Gajdos László: 9 százalékkal csökkent a vízfogyasztás az elmúlt napokban
Az élő környezetért felelős miniszter példaértékű és felelős magatartásról írt.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)
Az élő környezetért felelős miniszter példaértékű és felelős magatartásról írt.
Jelentős segítséget kapnak a fával fűtő magyar családok, ugyanis a kormány megduplázza a Szociális Tűzifa Program keretét és a biztosított famennyiséget, emellett ősztől 27-ről 5 százalékra csökkenti a tűzifa áfáját. Gajdos László miniszter soron kívüli egyeztetésen utasította az állami erdőgazdaságokat a téli készletek mielőbbi kitermelésére, valamint a vadon élő állatok itatására a rendkívüli aszály miatt.

Megduplázódik az igényelhető mennyiség.
Új korszak kezdődhet az akkumulátorgyárak ellenőrzésében Magyarországon.

Az akkumulátorgyártás csak szigorú hatósági felügyelet, átlátható szabályok és valódi felelősségvállalás mellett, társadalmilag elfogadható módon működhet

Kiterjedt, országos intézkedés következik.

Augusztus 1-jén országos ellenőrzési program indult az akkumulátoripar teljes működési láncának átvizsgálására – jelentette be Gajdos László, élő környezetért felelős miniszter.
Gajdos László szerint súlyos jogsértés esetén azonnali hatósági intézkedésre is sor kerülhet.

Gajdos László szerint megvizsgálják a vállalatok tényleges kapacitását, anyagfelhasználását, kibocsátását, vízhasználatát és hulladékkezelését. The post Országos ellenőrzést indított a kormány az akkumulátorcégeknél first appeared on 24.hu .

A vizsgálat kiterjed az üzemek tényleges kapacitására, anyagfelhasználására, kibocsátására, vízhasználatára és hulladékgazdálkodására is.

A hírt Gajdos László jelentette be.
Magyarország élő környezetért felelős minisztere, Gajdos László hívta fel a figyelmet arra, hogy a Duna drasztikus apadása nem helyi, magyarországi jelenség, hanem a teljes vízgyűjtő területet érintő aszály következménye. A szakember tisztázta azokat a tévhiteket, amelyek szerint emberi beavatkozás vagy gátak elzárása okozná a kritikus vízszintcsökkenést. Tájékoztatása szerint a folyó már a külföldi szakaszokon is rekordalacsony vízállással halad, így Magyarországra már eleve rendkívül kevés vízzel érkezik meg.

Átalakítják a kuratóriumot, amelynek ő is tagja volt.

A Duna már a forrásvidékétől kezdve rendkívül kevés vizet szállít. Több mérőállomáson most olyan alacsony a vízszint, amilyen még soha nem volt, vagy megdőltek a korábbi negatív rekordok. Erről Gajdos László, élő környezetért felelős miniszter számolt be Facebook-oldalán.

Történelmi mértékű vízhiány alakult ki a Duna teljes felső szakaszán, ami közvetlen hatással van a folyó magyarországi vízszintjére is. A súlyos szárazság miatt a folyó már a forrásvidékétől kezdve rendkívül kevés vizet szállít, így a szomszédos országokban is sorra dőlnek meg a negatív rekordok. A helyzet hátterét Facebook-bejegyzésében Gajdos László, a TISZA élő környezetért felelős minisztere ismertette.

A miniszter szerint nem helyi jelenség a rekordalacsony vízállás.

Gajdos László szerint megerősített szakmai alapokra kell helyezni az alapítvány működését. The post Átvilágítást rendelt el Gajdos László az állatvédelmi alapítványnál, amely kuratóriumának ő maga is tagja volt first appeared on 24.hu .

A rendkívüli hőség miatt több mint 25 százalékkal nőtt a napi vízfogyasztás, de a takarékossági intézkedések hatására csökkent a felhasználás.

