Ezt már elvették Mészáros és Szíjj érdekeltségétől – Célegyenes
Ezúttal is Önök döntöttek a témákról, amelyekről Egri Viktor és Tompos Ádám mellett ezúttal Kéri László beszélget.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)
Ezúttal is Önök döntöttek a témákról, amelyekről Egri Viktor és Tompos Ádám mellett ezúttal Kéri László beszélget.

A Homokhátságon élőknek kér segítséget a Mi Hazánk elnöke.

Mikóczi Zsolt a Sárvári Szent László Kórház sikeréről, a stabil gazdálkodásról és a jövő terveiről.
Életének 64. évében, súlyos betegség után elhunyt Gömöri Ottó, a Videoton ikonikus csatára, a legendás UEFA-kupa-menetelés egyik legemlékezetesebb alakja. A 80-as évek felejthetetlen játékosára a Magyar Televízió népszerű riportere, Gulyás László és korábbi csapattársa, Vaszil Gyula emlékezett a Blikknek.
Idő előtt véget ért Rizmajer László nagyszabású vállalkozása, a Trans-Eurasian EV Adventure 2026. A tapasztalt túrázó júniusban indult útnak átalakított Tesla Model S 85-ösével, hogy teljesítse az 55 ezer kilométeresre és 41 országon átívelőre tervezett eurázsiai expedíciót. Míg az európai szakasz zökkenőmentesen telt, Oroszországban olyan akadályokba és veszélyekbe ütközött, amelyek miatt a visszafordulás mellett kellett döntenie.

Tárgyalásokat kezdeményez a Magyar Posta vezetésével Óbuda-Békásmegyer polgármestere. Kiss László azt kéri, hogy vonják vissza a bezárt kisposták ingatlanjainak értékesítését. Jelezte: esetükben a 3. kerületi önkormányzat akár meg is vásárolná azt a Római téri épületet, ahol egykor a kisposta működött, ha ez szükséges az újranyitásához.

Három aranyéremmel, országos csúccsal és egy Európa-bajnoki rekorddal zárta a kontinensviadalt Kós Hubert, mégsem mondja azt, hogy minden úgy alakult, ahogy megálmodta. Pedig megdöntötte Cseh László országos rekordját, és minden idők nyolcadik legjobb eredményét úszta a 200 méter vegyesen.
Végleg lemondhat a lakosság a bezárt postákról? Kiss László, Óbuda polgármestere Facebook-bejegyzésében határozottan tiltakozott a bezárt postai ingatlanok elárverezése ellen, és azonnali tárgyalásokat kezdeményezett a Magyar Posta új vezetésével a Római téri hivatal újranyitásáról, valamint a kerületi postások közvetlen anyagi támogatásáról.

Értékesítésre hirdetett meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő több korábban bezárt postai ingatlant, erre reagálva az óbudai önkormányzat tárgyalásokat kezdeményez a Magyar Posta új vezetésével. A kerület célja többek között a Római téri hivatal megmentése és az épület esetleges megvásárlása, emellett bérkiegészítést is felajánlanak a helyi postai dolgozóknak - közölte Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere .

A tartós szárazság és a nagy meleg ellenére is képesek túlélni és szaporodni a szúnyogok, az inváziós fajok pedig különösen sikeresek a városi környezetben, ahol az öntözés miatt a csapadékszegény időszakokban is találnak a szaporodásukhoz szükséges vizet - mondta az MTI-nek Garamszegi László Zsolt, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatója.
Jön a friss adás Lampé Ágnessel, Egri Viktorral és ezúttal Kéri Lászlóval! Kezdés este hét órakor, élőben a Magyar Hang Youtube-csatornáján!

A megyei foci nyitófordulójának gólszerzők között az Exatlon Hungaryben is megfordult, Lencse László is szerepel.

Élesen bírálta Papp László, Debrecen polgármestere Tárkányi Zsolt, a Tisza-kormány parlamenti államtitkárának akkumulátorgyárakkal kapcsolatos kijelentéseit.

A Tisza párt képviselőinek nyilatkozataira reagált a debreceni polgármester.

Debrecen polgármestere ugyanakkor a környezetvédelmi előírások fontosságára is figyelmeztetett.

Úgy tűnik, hogy a miniszterelnök nyugtával dicsérte a napot, ugyanis bő egy óra múlva már lángosozott a Veszprém megyei Köveskálon.

Szokolai László tanítványa országos csúccsal második lett a párizsi Európa-bajnokságon.
Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter miniszterelnök a Mi Hazánk elnökének és szakértőjének bírálataira a paksi fenékküszöb-építés és a helikopteres műveletek kapcsán. A kormányfő élesen visszautasította a párt felvetéseit, miszerint a honvédségi helikopterek bevetése csupán PR-akció lett volna.

