
119. alkalommal csengettek be a Kazinczy Gimnáziumban Győrben - fotók, videó
A tanítás közel 900 diák számára indult el.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

A tanítás közel 900 diák számára indult el.

A neveket a szülők hozzájárulása után, a kórházból kapott névsor alapján tesszük közzé.

Nagy segítséget jelentenek a fiatal városi fák számára az öntözőzsákok. A praktikus eszközök egyetlen feltöltéssel akár egy hétre elegendő vizet biztosítanak.
Egy szokatlanul sietős autózás keltette fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőreinek figyelmét Budapesten. A sofőr menekülőre fogta, a megállítása után pedig kiderült, hogy jelentős mennyiségű, magyar zárjegy nélküli cigarettát szállított.
Nem dolgozhat tovább az imádott klubja vezetőedzőjeként Takács Péter a Diósgyőr kispadján. A szakembernek hat forduló után kell távoznia, miután a csapat gyengén rajtolt az NB II-ben.

A baj sokszor gyorsan és feltűnés nélkül következik be.

A rendőrök letartóztatták
Távozik a labdarúgó NB II-ben a 13. helyen álló Diósgyőri VTK vezetőedzői posztjáról Takács Péter. A miskolci klub hétfő este egy közleményben számolt be erről, jelezve, a döntés azután született, hogy a DVTK szombaton hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedett a BVSC-Zuglótól.

A Magyar Telekom optikai kábelhálózatának fejlesztése miatt augusztus 31. és szeptember 10. között várhatóan ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a Fehérvári út térségében.

Kilenc alkalom, 120 megöntözött fa, 1620 hordó és 324 hektoliter folyóból kimert víz.

A magyar kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, Völgyi Péter jelenlegi és volt győri játékosra is számít a németországi vb-n.

Órákkal nőtt az eljutási idő a győri fővonalon, rengetegen várakoznak.

A diósgyőri labdarúgócsapata honlapján közölte, hogy edzőt vált. The post „Cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük” – leváltották a DVTK vezetőedzőjét first appeared on 24.hu .
Takács Péter ugyanakkor marad a klub kötelékében.

Távozik a labdarúgó NB II-ben 13. helyen álló Diósgyőri VTK vezetőedzői posztjáról Takács Péter.

Ahogy arról a MÁV korábban beszámolt: a győri fővonalon órákkal hosszabb eljutási időre kelle számítani.

Itt a Fogaskerék legújabb része.

A színes programok között volt Bereczki Zoltán fellépése is, aki többek között Michael Jacksont is megelevenítette a színapdon.

A 48 éves N. Csabát Győrben kapták el. The post Átadták az FBI-nak az éveken át bujkáló, gyermekpornográf felvételek miatt vádolt férfit first appeared on 24.hu .
Tatabánya és Tata között pótlóbuszos átszállásra kell számítani.

A férfi négy éven át bujkált Magyarországon.

A 48 éves magyar férfi 2022 óta bujkált az amerikai hatóságok elől.

Eldurvult a vita a felek között. The post „Te szerencsétlen” – mondta a képviselő a polgármesternek a győri közgyűlésben first appeared on 24.hu .

A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövetők azonosításához.

Négyből három napirendi pontot fogadott el a képviselőtestület Győrben. Egy órás csúszás után heves vitával zárult a hétfői rendkívüli közgyűlés.

Újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak, hamarosan azonban a teljes aszfaltréteget is ellenőrzik. A város a 3 milliárdos állami alapra vár, miközben a mentesítés szabályai továbbra sem egyértelműek.

A növekedéshez ma már önmagában kevés a kereslet, kell hozzá munkaerő, finanszírozás, kapacitás és technológia is. Friss kutatásunkban azt vizsgáljuk, melyikből van elég a nyugat-magyarországi cégeknél, és hol ütköznének falba, ha gyorsítani kellene. A térség gazdasági kilátásai és a vállalatok előtt álló kihívások október 15-én Győrben, a Nyugat-magyarországi Economic Forumon is napirendre kerülnek.

Hajtó Péteren egy 37 oldalas tanulmányt kért számon a polgármester, aki túlzásnak érzi a 14 milliós díjazást.

Tatabánya és Tata állomások között leszakadt a vasúti felső-vezeték.

Vádat emeltek a férfi ellen, aki féltékenységében arra kényszerítette párját, hogy megássa saját sírját egy győri erdőben.

A 83-as főút bevezető szakaszán történt a baleset.

A környezetvédelmi vizsgálathoz közzétették a dokumentumokat.

Két hullámban érkezhet a csapadék, az erősebb zivatarok pedig estére várhatók.

Összeütközött egy Veszprémből Győrbe közlekedő vonat egy mezőgazdasági vontatóval Olaszfalu külterületén

Kiadták az Egyesült Államoknak a Győrben elfogott 48 éves magyar férfit, akit gyermekpornográfia miatt kerestek a hatóságok – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn a police.hu oldalon.

Brutális bántalmazás egy győri erdőben. A vádiratból megrázó részletek derültek ki.
Egy Veszprémből Győrbe tartó személyvonat elé ment ki egy pótkocsit vontató mezőgazdasági jármű az olaszfalui vasúti átjáróban. ]]>

Győrben csaptak le a hatóságok N. Csabára, akit az FBI is körözött.
Vádat emeltek egy 49 éves győri férfi ellen, aki a vád szerint pisztollyal fenyegette és bántalmazta párját, majd arra kényszerítette, hogy egy erdőben megássa a saját sírját. A férfi ezt követően a földre lökte, ráült a mellkasára, földet tömött a szájába, később pedig otthon is bántalmazta. A hatóságok egy engedély nélkül tartott sörétes vadászpuskát és lőszereket is lefoglaltak tőle. Az ügyészség szerint akár tizenkét év szabadságvesztés is kiszabható rá.

Nagy kiterjedésű csípőszúnyog lárvatenyészőhelyek továbbra alakultak ki. A legtöbb településen, főként a kertvárosi részeken továbbra is az inváziós fajok, elsősorban az ázsiai tigrisszúnyog jelenléte meghatározó, de régiószintű gyérítés jelenleg nem indokolt.