
Házasság első látásra - itt vannak az első fotók, ez a nász az após ellenére is jól sikerült
A Házasság első látásra újabb évadjában Kajcsos Petra és László József mondta ki az igent a Pálma Rendezvényházban.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

A Házasság első látásra újabb évadjában Kajcsos Petra és László József mondta ki az igent a Pálma Rendezvényházban.

A rendőrség több ezer oldalnyi iratot foglalt le. A minisztérium által tett feljelentések mintegy ezermilliárd forintnyi ügyet érintenek.
Óriási csalódás után érkezett a TV2 Házasság első látásra című műsorába Kemenczés László, aki nem első alkalommal készül izgatottan egy esküvőre. A férfi korábbi kapcsolatában már átélte, milyen az, amikor az ember azt hiszi, megtalálta az élete párját, ám a nagy nap előtt nem sokkal hirtelen minden összeomlik.

Szamosfalvi József 2015 óta építi az amerikai-magyar kapcsolatokat, 2022-ben egy vízparti megavillát intézett egy titokzatos vevőnek. Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa rendszeresen jár arra, de a cég tagadja, hogy a vállalkozásnak vagy tulajdonosának kezében volna az ingatlan.

Ruff Bálint és Bóna Szabolcs erősödött, Gajdos László és Pósfai Gábor gyengült. Az anyakönyvi és nyilvántartási ügyek a belügytől a tudományos minisztériumhoz kerültek.
Egy rejtőzködő európai vevő 2022-ben megvett egy floridai luxusvillát. Az ingatlan mögötti céghálóban felbukkan egy Szamosfalvi József nevű tanácsadó-lobbista, aki a Duna Aszfaltnak is dolgozik, és akin keresztül eljutottunk az amerikai Duna Asphaltig. Érdekes egybeesés: a villa közelébe rengetegszer repültek a Szíjj Lászlóhoz köthető magánjetek.

Teljesült az összes mérföldkő és szupermérföldkő – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Hamarosan bejelentik az iskolai dolgozók béremelését és elkészült a belügyi ágazatban dolgozók bérrendezéséről szóló javaslatcsomag is. Szokatlan módszerrel értékelték a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumban a lélegeztetőgépeket Velkey György László államtitkár beszámolója szerint. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
A halászsapkás alak türelmesen megvárta, amíg a járőrpáros a felújításra váró üzlethelyiség bejáratához ért, majd a távirányítójával működésbe hozta a bombát. A robbanás hangja fülsiketítően hasított a szeptemberi éjszaka csendjébe, a szögekkel megpakolt szerkezet kis híján halálos sebet ejtett Andirkó Szabina törzsőrmesteren és a társán, Vantara Lászlón. A rendőrökben örökre kitörölhetetlen emléket hagyott a detonáció, a testükön pedig soha el nem múló sérüléseket. László azóta már leszerelt, Szabina azonban maradt a testületnél, s most, tíz év múltán felelevenítette a Blikknek a legrosszabb …

Igazgatói posztokat hirdetett meg Gajdos László.
Az Újbudán zajló kiemelt beruházások felülvizsgálatát sürgeti László Imre, a kerület polgármestere, aki Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterhez fordult segítségért. A kormány jelenleg csak az Otthon Start programhoz kapcsolódó öt projektet vizsgálja, miközben a kerületben összesen huszonhárom kiemelt beruházás zajlik.
Vasárnap a székesfehérvári kézilabda-Szuperkupán bemutatták a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnoka három új tagját. Pádár Ildikó és Szabó László mellett az elismertek között volt Laurencz László is. A magyar női válogatottat 1995-ben világbajnoki ezüstéremig, 1996-ban olimpiai bronzig irányító 92 éves edzőlegenda az utóbbi időt a nyilvánosságtól elzárkózva töltötte, így jelenléte külön kuriózumot jelentett.

Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter szerint szakítanak azzal a gyakorlattal, hogy ajánlás vagy ismeretség döntsön a kiválasztásnál.

Nyílt pályázatot hirdetett az összes nemzeti parki igazgatói posztra az Élő Környezetért Felelős Minisztérium – közölte Gajdos László, a tárca vezetője Facebook-bejegyzésben hétfőn.

A Toroczkai László által vezetett parlamenti bizottság nyolc pontban kért segítséget, most átadták a vizsgálatokhoz szükséges dolgokat.

Gajdos László miniszter szerint a vezetők kiválasztása korábban gyakran ajánlás útján vagy ismeretségi alapon történt, ezért sok kiváló szakember nem tudta megmérettetni magát.

Pályázatot hirdet valamennyi nemzeti park igazgatóság igazgatói pozíciójának betöltésére az Élő Környezetért Felelős Minisztérium – írta Gajdos László, a tárca vezetője.

Böröcz László polgármester nem akar az emberek feje felett dönteni.
Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára számolt be arról, hogy több ezer gépnél milyen súlyos minőségi problémák merültek fel.

A Toroczkai László vezette testület nyolc pontban kérte a jegybank segítségét.
„Új alapokra kell helyezni a Fidesz és a KDNP viszonyát. Ez okvetlenül távolodást jelent, de nem egymás ellen fordulást” – mondta Surján László, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) társelnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) vasárnapi választmányi ülésén. Beszédében kitért arra is, hogy „egy kereszténydemokrata párt nem csupán azért létezik, hogy választást nyerjen, hanem elsősorban azért, hogy … The post „A krisztusi igazságot kell képviselnünk a politikában” – Surján László a KDNP feladatáról appeared first on Vasárnap.hu .
Aki nem volt ott, az a rengeteg beszélgetésen, találkozáson, egymás autójának megcsodálásán túl lemaradt Lakatos Lászlóról, (humorista) Michelisz Norbiról, (többszörös túraautó-bajnok) Cserényi Gyuláról (kiképzett űrhajós) és a The-Zone teljes stábjáról. Ezen kívül Lego-kiállítás, elektromos motorteszt, Cybex gyerekülés teszt, off-road bemutató és verseny is volt a programban, aki megéhezett, az pedig a Bitang Burger extra, erre […]

A kenusok szövetségi kapitánya, ifjabb Foltán László elégedetten értékelt a vasárnap zárult poznani világbajnokság után, a kajakosokat irányító Tóth Dávid pedig a női szakág reformját vetítette előre.

