Lászl
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)
Toroczkai László: Megint a Fideszről beszélt, pedig ezt két mondattal el lehet intézni
Meghalt dr. Liptay László
Szomorú hírt közölt a Magyar Sakk Napja Facebook-oldal: elhunyt dr. Liptay László. A magyar férfiválogatott volt szövetségi kapitánya 89 éves volt.
Súlyosbodó droghelyzet és kilátástalanság az utcákon – Helyszíni riport az állam segítségét sürgető kerületekből
Azonnali kormányzati beavatkozást sürget Budapest romló közbiztonsági helyzete miatt a főváros több kerülete. László Imre XI. kerületi polgármester kezdeményezéséhez eredetileg a belső kerületek (Ferencváros, Erzsébetváros, Józsefváros és Terézváros) csatlakoztak, majd a XIII. kerület is. Újbuda alpolgármestere, Hintz György figyelmeztetett: az elmúlt hónapokban, különösen tél végén és tavasszal nagyon megnőtt a vidékről érkező palackgyűjtők és az új szerhasználók száma az utcákon. A polgármesterek öt pontban fogalmazták meg, mit várnak a Belügyminisztériumtól. Megkerestük a kezdeményezésben r…

UFÓ-k Salgótarján felett
A nool.hu korábbi cikkei nyomán több olvasó is megosztotta saját, évtizedekkel ezelőtti különös égi élményét a kazári származású UFO-kutatóval, Miskolci Lászlóval.
Janza Benedek, Gajdos László minisztériumának főosztályvezetője halt meg a Bécsi úton történt balesetben
A minisztérium saját halottjának tekinti a főosztályvezetőt, akit kerékpározás közben elütött egy autós.

Minisztériumi főosztályvezető volt az Óbudán halálra gázolt kerékpáros
Gajdos László minisztériumában dolgozott, a miniszter emlékezett meg róla. The post Minisztériumi főosztályvezető volt az Óbudán halálra gázolt kerékpáros first appeared on 24.hu .
„Csak másnap értesültem a megrázó hírről” – Gajdos László miniszter munkatársa volt a halálra gázolt kerékpáros
Janza Benedek, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium egyik főosztályvezetője vesztette életét abban a szerdai tragikus balesetben amelyben egy autós egy kerékpárossal és egy autóbusszal ütközött frontálisan. Gajdos László miniszter csak másnap értesült a megrázó hírről, miszerint egy kiváló kollégája hunyt el. Gajdos a közösségi oldalán fejezte ki mély részvétét a Janza család felé.

Meghalt az Élő Környezetért Felelős Minisztérium egyik főosztályvezetője
„Kiváló szakember volt” – írta kollégájáról Gajdos László tárcavezető.

Fideszezés, libsizés, komcsizás: bár Gajdos leszólta Hadházyt, a MOL már tudhatja, hogy bukják a hulladékbizniszt
Szokatlan erélyességgel kapott össze Gajdos László élő környezetért felelős miniszter Hadházy Ákossal a minap azon, kit engedtek közel a szaktárcánál történt egyeztetésekhez, amely az Orbán-kormány alatt létrehozott, több szempontból kérdéses MOHU hulladékkoncesszió felülvizsgálatáról szól. Sajtóinformációk szerint márpedig a monopolhelyzetbe hozott MOL szakembere is első kézből hallhatta, hogy az állam szerződést bontana.
Harminc éve Jézussal az úton – jubileumi dicsőítő esttel ad hálát Csiszér László
Csiszér László neve mára összeforrt a katolikus dicsőítés megújulásával Magyarországon és a Kárpát-medencében. Augusztus 21-én a Dunakeszi Főtéren ad hálát Istennek a három évtizedes szolgálatáért. Erdélyből indult útja 1994-ben vett döntő fordulatot, amikor egy lelkigyakorlaton elhatározta, hogy egész életét Krisztus szolgálatába állítja. Egy évvel később Rómában, a Szent András Evangelizációs Iskolában mélyült el küldetésében, amelyet … The post Harminc éve Jézussal az úton – jubileumi dicsőítő esttel ad hálát Csiszér László appeared first on Vasárnap.hu .

