
Égő lakás miatt kiürítettek egy többszintes budapesti társasházat, sérült is van
Tűz ütött ki egy háromszintes társasházban a főváros XVIII. kerületében szerdán kora este, az épületet kiürítették a tűzoltók.
Algoritmusváltozások, digitális szabályozás és platformhírek. (40 cikk)

Tűz ütött ki egy háromszintes társasházban a főváros XVIII. kerületében szerdán kora este, az épületet kiürítették a tűzoltók.

Az Örökségvédelmi Hivatal felállításával a kormány „országos hatáskörrel, egységes szakmai gyakorlattal és valódi döntési joggal” rendelkező intézmény alá vonná az örökségvédelmet. Ezt Sári Zsolt közgyűjteményekért és örökségvédelemért felelős államtitkár jelentette be hivatalos Facebook-oldalán. A döntéssel valójában némiképp a 2012 előtti állapotokhoz nyúlnának vissza.

A Xiaomi nem tudott hétfőig várni, megmutatta a hajtogatható telefonját.


A mérések 1901-es kezdete óta az idei augusztus volt a legmelegebb és a negyedik legszárazabb Magyarországon – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-bejegyzéséből .

Már a jelöltek bejelentése után is Unger Anna váltotta ki a legnagyobb érdeklődést a Google keresési statisztikái szerint.

Kisberk Szabolcs, Gyömrő polgármestere érte tetten az iskola konyhás alkalmazottait, akik ételt loptak a Gyömrői Fekete István Általános Iskolából. Kisberk Facebook-bejegyzésben tette közzé a hírt, amiből kiderült, hogy az önkormányzat alkalmazottai évek óta lophatták a menzaadagokat.
A Skyhook Games fűnyírószimulátorának második része szeptember 23-án jelenik meg PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re. A játékot a szeptember 4-7. között megrendezett PAX Westen ki is lehet már próbálni.
Nem igényelt jelszó-visszaállítási e-mailek árasztották el az X felhasználóit az X Money indulása után, a platform szerint profi hekkerek állhatnak egy szélesebb adathalász-kampány mögött.
Szeptember 9-én utcára kerülhet a XIII. kerületben élő Bodnár család: a rákbeteg feleségét és a középsúlyos értelmi fogyatékos kislányát ápoló, gipszkartonozóként dolgozó édesapa, Géza hiába küzd, alig néhány napjuk maradt, hogy lakhatást találjanak, különben a gyermekvédelem elszakadással fenyegeti őket. Cikkünk megjelenését követően megérkezett a Dévai Szent Ferenc Alapítvány hivatalos válasza az ügyben.
Kulcsrakész épületek, csak mutatóba – meglepő felvétel került ki az építőipari cég Facebook-oldalára.

Szeretettel várják a résztvevőket a XXV. Szabadhegyi Szüret programjaira!
Hszi Csin-ping kínai elnök kairói visszatérése idején Egyiptom és Kína kapcsolata az infrastruktúrán és kereskedelmen túl a technológia, védelem és a térségi hatású átfogó stratégiai együttműködés felé tolódik.

Köztük az önálló Országos Környezetvédelmi Főhatóság létrehozása, a korábban beharangozott szigorítások a környezetvédelmi szankcióknál, illetve egy eddig nem látott mértékű országos fásítási program is – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában. A szerdai napon ül a kormány.

Meghajolt Donald Trump akarata előtt az Apple és térképein Amerika-tóként tünteti fel az Ontario-tavat az Egyesült Államokban. Kanadában továbbra is az eredeti elnevezés látható. A névváltoztatás komoly felháborodást váltott ki, több térképszolgáltató továbbra sem hajlandó átírni a tó nevét.

Az ingyenes hozzáféréshez csak igazolni kell, hogy egyetemre vagy főiskolára jár a felhasználó. The post Több tízezer forint értékű ajándékot ad a magyar egyetemistáknak a Google first appeared on 24.hu .

Tettenérés: gyerekektől lopták az ételt a gyömrői önkormányzat konyhai dolgozói. Erről a településvezető számolt be a Facebook-oldalán.
Az influenszer a KDNP elnökét, Semjén Zsoltot javította ki.

Megszületett John Lennon első vér szerinti unokája. Az 1980-ban meggyilkolt ex-Beatle és a 93 éves Yoko Ono fia, Sean Ono Lennon 50 évesen lett apa. A zenész Instagram oldalán erősítette meg, hogy párja, Charlotte Kemp Muhl a napokban egészséges fiúgyermeknek adott életet. A kicsit Aureliusnak nevezték el.

Egy Facebookon közzétett bejegyzés szerint ismeretlen személyek járják a települést, és „víztisztító” berendezéseket próbálnak értékesíteni.
Szandi sugárzik a boldogságtól, amióta július végén megszületett első unokája, Hazel Rose. Az énekesnő lánya a vártnál hat héttel korábban adott életet a kislánynak, de a csöppség szerencsére teljesen egészséges és gyönyörű. Bogdán Blanka az első hónapjukról osztott meg aranyos fotókat az Instagram-oldalán.

