„Hobo egy karakteres lény, de a művészek általában nem egyszerű emberek” – megszólalt a Hobo-film rendezője, ilyen volt a zenésszel dolgozni
Földes László, azaz Hobo több mint hat évtizedes pályafutását, sikereit, kudarcait és személyes tragédiáit is bemutatja az Úton lenni boldogság című dokumentumfilm. A Szederkényi Olga rendezésében készült rendhagyó road movie nem egyszerűen felidézi a legendás előadó életének legfontosabb állomásait: térben és időben is útra kel vele, miközben az archív felvételeken és az újonnan rögzített, személyes pillanatokon keresztül Hobo kevésbé ismert arcát is megmutatja. A filmet, amit már több mint 70 ezren láttak, a Veszprém-Balaton Filmpikniken közönségtalálkozóval egybekötve vetítették le Balatonf…



























