkészülési mérkőzésen a telt házas Groupama Arénában. A mérkőzés után Borbély Balázs vezetőedző mellett Dibusz Dénes csapatkapitány értékelt. Borbély szerint a Fradi játékosai remek teljesítményt nyújtottak, míg Dibusz egy dolog miatt volt bosszús.
Igazi futballünnep költözött szombat este a Groupama Arénába: a Ferencváros a világ egyik legismertebb és legsikeresebb futballcsapatát, a Real Madridot fogadta felkészülési mérkőzésen.

Az elnök azt is mondta zártkörben: „az utolsó fillérig ez mind bent van a Ferencvárosban. Én nem vittem haza pénzt, az biztos.” The post Kubatov egy kiszivárgott felvételen elmondta, mire költötték a Fradivárosra kapott 25 milliárdot first appeared on 24.hu .

Kubatov Gábor zárt körben arról is beszámolt, hogy mire költötték a meg nem valósult Fradivárosra kapott 25 milliárd forint állami támogatást.

A Ferencváros betalált, de nem bírt a spanyol gigásszal. The post A Real Madrid saját nevelésű játékosai villogtak a Fradi ellen first appeared on 24.hu .
Az FTC elnöke állítja, nem vitt haza pénzt a meg nem valósult Fradivárosra kapott 25 milliárd forint állami támogatásból.

2-1-re nyertek a madridiak.

José Mourinho valamennyi sztárját pályára küldte, a Ferencvárosnak pedig összejött egy szépítő gól, de 2–1-re a Real győzött.

Ősszel lejár a klub szerződése MVM-mel, és bizonytalan a folytatás. A Fradiváros-projektre kapott állami támogatásról is megosztott részleteket a Ferencváros elnöke.
Kubatov Gábor elnézést kért a Ferencváros szurkolóitól, miután félreértés és hibás technikai beállítás miatt problémásan indult a voucherek értékesítése a Górnik Zabrze elleni Európa-liga-visszavágóra. Az FTC elnöke közölte: intézkedett, így a határon túli magyar drukkerek is hozzájuthatnak a vendégszektorba szóló belépőkhöz.

Bő négy évtizeddel ezelőtt 22 ezren voltak kíváncsiak a tatabányai meccsre, a Real Madrid vendégjátékára.
A B-középben nem a biztonsági szolgálat az úr.

Az Európa-liga-selejtező kapcsán üzent a szurkolóknak a klubelnök.
Persze, a szombat esti barátságos találkozón bármi megtörténhet, azt talán még a legelhivatottabb Ferencváros-szurkolók sem vitatják, hogy egy tétmérkőzésen a Real Madrid felülkerekedne a magyar rekordbajnokon. Ugyanakkor érdekes kérdés, hogy vajon a Fradi történetének legjobb labdarúgói mire mennének napjaink királyi gárdájával.

A spanyol gigász 21 éve Gelei Károly segítségével jött hazánkba, most José Mourinho személye is kellett hozzá.

Az ETO kiütötte a francia bajnokot.

Keretet hirdetett a 15-szörös BEK-, illetve Bajnokok Ligája-győztes spanyol csapat.
A nyáron Madridba visszatért José Mourinho vezetőedző keretéből hiányoznak azok a játékosok, akik érdekeltek voltak a világbajnokság végjátékában. Így nem utazik Budapestre... Read More... A Vinícius és a többiek: keretet hirdetett a Real a Fradi elleni mérkőzésre bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.
Kihirdette keretét a Real Madrid labdarúgócsapata a szombati, Ferencváros elleni budapesti felkészülési mérkőzésre. A nemrég szerződést hosszabbító Vinícius Júnior játszhat például a Groupama Arénában, Kylian Mbappét viszont például biztosan nem látjuk a pályán.
A Ferencváros szombat este a Real Madridot fogadja a Groupama Arénában, a várva várt felkészülési mérkőzés azonban nemcsak szakmai és presztízsszempontból fontos a magyar bajnoknak. Az FTC elnöke, Kubatov Gábor szerint több százmillió forintot termel a klubnak a találkozó.

Az eredeti jelvényt Manno Miltiades sokoldalú magyar sportoló és művész alkotta meg 1928-ban.

A madridiak egyik legfontosabb kiszemeltje, Rodri egyre közelebb kerül az ősi rivális Barcelonához.
Újra a magyar fővárosba látogat a világ leghíresebb futballcsapata, a Real Madrid, hogy megmérkőzzön a Ferencvárossal (szombat, Sport1, 19 óra). Huszonegy évvel ezelőtt a spanyol gárda már játszott egy emlékezetes gálameccset a Puskás Ferenc Stadionban. A szervező, Erdős László menedzser most a Blikknek idézte fel a világklasszisok fogadását, a kulisszatitkokat és Demján Sándor segítségét.

A spanyol sztárcsapat edzőtáborból érkezik Budapestre, de mennyire illik bele a Ferencváros nyarába ez a gálameccs?

A portugál edző már elkezdte saját képére formálni a Real Madridot.

Erre mondják: még gombócból is. The post A Fradi által kiejtett Twente csúnyán megruházta a DAC-ot first appeared on 24.hu .

Tíz meghatározó játékosával hosszabbított szerződést a Ferencváros magyar bajnok és Bajnokok Ligája-ezüstérmes női vízilabdacsapata.
Karnyújtásnyira került az újabb biztos európai főtáblás szerepléstől a Ferencváros labdarúgócsapata, miután az Európa-liga-selejtező 3. fordulójában odahaza 1-0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrzét. A találkozó hőse Corbu Máriusz volt, akiről idehaza talán kevesen tudják, hogy egy aprócska erdélyi faluból, Magyarcsügésről indult el a sikerek felé vezető úton.

Újabb labdarúgót igazolt az NB III. Dél-Nyugati csoportjában szereplő Kaposvári Rákóczi FC.

A Fradi hazai sikere Marius Corbu 65. percben szerzett góljának köszönhető

A Debrecen dán csapatot fogad, a Győr Lettországban tesz látogatást a Konferencia-liga keretei között. Mutatjuk a teljes csütörtöki tévés sportkínálatot!

A Fradi 1–0-ra győzött Budapesten a lengyel Górnik Zabrze ellen az Európa-ligában szerda este.
A Ferencváros 1-0-ra nyert a Górnik Zabrze ellen a Groupama Arénában a labdarúgó-Európa-liga-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén. A győztes gólt Corbu Marius szerezte, aki a lefújás után elmondta, a hőség is rányomta a bélyegét a találkozóra. A Fradiban több mint 10 év után pályára lépő Nagy Ádám pedig nagyon örült a visszatérésnek.
Nem kizárt, hogy az egyik első meccsét a Fradi ellen vívja majd új csapata játékosaként.
A román Marius Corbu góljával győzött hazai pályán a Ferencváros.

Az egygólos győzelem soványnak tűnik, de a visszavágón több területe lehet a zöld-fehéreknek
Corbu Marius találatával 1-0-ra nyert hazai pályán a Ferencváros a lengyel Górnik Zabrze ellen a labdarúgó-Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában. Az előző kiírásban a nyolcaddöntőig jutott zöld-fehérek ezzel előnyből várhatják a jövő csütörtöki visszavágót.