A miniszter azt is elmondta, a lakosok felelős magatartásának köszönhetően csökkent a vízfogyasztás. The post Gajdos László: 10-20 településen problémás a vízellátás first appeared on 24.hu .
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a közösségi oldalán közzétett videóban jelentette be, hogy megkezdődnek a Velencei-tónál azok a munkálatok, amelyek célja a tó víztereinek összekapcsolása és a vízmozgás helyreállítása.
Továbbra is rendkívüli helyzet van Szentendrén, ahol szombaton még mindig 300 ingatlan van vízellátás nélkül. Közben a város hatalmas segítséget kapott: egy kamionyi ásványvíz gördült be a településre. A felajánlásnak köszönhetően 24 tonna, összesen 18 ezer palack vizet osztanak szét a lakosság között. Gajdos László miniszter a helyszínen tájékozódott a kialakult helyzetről, majd köszönetet mondott a helyieknek.

Szombat reggelre érezhetően csökkent a vízfogyasztás Szentendrén, Gajdos László köszönetet mondott a helyieknek. The post Gajdos László: Fokozatosan áll helyre a vízszolgáltatás Szentendrén, de marad a harmadfokú korlátozás first appeared on 24.hu .
A rendkívüli időjárásra való tekintettel a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szombat délelőtt változtatott az NB I és az NB II e hétvégi mérkőzéseinek időpontján. Ezekre az intézkezdésekre az energiafelhasználás csökkentése érdekében volt szükség. Később Gajdos László élő környezetért felelős miniszter bejelentette, locsolási tilalom lép életbe a stadionokban.

Elsőként a Dinnyés térségében található átjárót mélyítik. The post Gajdos László: Beavatkozások kezdődnek a Velencei-tónál first appeared on 24.hu .

Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a közösségi médiában számolt a kezdődő munkálatokról.

Komoly felhívást intézett a magyarokhoz az élő környezetért felelős miniszter. Gajdos László szerint, „ha valaki úgy gondolta, hogy nincs klímaváltozás, ha valaki nem hitt abban, hogy egészen megváltoztak a Földön a folyamatok, akkor most láthatják, hogy nagyon baj van".

„Kérdezzetek már meg egy kirúgott Fideszest! Még a portásnak is több esze van, mint a kólásdobozoknak együtt!” – szúrt oda egy másik felháborodott kommentelő.

A Velencei-tó környéki polgármesterek közös nyilatkozatot küldtek Gajdos László miniszter részére.

Ha nem vigyázunk, néhány év múlva egymillió ember élhet Magyarországon sivatagos környezetben.
A miniszter szerint tartósan vízhiányos helyzetre kell felkészülni.

Az élő környezetért felelős miniszter azt is bemutatta, miben lesz más a mostani hőhullám, mint az előző. The post Gajdos László: ez a hőhullám tartósabb lesz, mint az előző first appeared on 24.hu .

Gajdos László, Magyarország élő környezetért felelős minisztere a következő napok várható időjárásával és az ehhez kapcsolódó eseményekről szólalt meg a közösségi médiában.
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter július közepén bejelentette, hogy kezdeményezi a vadászati mód betiltását, de a kérdés jóval összetettebb annál, mint amilyennek első látásra tűnik.

A miniszter közlése szerint mindenkinek rendelkezésére áll elegendő friss ivóvíz.

Ismét fontos kéréssel fordult a lakossághoz a miniszer

A miniszter szerint a hőség miatt megnövekedett fogyasztási igényeket már nehezen bírják el a víziközműrendszerek, amelyek teljesítményét a Duna alacsony vízállása is rontja. The post Gajdos László: Drasztikusnak tűnő lépésektől sem riadunk vissza az újabb aszályos időszakban first appeared on 24.hu .

Rendkívüli intézkedésekre és a lakossági fogyasztás mérséklésére lehet szükség Magyarországon a biztonságos ivóvízellátás fenntartásához a szárazabb időszakokban, mivel a megugró igények és a Duna alacsony vízállása komoly kihívás elé állítja a víziközmű-rendszert – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Gajdos László, a TISZA élő környezetért felelős minisztere .
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter azt írta, a vízügyi szakemberek biztosítják az erőmű hűtővízellátását.
A Duna paksi szakaszán a szakemberek már készenlétbe állítottak 4 szivattyús úszóművet és 2 úszódarut.

„A védekezés folyamatos, vigyázunk az ország vízkészletére és biztonságára!”