
Baka András ügye ismét a felszínre hozta a sortűzügyek jogi és történelmi örökségét
Kilenc sortűzperben született döntés, ezek közül hat esetben marasztalták el a gyanúsítottakat.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (33 cikk)

Kilenc sortűzperben született döntés, ezek közül hat esetben marasztalták el a gyanúsítottakat.

A halfesztivál 2026-ban sem tér vissza, a halászlé illata azonban nem tűnik el a Tisza-partról.

Ismét víz nélkül maradt a Tarna: az ország egyik fontos vízfolyása öt éven belül már másodszor száradt ki teljes hosszában, ami jól mutatja a hazai vízfolyásokat súlytó extrém aszályhelyzetet és a felszín alatti vízkészletek drasztikus csökkenését.

Nem vezet sehová a vallási fanatizmus

Ismét Volodimir Zelenszkij elnök nyakára fonódnak a korrupciós botrány csápjai.
Több mint tizenhat évnyi szünet után adott ismét szólókoncertet a Rolling Stones 79 éves gitárosa, Ronnie Wood. A zenészt felesége és tízéves ikerlányai is elkísértek a londoni fellépésre. A rocklegenda szó szerint felrobbantotta a színpadot Londonban egy hónappal azután, hogy megjelent a zenekar legújabb albuma.

Megkezdődött a Paksi Atomerőmű teljesítményének fokozatos helyreállítása: szombaton este visszakapcsolják a július végén leállított 3-as blokk 6-os turbináját. Magyar Péter szerint a következő napokban sorban indulhatnak újra a berendezések, és ha minden a tervek szerint halad, szerdára Paks ismét elérheti 2000 megawattos névleges teljesítményét.

A nemzeti ünnep miatti hosszú hétvégén sem pihen a kormány, az egyik legfontosabb kérdés továbbra is a Duna vízállása, illetve a Paksi Atomerőmű újraindítása. Magyar Péter miniszterelnök szombat esti bejelentése szerint a jelenleg még nem működő hat turbina újraindításával szerdára ismét elérheti 2000 megawattos névleges teljesítményét az erőmű.

Szakértők szerint rutinművelet volt, ugyanakkor már most tudni, hogy megismétlődhet az alacsony vízszint

Ezúttal nem a konyhában (Séfek Séfe) mutatja meg magát, hanem feleségként láthatják a nézők.

A háború, a polarizáció és a társadalmi megosztottság elleni legerősebb érveit ismételte meg szombaton San Marinóban és Riminiben XIV. Leó pápa, párbeszédre és barátságra szólítva fel a híveket a több darabra tört világban.

A szombat este ismét milliókat vonzott a képernyők elé. Vajon volt telitalálatos szelvény?

A Kárpát-medence időjárását a hidegfront mögött érkező hűvösebb, egyre szárazabb léghullámok alakítják: ismét naposabb, szárazabb időszak következik, ugyanakkor megszűnik a kánikula - jelentette a HungaroMet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 24 és 30 fok között várható.

Ismét rengeteg embert mozgatott meg a 31. Szoboszlói Dixieland Napok.

A Nyíregyháza eltiltott vezetőedzője már az MTK elleni háromgólos bajnoki előtt üzent az MLSZ-nek.

Helyi források szerint a novokujbisevszki olajfinomítót is eltalálták

Vasárnap kevés gomolyfelhő, sok napsütés várható. Csapadék nem lesz. Az északnyugati, északi szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 27 fok körül alakul. Azonban a következő hétvégén ismét erős hőhullám érkezik! A maximumok 36-40 fok között tetőznek majd.

Nem bírta ki a nyomást az ismét tíz emberre fogyatkozó Vasas.
A Barcelona ismét új csatárt szemelt ki, miközben továbbra is Robert Lewandowski és Ferran Torres pótlásán dolgozik. A katalán klub ezúttal a... Read More... A Új célpontot talált a Barcelona bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.
Néhány nyugodt nap után ismét 360 fokos fordulatot vett minden a Corinthiansnál. A klub bejutott a 2026-os Libertadores negyeddöntőjébe, Memphis Depay pedig... Read More... A Depay felgyújtja a Corinthians címerét új klipjében, Brazília felrobbant a botránytól bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.
A Debrecenben, Budapesten és Veszprémben is több mint 150 jelentkezőt megmozdító, keresztény fiataloknak szervezett párkereső alkalom, az ELSŐ LÉPÉS idén ősszel újra megrendezésre kerül, ezúttal ismét Debrecenben, a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezésében. A mostani, hatodik rendezvényre is minél több érdeklődőt szeretnének a szervezők elérni: minden keresztény felekezet tagjait hívják és várják az ország … The post A találkozás reményében – Keresztény párkereső nap Debrecenben appeared first on Vasárnap.hu .

Ismét baleset történt az M1-esen.
Az AD Studió egykori sztárja, Auguszt Bárió ma is aktívan zenél, Bécs, Kaposvár és Budapest között ingázik, miközben régi slágerei mellett új dalokon dolgozik. A sokoldalú művész élete 2011 óta alaposan megváltozott: Ausztriában kezdett új életet, majd visszatért a zenéhez, most pedig egy régi szenvedélyének hódolva ismét Liverpool felé veszi az irányt.

Pár napunk van az augusztus végén szokásos értékekkel, aztán ismét komoly forróság érkezik. The post Időjárás: jön az újabb hőhullám first appeared on 24.hu .

A profi bajnokságok négy fordulójában villanyvilágítás használata nélkül zajlottak, zajlanak a mérkőzések.
A Most Wanted - A hajsza második évadának forgatása nemrég fejeződött be, és a műsor készítői már most számos érdekességet osztottak meg a kulisszák mögül. Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci ismét rabruhás celebeket üldöztek, ám az idei évad során a lakosság részvétele és lelkesedése minden várakozást felülmúlt. A műsor kreatív producere, Nyári Gábor szerint a játék az ország különböző pontjain is hatalmas aktivitást váltott ki.

A főpolgármester szemét régóta szúrja a rezsicsökkentés.
A siófoki halálos gázolás után ismét a kirívó gyorshajtás szabályainak szigorítását sürgeti Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Szerinte nem lehet ugyanúgy kezelni azt, amikor valaki néhány kilométer/órával lépi túl a megengedett sebességet, mint amikor lakott területen a megengedett sebesség két-háromszorosával száguldozik.

Baleset történt az M1-esen. Az országhatár felé a belső sávot lezárták az egyik szakaszon.
Több mint 40 évvel II. János Pál után ismét pápa látogat San Marinóba és a riminiei Meetingre. A béke és társadalmi igazságosság üzenetében a pápa a diplomáciát, a párbeszédet és a népek közötti barátságot hangsúlyozza egy „háborúk sebezte világban”.

Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármestere ötszöri házasságkötés és válás után jelenleg egy civil párral él párkapcsolatban, ideje nagy részét pedig horvartországi otthonában tölti, ahol elmondása szerint nyugodtabb életet él és könyvet ír.

Ideiglenes gátat építenek a Dunán, az Olt folyó víztározóiból pedig öt napon át engednek le a víztartalékból, hogy ismét elegendő víz jusson a csernavodai atomerőműhöz.

Ilja Culigin egy kis amerikai kitérő után ismét Debrecenben termelheti a gólokat.