A TGG nevű youtuber alaposabban is bemutatta a Rockstar Games játékának Criminal Profile-rendszerét, ami attól függően fog változni, hogy mennyire viselkedünk agresszíven, és hányszor szegjük meg a törvényt.
A Poco X8 globálisan is hivatalos: 8340 mAh, 120 Hz-es AMOLED és 67 W töltés.
Az Apple Maps immár az Ontario-tavat az amerikai felhasználóknak „Lake America” néven mutatja, Donald Trump utasítását követve a Kanadával romló kereskedelmi vita közepette.

Volt olyan cég is, aki ellenszegült. The post A Google és az Apple is meghajolt Trump követelése előtt first appeared on 24.hu .
A kormány tágítja a vagyonelkobzás lehetőségét - közölte a miniszterelnök kedden Facebook-oldalán.
Az elkövetkező időszakban többek között elérhető lesz a Call of Duty: Black Ops Cold War.

A Google az első körös tesztelés után globálisan is elkezdte elérhetővé tenni a Google Pics nevű szolgáltatását.

Újraindul az úgynevezett egyeskocsi-teherfuvarozás állami támogatása: a döntés célja az, hogy a kisebb mennyiségű árut szállító vállalkozások a közúti fuvarozás helyett a környezetbarátabb vasúti szállítási módot válasszák – derült ki Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzéséből .
Megkezdődtek a tárgyalások az önkormányzatokkal a palackvisszaváltási rendszer körüli problémák megoldásáról – jelentette be Bozóki Csaba, a MOHU visszaváltásért felelős igazgatója egy Facebook-videóban. A megbeszélések helyszíne a főpolgármesteri hivatal volt, ahol a MOHU konkrét javaslatokkal érkezett a helyzet kezelésére. Az egyik legfontosabb felvetésük a készpénzes visszaváltás megszüntetése, amelyet a vállalat a rendszer hatékonyságának növelése érdekében tart szükségesnek.

A Tisza örömmel csatlakozik az Európai Néppárthoz, miután az uniós intézmények lezárták a Magyarországgal szemben indított 7-es cikkelyes eljárást - közölte a miniszterelnök szerda reggel a Facebook-oldalán.
Nincsen késő a környezetvédelmi átállásra – hangoztatta XIV. Leó pápa a teremtésvédelem világnapján bemutatott misén, amelyet Castel Gandolfo pápai rezidenciája kertjében pontifikált kedd este. Az egyházfő azt kérte, hogy a teremtésvédelemnek szentelt napon és az azt követő időszakban tartsunk néhány perces szünetet a mindennapi lázas rohanásban. „Helyezzük néma üzemmódba az emberi tevékenység összes zaját, meghallva … The post XIV. Leó pápa: Halljuk meg a teremtés dallamos hangját! appeared first on Vasárnap.hu .
Részletes, tizenhárom pontból álló viszontválaszban reagált Nagy Natália és a férje, Vincze Attila az Operaház főigazgatójának Facebook-bejegyzésére. A házaspár Nagy közösségi oldalán elevenítette fel a 2013-as személyes találkozót Ókovács Szilveszterrel, és kifejtette az elvi álláspontját a közpénzek kulturális felhasználásáról.

Az együttes a világjárvány alatt született, kezdetben csak online gyűjtötte a rajongóit, aztán a lezárások után élőben is egyre nagyobb közönséget ért el, mára a modern metalcore egyik legígéretesebb zenekarává vált.

XIV. Leó a teremtésvédelem világnapján Castel Gandolfo pápai rezidencia kertjében mutatott be misét
A Google Messages folyamatosan kap fejlesztéseket, amely – az RCS-technológiának köszönhetően – már régen nem a megszokott, puritán SMS-küldő élményt nyújtja. A legújabb frissítésekkel a platform olyan vizuális és kényelmi funkciókhoz jutott, amelyekkel teljesen a saját ízlésére formálhatja a csevegéseit. Ha úgy dönt, kihasználja a személyre szabhatóságban rejlő összes lehetőséget, néhány egyszerű beállítással teljesen átalakíthatja a mindennapi kommunikációját.

Megkezdődött az idei iskolai HPV elleni oltási kampány szervezése, a hetedik évfolyamos diákok szülei szeptember 15-ig juttathatják vissza a beleegyező nyilatkozatot az intézményekbe – írja a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a Facebook-oldalán .

Balázs Zoltán ingatlanportfólió-kezelőt nevezte ki Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. élére Kármán András pénzügyminiszter szeptember elsejei hatállyal a pénzügyi tárca vezetőjének Facebook-bejegyzése szerint.
Magyarország teljesítette azokat a feltételeket, amelyek szükségesek voltak az uniós helyreállítási alap forrásainak felszabadításához. Magyar Péter miniszterelnök egy korábbi Facebook-posztjában ezt így foglalta össze: „A vállalásunknak megfelelően, a mai határidőre minden feltételt teljesítettünk az uniós ezermilliárdok hazahozatalához. Jöhetnek a brüsszeli pénzek. Köszönöm mindenkinek! Ez férfimunka volt.” Ezt követően Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke pontosított a megfogalmazáson.

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től – jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.