A Fidesz és a Mi Hazánk szinte egybehangzóan „Facebook-bohóckodásnak, önfényezésnek, politikai őrjöngésnek, show-nak” tartja Magyar Péter szombati sajtótájékoztatóját. Arra a kormányfő meghívta az ellenzéki pártelnököket, a jelek szerint feleslegesen.

Toroczkai László szerint Magyar Péter paksi meghívója inkább politikai bohóckodás volt, mint valódi szakmai egyeztetés. A Mi Hazánk elnöke ezért távol maradt, a Fidesz pedig szintén úgy látja: nem volt érdemes asszisztálni a miniszterelnök akciójához.

A Mi Hazánk elnökének közlése szerint két hete javasolta a kormányfőnek azokat az intézkedéseket, amelyeket csak most kezdtek el megvalósítani Pakson.

A Mi Hazánk elnökének közlése szerint két hete javasolta a kormányfőnek azokat az intézkedéseket, amelyeket csak most kezdtek el megvalósítani Pakson.
Magyar Péter miniszterelnök szombat délelőttre Paksra hívta az ellenzéki pártok vezetőit, köztük Orbán Viktort, Semjén Zsoltot és Toroczkai Lászlót, hogy bemutassa nekik a fenékküszöb építésének jelenlegi állapotát. A meghívottak nem jelentek meg az eseményen. Magyar Péter ezt a sajtótájékoztatón meg is jegyezte, ahol elmondta, hogy tudomása szerint a pártvezetők inkább a külföldi nyaralást választották.

Toroczkai László szerint Magyar Péterrel előre egyeztetett arról, hogy a héten szabadságon lesz, ezért nem utazott Paksra. A miniszterelnök Orbán Viktort is meghívta.
Toroczkai László szerint pedig a szombati paksi eseménnyel csak a hangulatkeltés volt Magyar Péter célja.

A cég leszögezte, hivatalos értesítést eddig nem kapott a döntésről, és hangsúlyozta, hogy mindig a hatályos jogszabályok alapján jár el.

Toroczkai László sem hagyta annyiban az ügyet.

Bakodi László a hét embere. Ő szervezi a miklósmajori határőr találkozókat. Ragaszkodnak egymáshoz.
Egymás után két évben megszerezni a hazai cukrászat legfontosabb elismerését nem a szerencse műve. A gyulai Kézműves Cukrászda tulajdonosa és a patinás 100 Éves Cukrászda üzemeltetője, az 1983 óta szakmában lévő Balogh László cukrászmester és csapata 2025-ben a Stílusgyakorlat nevű tortájával nyert, 2026-ban pedig a rögös túróra és tejfölre építő, elegáns Bíborfehér nevű kreációjával vitte el ismét az Ország Tortája címet. De hogyan vezetett az út a Budapesti Hilton konyhájától a duplázásig?


Irodalom, zene és színház találkozik a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Beck Zoli, Kollár-Klemencz László és Ferenczi György is érkezik a PIM-be.
Közel a százhoz is jól viseli a hőséget az ország legidősebb színésze, aki két hónappal ezelőtt ünnepelte a 99. születésnapját, egy hónapja pedig névnapját. A hatalmas balatoni fák ölelésében érzi magát a legjobban, itt, a családi nyaralóban látogattuk meg. Széles mosollyal fogadta a Blikk munkatársait, mint mondta, ma már egyre kevesebb a vendég náluk, odahaza, a budapesti lakásukon is.

A szabályozás 2027-től lép hatályba, a részleteket Gajdos László közölte.

Palkovics László ex-miniszter üzlettársa érintett.
Csézy a közösségi oldalán újságolta el, hogy 15 éve ismerte meg a jelenlegi férjét, Szabó Lászlót. Mint kiderült, az énekesnőnél 18 évvel idősebb férfi azóta is romantikus gesztussal ünnepel minden egyes hófordulót.
A miniszter a Fidesz frakcióvezetőjének ultimátumot adott, ami le is telt.

A Duna Aszfalt jelezte: amennyiben további igény merül fel a kormányzat, illetve a koordinációért felelős szerv részéről, annak teljesítésében is igyekeznek közreműködni.

A miniszterelnök szombatra meghívta a parlamenti pártok elnökeit, hogy tekintsék meg a paksi munkálatokat. Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Toroczkai László is kikosarazta.

A miniszter szerint alaptalanul vádolják azzal, hogy elengedte szabadságra a vízügyi államtitkárt.

Úgy látja, az új köztársasági elnök első igazán kényelmetlen alkotmányos döntésénél derül majd ki, mennyire veszi komolyan a szerepét.