Minden út Sólyom Lászlóhoz vezet a Tisza Pártnál
Török Gábor politológus a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy a Tisza Párt által eddig megnevezett két közjogi méltóságjelölt egyaránt Sólyom László korábbi köztársasági elnökhöz köthető személynnek számít.

Rendszervisszaváltás zajlik – Interjú Kövér Lászlóval
Kövér Lászlóval a választási vereség okairól, a Tisza-féle hisztériakeltés veszélyeiről és a Fidesz előtt álló legnagyobb kihívásról is beszélgettünk.

Hazaért a magyar újságíró, akit szerdán vettek őrizetbe Grúziában
Mézes László Róbertet kiutasították az országból, ahol az elmúlt években az oroszbarát rezsim ellenzékének küzdelmeiről tudósított, és ahol tavaly meg is verték egy demonstráció alkalmával.

Török Gábor egy fotón vett észre valamit Baka András államfővé jelölése apropóján
Ennek pedig Sólyom Lászlóhoz van köze. The post Török Gábor egy fotón vett észre valamit Baka András államfővé jelölése apropóján first appeared on 24.hu .

Tragikus sorsú kapitányukra emlékeznek a kaposvári kosárlabdázók
Az egykori válogatott játékosra, Orosz Lászlóra emlékeznek a kaposvári kosárlabda képviselői.

A háztól a hős sírjáig – Séta vitéz nemes Molnár László nyomában - Fotók
Emléksétával emlékeztek a hős pilótára.

Mi Hazánk: Baka András alkalmatlan az államfői tisztségre
Baka Andrást elmúlt időszakban tett nyilatkozatai alkalmatlanná teszik a köztársasági elnöki posztra – közölte Toroczkai László.

Lengyel László: Volt egyszer egy forradalom
Szelényi Iván emlékének

„Mindenképpen pikáns” – Toroczkai László szerint Baka András ellentmond önmagának, ezért alkalmatlan
A pártelnök szerint Baka egykor perre ment az elmozdítása miatt, most ugyanezt „politikailag indokolhatónak” tartja.

Toroczkai: „Baka András elmúlt időszakban tett nyilatkozatai alkalmatlanná teszik őt a köztársasági elnöki posztra”
Mindenképpen pikáns éppen azt a Baka András jogtudóst jelölni köztársasági elnöknek, aki 1991 és 2008 között a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájaként, majd később a saját ügyében is pontosan az olyan diktatórikus, személyre szabott, visszamenőleges hatályú jogalkotás ellen lépett fel, amelyet most csúcsra járat a Tisza Párt – írta bejegyzésében Toroczkai László.

Horn Gábor szerint Baka András üzenet a fideszes politikusoknak
Az elemző szerint nem Sulyok Tamás, hanem Göncz Árpád, Sólyom László és Mádl Ferenc a mérce az új államfőnek.

Sorra érkeznek a reakciók Baka András köztársasági elnöki jelölésére
Bóka János és Toroczkai László is élesen bírálta a Tisza-frakció döntését.

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban
Személyi sérülés nem történ
Tűz ütött ki a budapesti sportcsarnokban: a belügyminiszter szerint veszélyben az Európa-bajnokság – fotó
Tűz ütött ki a Marczibányi téri Ormai László Asztalitenisz Csarnokban, ami veszélybe sodorta a másfél hét múlva kezdődő fallabda-Európa-bajnokság megrendezését – írta Pósfai Gábor belügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A lángok a tetőre is átterjedtek. Szerencsére senki sem sérült meg.

Tűz ütött ki a pesti sportcsarnokban, a belügyminiszter szerint veszélyben az Európa-bajnokság
Tűz ütött ki a Marczibányi téri Ormai László Asztalitenisz Csarnokban, ami veszélybe sodorta a másfél hét múlva kezdődő fallabda Európa-bajnokság megrendezését – írta a sportért is felelős Pósfai Gábor belügyminiszter a Facebook-oldalán.

Az AI már nem technológiai kérdés: de mi választja el a győztest a vesztesektől?
A mesterséges intelligencia ma már nem technológiai kérdés, hanem vezetői döntés. Hol dől el, hogy egy vállalat valódi versenyelőnyt épít az AI-ra, vagy csak újabb divathullámot követ? Erről beszélgetünk Szekér Zoltánnal, etikus AI szakértővel és kiberbiztonsági stratégával, valamint Személyi Lászlóval, innovációmenedzsment szakértővel és nemzetközi projektvezetővel. Mindketten a DIG-IT Podcast alapítói.