Toroczkai László nyolcperces videóban világított rá Unger Anna megválasztásának valódi okaira.

Győzött a papírforma.

Ezerrel pörgött a nyár, egymásnak adták a kilincset a vendégek a legtöbb étteremben.

A volt országgyűlési képviselő szerint közbeszerzési csalás történhetett. Az érintett alapítvány kuratóriumi tagja az élő környezetért felelős miniszter volt, sőt, a honlap szerint ma is az.

Kádár László megszorongatta Jonny Claytont a Hungarian Darts Trophy szombati napján, Major Nándor viszont teljesen tehetetlen volt a világranglista-harmadik, Budapesten második kiemeltként versenyző Gian van Veennel szemben. Előbbi egyetlen brékkel 6-3-ra, utóbbi 6-0-ra kapott ki ellenfelétől, így nincs már versenyben magyar játékos a PDC European Tour budapesti állomásán.
Nem lenne hatékony az Airbnb teljes tiltása, inkább a turisztikai szempontokat is mérlegelő korlátozásokra lenne szükség Budapesten. Balogh László, az ingatlan.com szakértője szerint a szigorítások miatt fellépő szálláshiány nehezítő körülmény abban, hogy a főváros nagyobb rendezvényeknek adhasson otthont. Bár a kormány számára egyelőre nem ez a legégetőbb téma, az év hátralévő részében lassan időszerűvé válik napirendre venni a kérdést.

Miért is indokolt a robotika, biotechnológia, a mesterséges intelligencia és a szuperöreg társadalom témájával már most foglalkoznia a társadalompolitikának? Mert azoknak a folyamatoknak a gyújtózsinórja már ég, amelyek 2030-2050 között várnak ránk. Ez a fő megállapítása Lovászy László „A humanizmus megújításáról – fejlesztett emberek és humanoid robotok egy szuperöreg társadalomban” című könyvének .

Közös szentségimádásra és szentmisére várják a híveket jövő pénteken a búcsúszentlászlói kegytemplomba.

Szeptember 4–6. között rendezik meg a 31. Balaton Boat Show-t Balatonkenesén, Magyarország egyetlen vízen és vízparton rendezett hajós, bringás és aktív turisztikai kiállítását. Káli Csabát (Adex Yachting) és Bereczky Lászlót (BLP Group) kérdeztük a legújabb elektromos hajókról, a sekély merülésű katamaránokról és az adriai charter-befektetésekről.

Nem a riogatás a cél, de az uniós import sertéshús súlyos kockázatokat hordoz – állítja Búza László államtitkár. A szakember szerint a hazai tej- és húsipar átszervezése, valamint az iskolaétkeztetés reformja nélkül nem építhető versenyképes "Élelmiszer-Magyarország".
Földes László, azaz Hobo több mint hat évtizedes pályafutását, sikereit, kudarcait és személyes tragédiáit is bemutatja az Úton lenni boldogság című dokumentumfilm. A Szederkényi Olga rendezésében készült rendhagyó road movie nem egyszerűen felidézi a legendás előadó életének legfontosabb állomásait: térben és időben is útra kel vele, miközben az archív felvételeken és az újonnan rögzített, személyes pillanatokon keresztül Hobo kevésbé ismert arcát is megmutatja. A filmet, amit már több mint 70 ezren láttak, a Veszprém-Balaton Filmpikniken közönségtalálkozóval egybekötve vetítették le Balatonf…

Megválasztotta az Országgyűlés a Nemzeti Vagyon-visszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökét és nyomozati elnökhelyettesét, a döntés azonban komoly kritikát váltott ki a politikai élet tagjaitól és maguktól a választóktól is. A fejleményekről és a jelöltek kiválasztásának hátteréről most Gajdos László, a TISZA élő környezetért felelős minisztere is beszámolt a közösségi médiában .

Ötszáz év távlatából is megrendítő a mohácsi csata emléke, ugyanakkor a magyarok hálával emlékezhetnek azokra, akik életüket áldozták a csatatéren – mondta Kövér László a bátai megemlékezésen, amelyet az 1526-os országgyűlés 500. évfordulója alkalmából tartottak.

A Mi Hazánk elnöke is megemlékezett a mohácsi vész jubileumán.

Vitézy Dávid szerint a korábbi építési és közlekedési miniszter a tárca szakmai javaslatát figyelmen kívül hagyva, 11 évre vetítve több mint 100 milliárd forinttal drágábban adta oda a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekkörébe tartozó autópálya-koncesszornak a szerződést.

A miniszter szerint felmerül a hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja. A Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekkörébe tartozó MKIF Zrt. nagy hasznot húzott az üzletből.
Vitézy szerint a Lázár János, „a szakmai javaslatot figyelmen kívül hagyva, 11 évre vetítve több mint 100 milliárd forinttal drágábban ítélte oda a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekkörébe tartozó autópálya-koncesszornak a szerződést”.

Két magyar is bejutott a második fordulóba a Hungarian Darts Trophyn. Kádár László után Major Nándor is sikerrel vette az első akadályt.