
Váratlan bejelentést tett Magyar Péter a paksi atomerőműről és a Dunáról, erre várt az ország: megmondta, mikortól nő a vízszint és kezdődik meg a visszakapcsolás
A következő napok nagy fordulatot tartogatnak.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

A következő napok nagy fordulatot tartogatnak.

Djokics Zseljko vezetőedző szerint

Lassan vége a nyárnak, kezdődik az iskola, ha menzát is szeretne a gyermekének, akkor siessen!
Teljesen új fejezet kezdődik a 19 éves Jázmin és súlyos izomsorvadásban szenvedő, kerekesszékes nővére, Bogdán Liliána életében – mindez a széles körű civil összefogásnak köszönhetően. A fiatal lányok mögött rendkívül nehéz évek állnak, ám a lakosság támogatásával több mint 10 millió forint gyűlt össze a megsegítésükre, így most tiszta lappal indulhatnak neki a jövőnek. A támogatásnak köszönhetően a testvérek megtalálták és megvásárolták a számukra megfelelő ingatlant Somogy megyében, ahol jelenleg az utolsó simításokat végzik a beköltözés előtt.

Augusztus 19-én kezdődik 2026 legjelentősebb hazai squash-eseménye.

Augusztus 19. és 22. között ismét a zene, a Balaton és a kulturális programok kerülnek a középpontba Zamárdiban, ahol idén is tízezreket várnak a STRAND Fesztiválra.

Rengeteg program lesz, melyek többsége ingyenes.

Ma kezdődik Kaliforniában a Meta elleni, várhatóan négy-hat hétig tartó per, amiben négy amerikai állam azzal vádolja a vállalatot, hogy függőséget okozó módon tervezte meg a Facebookot és az Instagramot, félrevezette a nyilvánosságot a fiatalokat érintő kockázatokról, és jogellenesen gyűjtött adatokat gyermekekről. A tét hatalmas, a Meta szerint a pénzügyi követelések összege akár az 1400 milliárd dollárt is elérheti, ez egyébként megegyezik a cég jelenlegi piaci értékével.

Augusztus 17-én, hétfőn lejárt a Pakisztánban aláírt amerikai-iráni ideiglenes megállapodásban rögzített 60 napos tűzszünet határideje. Iránban a többség úgy véli, az igazi háború még el sem kezdődött, az amerikai elnök már nemcsak Iránt, hanem Ománt is fenyegeti.

Augusztus 20-án nagyszabású rendezvénysorozattal és a megszokottnál olcsóbb, ám lényegesen tartalmasabb programmal ünnepli Magyarország az államalapítást. A hagyományos, idén kissé rövidebb budapesti tűzijátékot követően három helyszínen hajnalig tartó utcabálok várják az ünneplőket, a biztonságos hazajutást pedig országszerte meghosszabbított üzemidővel és mentesítő járatokkal garantálják a közlekedési társaságok - közölte a Facebookon Vitézy Dávid .

Augusztus 19. és 22. között ismét Zamárdi lesz a nyár egyik legfontosabb találkozási pontja.

Korszerűsítik a zalaszentgróti halastó halászházát, és új halászati eszközöket is beszerez a Tógazda Zrt.

Könnyek, izmok és 1000 gól: még csak most kezdődik Cé legnagyobb küldetése, de mi történik a világgal, ha…

A hivatal elnökét és elnökhelyetteseit az Országgyűlés titkos szavazással választja meg

Már egy pohárnyi víz is elegendő lehet ahhoz, hogy tömegesen kifejlődjön a szúnyog.

A kabinet célkeresztjébe került a hadiipari cégekkel és gyanús állami ügyletek tranzakcióval kitömött 4iG Nyrt, kezdődik a szerződések felülvizsgálata. Hétfőn 10 százalékot zuhant a NER-cég árfolyama.

Ez lesz a Meta és a teljes közösségi média legfontosabb tárgyalása.

Idén két nagyszínpad hazai kedvencekkel és világsztárokkal várja a közönséget.

A jelentkezési határidő vasárnap zárult, megkezdődik a pályázatok értékelése. A Transparency International Magyarország jogi igazgatója, Ligeti Miklós is pályázott.

A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnöki pozíciójára 96-an, a négy elnökhelyettesi posztra pedig 68-an jelentkeztek a vasárnapi határidő lezárultáig. Hétfőn megkezdődik a pályázatok értékelése – közölte Hantosi István, a parlament igazságügyi és alkotmányügyi bizottságának tiszás elnöke.

A Körmendi Rendőrkapitányság megbízott vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.

A Magyar Közút tájékoztatása szerint 2026. augusztus 17-én, hétfőn megkezdődik a 11-es főút felújításának újabb üteme, amely során a Lidl-kihajtó és az Altiszti Akadémia II. kapu közötti szakaszon végeznek aszfaltozási munkálatokat.

Megkezdődik a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetői pályázatainak értékelése.

Dél környékén kezdődik el szemerkélni az eső Debrecenben, kíváncsian várjuk, mi lesz még ebből.

Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik. Csütörtökön, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen gomolyfelhős, napos idő várható záporral, zivatarral és 30-35 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is.

Egy év múlva kezdődik Szegeden a kajak-kenu világbajnokság, amelyet ötödször rendeznek meg a Maty-éren. Schmidt Gábor, a magyar szövetség elnöke mind a négy szakágat nagyon erősnek látja, és maximális kvótaszámot vár a Los Angeles-i olimpiára.

Nem a paksi erőmű teljesítményvisszafogásai miatt történik.
Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik. Csütörtökön, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen gomolyfelhős, napos idő várható záporral, zivatarral és 30-35 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

A jövő héten hidegfront éri el Magyarországot, amely több helyen záporral, zivatarral és megerősödő széllel járhat. A front mögött átmenetileg mérséklődik a kánikula: kedden 23–28, szerdán 28–33 fok várható. Ezt követően ismét melegedés kezdődik.

Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Országos bajnokságokon indulnak el a Csornai Tekesport Egyesület versenyzői. Új korszak kezdődik.

A lányok és hölgyek küzdelmeit augusztus 18-án rendezik.
Protestáns sokadalom címen idén is közösen tart kulturális, hitéleti, gasztronómiai rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepe alkalmából a református, az evangélikus, a baptista és a metodista egyház a budai Várban. Az idén negyedik alkalommal megrendezett program a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának hálaadó istentiszteletével kezdődik az államalapítás előestéjén a Bécsi kapu téri evangélikus templomban – írta közleményében a … The post Látod-e, Isten? Megelevenül a gályarab prédikátorok története a Protestáns sokadalmon appeared first on Vasárnap.hu .
Új fejezet kezdődik Ferran Torres pályafutásában: a spanyol válogatott támadó elhagyta a Barcelonát, és a Paris Saint-Germain játékosa lett. A Párizsba érkező futballista első nyilatkozatában különösen érzelmes szavakkal beszélt új edzőjéről, Luis Enriquéről, akit egyenesen futballbeli apjának nevezett.

Felújítás kezdődik Csapiban, erről osztott meg fontos hírt az önkormányzat Facebook oldalán.
Megkezdődött a bárkák irányított süllyesztése.

A bárkák készen állnak az elsüllyesztésre.

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál.

Még ma megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a vízszint emelése érdekében. Visszautasította az Alkotmánybíróság a Fidesz beadványát az alaptövény közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatos módosítása kapcsán.