Elhagyta Grúziát a szerdán őrizetbe vett Mézes László Róbert
A magyar újságíró Tbilisziben felszállt egy Belgrádba tartó járatra, ügyvédje szerint saját döntéséből és külső nyomás nélkül távozott az országból.
Önként elhagyta Grúziát a korábban tüntetésen összevert, majd őrizetbe vett magyar újságíró
A Magyar Hangnak tudósító Mézes László Róbert nem várta meg, hogy kiutasítsák.

Gajdos László fideszesnek titulálta Hadházy Ákost
A volt Mol-jogászból lett helyettes államtitkár kinevezése miatt robbant ki vita Hadházy Ákos és Gajdos László környezetvédelmi miniszter között. Hadházy összeférhetetlenséget sejtetett a Mohu-koncesszió felülvizsgálata kapcsán, a miniszter viszont közölte: a munkát nem a kritizált tisztviselő, hanem Kertész-Káldosi Zsuzsanna államtitkár vezeti. A szaktárca megerősítette, hogy minden jogi és összeférhetetlenségi garanciát betartanak.

82 éve hunyt el a legendás Puma-pilóta, rá emlékeztek Sopronban
Vitéz nemes Molnár László a legsikeresebb vadászpilóta volt egészen haláláig.
Új lendületet kap a ferences jelenlét Pécsett
A ferencesek több évszázados pécsi jelenléte kap új lendületet: a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány háromfős fiókházat alapított a városban Felföldi László pécsi megyéspüspök hívására és engedélyével. Az új közösség a Szent Ferenc-templom és a rendi intézmények szolgálata mellett az irgalmasrendi Szent Sebestyén-templom lelkipásztori szolgálatára is megbízás kapott a főpásztortól. A Pécsi Egyházmegye tájékoztatása szerint a … The post Új lendületet kap a ferences jelenlét Pécsett appeared first on Vasárnap.hu .

Hadházy felháborodott, hogy kit neveztek ki a MOHU koncessziójának felülvizsgálatára, Gajdos László kommentben cáfolta az egészet
A korábbi képviselő szerint a Mol egykori jogásza kapta a feladatot, a miniszter erre azt kommentelte, hogy Hadházy „butaságot beszél és terjeszt, ténybeli ismeretek nélkül”.

A tábor minden percében tisztelegtek a névadó emléke előtt
A résztvevők méltón emlékeztek a néhai táncmesterekre Wünsch Lászlóra és feleségére Tomcsányi Évára.

Jó hírt hozott Gajdos László a magyar vízhelyzetről
Magyarországon jelenleg 669,5 millió köbméter vizet tároznak, ami 28 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának értékét – hívta fel a figyelmet Gajdos László, a TISZA élő környezetért felelős minisztere Facebook-bejegyzésében .
Gajdos László szerint butaság, hogy a Mol volt jogászára bízták a MOHU-koncesszió felülvizsgálatát
A kinevezést Hadházy Ákos kifogásolta a Facebookon. Meg is kapta a minisztertől, hogy „ténybeli ismeretek nélkül vádaskodik", akár egy fideszes.
Gajdos László lefideszesezte Hadházy Ákost a Mol volt jogásza miatt
A volt képviselő szerint egy olyan személy van a vizsgálóbizottságban, aki korábban a Mol vezető jogtanácsosa volt.

Gajdos László: Több vizet tartunk meg Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt
Az élő környezetért felelős miniszter a számok ismertetésén túl jelezte: a vízmegtartás nem lehetőség, hanem alapvető feladat. The post Gajdos László: Több vizet tartunk meg Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt first appeared on 24.hu .
Kiutasították Grúziából Mézes László Róbertet, ma érkezik Budapestre
A Magyar Hangot is tudósító újságírót péntek hajnalban rendőri kísérettel vitték ki a repülőtérre, és tették fel egy Belgrádba induló gépre.

Emberölés előkészülete miatt vádat emeltek Renner Erika zaklatójával szemben
R. László éveken át zaklatta Renner Erikát. Meggyőződése szerint a „lúgos orvosként” elhíresült Bene Krisztiánt tévesen, megalapozatlanul ítélték el.
