
Túl van a műtéten, teljesen felépülhet a lezuhant Gripenből katapultált pilóta
Az 51 éves katonát gerincsérülés miatt kellett műteni, az eljárás sikeres volt.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Az 51 éves katonát gerincsérülés miatt kellett műteni, az eljárás sikeres volt.
Régi, jól ismert pilóta, aki hétfőn katapultált a Szolnok mellett lezuhant Gripenből. A magyar katonai repülésben évtizedek óta jelen van a neve, pályája elején pedig olyan eredményt ért el a kanadai NATO-kiképzésen, amelyre kevés pilóta volt képes: az öt, pilótáknak odaítélt elismerésből négyet is megszerzett.

A többszörös Grammy-jelölt énekesnő mindössze 22 éves volt, amikor a repülőgépe lezuhant.

Kedvező hírek érkeztek a Honvéd Kórházból a pilóta állapotát illetően.

A pilóta teljes felépülése várható, miután egy Gripen vadászgép lezuhant Szolnok térségében.

A hétfőn lezuhant Gripen vadászgép pilótája az életét kockáztatva az utolsó pillanatig próbálta megmenteni a repülőt és csak a földet érés után katapultált. Ezt Ruszin Szendi Romulusz honvédelmi miniszter mondta a Retro Rádió reggeli műsorában. A tárcavezető a szerencsétlenül járt vadászrepülő és a kísérőgép pilótáját is hősnek nevezte és gyors vizsgálatot ígért.

Szerencsére várhatóan teljesen fel fog épülni.
Friss hírek érkeztek a hétfőn Szolnok mellett lezuhant Gripen vadászgép pilótájának állapotáról. A szerencsétlenül járt katona túl van a nagyon fontos műtéten. Erről maga a honvédelmi miniszter számolt be.

Megműtötték a pilótát, a műtét sikeres volt. The post Vissza szeretne ülni a Gripenbe a lezuhant pilóta first appeared on 24.hu .
Különleges hangfelvétel mutatja be, mi történt, mialatt a sérült vadászpilótát Budapestre szállították. A mentőhelikopter útját ugyanis a légiforgalmi szolgálatoknak is biztosítaniuk kellett. A nyilvánosságra került hanganyagból nyomon követhető, hogyan dolgoztak össze a repülésirányítók a Gripen-baleset után.

Nagy sebességű elfogást gyakoroltak azok a Gripen vadászgépek, melyből az egyik tegnap lezuhant – mondta el a Retro rádió műsorában Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter.

A Gripen szolnoki katasztrófája biztos, hogy mély nyomot hagy a hazai és a nemzetközi katonai repülés területén.
A honvédelmi miniszter a sérült és a kísérő pilótát is megdicsérte.

A pilóta a betonról katapultált.
Amint arról beszámoltunk, teljes harci felszerelésben, rakétákkal és lőszerrel, valamint teli plusz-üzemanyagtartállyal zuhant le hétfőn Szolnoknál a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe. A katapultáló pilótát mentőhelikopterrel szállították kórházba. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter kedden reggel a Retro rádióban számolt be a legfrissebb fejleményekről. Ezek szerint a pilóta a saját életét is kockáztatva próbálta megmenteni a vadászgépet, és végül a szolnoki repülőtér betonjáról hajtotta végre a katapultálást. A vadászpilótát ma 11–14 óra között műtik meg, a miniszter mindenkit…
Kiperelt médiaköltések, az NVVH elnökjelöltjei, a lezuhant vadászgép és a DJ Oti-féle Plázs-varázslat a 444 reggeli hírlevelében.

A pilóta időben katapultált.

A Martin-Baker Aircraft Company gyártotta a Gripen katapultülését.

Megvan a felvétel, amelyen meg lehet nézni, milyen útvonalon haladtak.

A katapultálás során gerincsérülést szenvedett a Gripen pilótája, ezért műtéti beavatkozás vár rá.

Lezuhant Gripen, visszaszerzett vagyon, felkért nagykövetek. És félmeztelen Orbán. The post A nap legfontosabb hírei - 2026.08.24. first appeared on 24.hu .

Védőfelszerelésbe öltözött szakértők vizsgálják a gépet.
„Már a becsapódás előtt nagy erőkkel vonult a tűzoltóság a szolnoki helikopterbázisra” – nyilatkozta Györfi Mihály, Szolnok polgármestere a hétfő délelőtti repülőbaleset kapcsán. A polgármestert saját munkatársai értesítették, hogy a tűzoltóegységek a bázis felé tartanak. Ekkor sejtette meg, hogy „valami nagy baj történhetett”. Csak ezt követően kapott tájékoztatást arról, hogy egy Gripen típusú vadászgép nem érkezett meg a kecskeméti bázisra, vélhetően műszaki probléma miatt.

Már hallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy ma délelőtt lezuhant a Magyar Honvédség egyik JAS 39 Gripen típusú vadászgépe. Vendégünk volt Siklósi Zoltán repülésbiztonsági szakértő, korábbi vadászpilóta, akivel a már ismert részletek fényében azt néztük végig, hogyan néz ki egy ilyen helyzet belülről, és mit csinálnak a hatóságok egy ilyen esemény után. A műsor második részében arról volt szó, hogy huszonkettedikként a Bükki borvidék is elesett az aranyszínű sárgaság betegséggel szemben. Vendégünk volt a témában Kovács Nóra az Agrárszektor veze…

A korábbi vészhelyzetről maga az akkor repülő Molnár Tibor őrnagy számolt be.

A férfi jól van, azonban a katapultálás során szerzett sérülése miatt meg kell operálni.

A Honvédkórház szerint jól van a pilóta, a honvédelmi miniszternek még mosolygott is.

A balesetet szenvedett Gripen pilótájának sérülése komoly, de nem életveszélyes – írta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtök délután Facebook-oldalán.
Hétfő délelőtt a Magyar Honvédség egyik JAS 39 Gripen vadászgépe lezuhant Szolnok közelében. A pilóta katapultált, állapota stabil, kórházba szállították megfigyelésre. A jelenlegi információk szerint más személyi sérülés nem történt. A gép civil területen sem okozott károkat. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a legfontosabb, hogy a pilóta túlélte a tragédiát.

Sűrű belpolitikai hétfő indult: lezuhant egy magyar Gripen Szolnok közelében, megnevezték a vagyonvisszaszerzési hivatal elnöki posztjára továbbjutó három jelöltet, és rendkívüli parlamenti ülést is összehívtak a hét második felére. Közben újabb feljelentés született több tízmilliárd forintnyi közpénz ügyében, Paks pedig tovább közelít a teljes kapacitású működéshez. Orbán Anita külügyminiszter pedig fontos értékezletra hívta a magyar nagyköveteket és misszióvezetőket, fordulatot vesz a teljes diplomácia. Élő tudósításunk a legfontosabb belpolitikai fejleményekről.

Tarjányi Péter megszólalt a Szolnoknál lezuhant Gripen pilótájáról.

Lezuhant a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe hétfő délelőtt Szolnoknál.

A pilóta az utolsó pillanatig próbálta irányítani a gépet, mielőtt katapultált.

Kiderült: a pilótának sikerült földet érnie a meghibásodott géppel, amely már a földön kapott lángra.

A pilóta a szolnoki leszállás utolsó szakaszában katapultált.
Szomorú napként értékelte Ruszin-Szendi Romulusz egy Facebook-videójában a Magyar Honvédség hétfői eseményeit, miután Szolnok mellett lezuhant az egyik Gripen vadászgép. A gépet elvesztették, de a legfontosabb, hogy a pilóta túlélte a balesetet és sikeresen katapultált. A honvédelmi miniszter közölte, hogy a pilótát a budapesti Honvéd Kórházba szállították.

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter, Sándor Zsolt vezérkari főnök és Bali Tamás, az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság légierő parancsnokhelyettese a helyszínről számolt be a hétfőn Szolnoknál lezuhant Gripen vadászgép balesetének részleteiről.

A hétfő délelőtt Szolnoknál lezuhant Gripen roncsai mellől jelentkezett be a honvédelmi miniszter. Még nem derült ki, pontosan mi történt.

Ruszin-Szendi Romulusz a helyszínről árult el újabb részleteket a nagy értékű vadászgép elvesztéséről.

A honvédelmi miniszter közölte: szomorú nap ez a Magyar Honvédség történetében. The post Lezuhant Gripen: a roncs mellől adott helyzetjelentést Ruszin-Szendi Romulusz first appeared on 24.hu .