
A Transpareny International nyitott az együttműködésre a vagyonvisszaszerzési hivatallal
Unger Anna a megválasztása előtt azt írta Ligeti Miklósnak, a szervezet jogi igazgatójának, hogy várja a fedélzetre az NVVH-nál.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Unger Anna a megválasztása előtt azt írta Ligeti Miklósnak, a szervezet jogi igazgatójának, hogy várja a fedélzetre az NVVH-nál.

Az NVVH frissen megválasztott elnöke már korábban bejelentette, szívesen dolgozna együtt Ligeti Miklóssal a közvagyon visszaszerzésében. The post Nyitott az együttműködésre Unger Annával Ligeti Miklós civil szervezete first appeared on 24.hu .

Az Országgyűlés pénteken kétharmados többséggel megválasztotta Unger Annát a Nemzeti Vagyon-visszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökévé, annak ellenére, hogy többen – köztük a Tisza párt egyik képviselője – a Transparency International jogi igazgatóját, Ligeti Miklóst tartották alkalmasabbnak a posztra. A TI Magyarország gratulált Unger megválasztásához, és jelezte, hogy az első naptól kész együttműködni az új intézménnyel. A szervezet történelmi jelentőségűnek nevezte a hivatal felállítását, amely szerintük lehetőséget teremt a rendszerszintű korrupció során magánkézbe került közvagyon v…

De a gonosz kérlelhetetlen ellenfele se vallott szégyent.
Magyar Péter sajtótájékoztatón részletesen indokolta, miért Unger Anna Rózát választották a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére, míg Tasnádi Katalin a nyomozati elnökhelyettesi posztot kapta. A miniszterelnök szerint a kiválasztási folyamat átlátható volt, több erős pályázó közül dönthetett az Igazságügyi Bizottság, majd az Országgyűlés.

Péntek délutánra tüntetést szerveznek a Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatalért.

Unger Anna már ajánlatot is tett neki, vélhetően a Tisza Párton belüli nyomás enyhítésére.

Az Országgyűlés döntött, Unger Anna Róza, az ELTE politológusa lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnöke. A döntés meglepetésnek számít, mivel sokan Ligeti Miklóst, a Transparency International jogi igazgatóját tartották esélyesebbnek. Unger kiválasztását ugyanakkor indokolja, hogy az elnöki poszt a törvény szerint nem nyomozói, hanem stratégiai-szervezetvezetői feladatokat jelent, míg a speciális büntetőjogi munkát ügyészi végzettségű elnökhelyettesek látják el. Az új elnök a meghallgatásán hangsúlyozta, hogy a hivatal hozzáadott értékét a rendszerszintű korru…

A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal sikerének alapja a közbizalom - közölte Unger Anna

Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben reagált az NVVH elnökjelöltjének, Unger Annának a meghallgatásán elhangzott, széles körben vitatott kijelentéseire. A miniszterelnök elismerte, hogy a büntetőeljárások elhúzódása valós probléma, de hangsúlyozta: a kormány tervezett igazságügyi reformja éppen ezeket az akadályokat kívánja orvosolni, lefaragnák az ítélethozatali időket. Magyar szerint Unger és a másik jelölt, Ligeti Miklós nem a hivatal ambícióiról mondott le, hanem a jelenlegi jogrendszer korlátait írta le. A miniszterelnök egyúttal megvédte a kiválasztási eljárást, kiemelve, hogy a dö…
Az Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal sikerének alapja a közbizalom.
Ligeti Miklóst is várná a fedélzetre Unger Anna.

Ma lesz a szavazás.

Unger Anna NVVH-elnökké választásáról a parlament pénteken titkos szavazással dönt.

Unger Anna, az új Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) várható vezetője a Transparency International Magyarország jogi vezetőjét, Ligeti Miklóst is közös munkára hívja az új szervezethez.

Illetve mindenki másra is, aki le akar számolni a korrupcióval.

A parlamenti szavazás előtt üzent: Ligetivel együtt dolgozna a korrupció elleni munkában. The post Unger Anna elnökként Ligeti Miklóst is várja majd az NVVH fedélzetére first appeared on 24.hu .

Szerinte a közbizalom a siker alapja, amit erősítene, ha a munkában részt venne a Transparency International Magyarország jogi vezetője is.

Unger Anna, az újonnan felállítandó Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) vezetőjének jelöltje Facebook-bejegyzésében szólalt meg a hivatal jövőjéről. A jelölt hangsúlyozta, hogy az NVVH sikerének alapja a közbizalom, amelyhez szakértelem és a korrupció elleni kérlelhetetlen elkötelezettség szükséges. Unger Anna nyilvánosan hívta meg az együttműködésre Ligeti Miklóst, jelezve nyitottságát minden olyan szakember felé, aki tenni akar a hivatal céljaiért.
Unger Annáról ma szavaz a parlament.

Csalódottak a tiszások, amiért nem Ligeti Miklós, hanem Unger Anna lehet az NVVH elnöke.

Egyedüli tiszás képviselőként Melléthei-Barna Márton nem támogatta Unger Anna jelölését a vagyonvisszaszerzési hivatal élére. A politikus a 24.hu megkeresésére elmondta, miért tartotta Ligeti Miklóst alkalmasabbnak a posztra.
Ligeti Miklóst tartotta a legalkalmasabbnak.

A politikai elemző szerint Ligeti Miklós inkább ügyekre fókuszáló, igazságszolgáltatási jellegű víziót javasolt.

Ligeti Miklós ügyekre fókuszáló, igazságszolgáltatási fókuszú, Unger Anna pedig alapvetően politikai célt javasolt – mondta a politikai elemző a Törökülésben. The post Török Gábor: Unger Anna jelölése a ruffizmus erőteljes megjelenése first appeared on 24.hu .

Máris gratulált.

Ligeti Miklós szintén pályázott a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára, amelyre az igazságügyi bizottság végül Unger Anna politológust jelölte.

A sokak által befutónak várt Ligeti sok sikert és erőt kívánt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal „leendő vezetőjének”.
Szavazzon!
Hadházy Ákos volt független országgyűlési képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán reagált arra a hírre, hogy az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága Unger Anna Rózát javasolta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökének. A döntés azután született, hogy a bizottság a héten meghallgatta az elnökjelölteket.

„NEM BIZTOS, hogy a 96 jelöltből vele van a legnagyobb esély az elszámoltatásra” – írta a volt országgyűlési képviselő.

A volt országgyűlési képviselő úgy véli, Ligeti Miklóst, a legalkalmasabb jelöltet „elbuktatták” a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjáért folyó versenyben.

Unger Annának nincs jogi végzettsége, de a bizottság szerint ez nem jelentett hátrányt: pályázatában átfogóan bemutatta, hogyan építené fel és működtetné az új hivatalt. A testület végül őt találta a legalkalmasabbnak a vezetői posztra.

Megkerestük a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökségéért induló Ligeti Miklóst és Sárvári Nicholast, hogy reagáljanak a bizottság döntésére.

Ahhoz kívánok sok sikert Unger Annának, hogy munkáját mindannyiunk megnyugvására végezze.

Ez volt az egyetlen nem szavazat. A két másik, nem támogatott jelölt, Ligeti Miklós és Sárvári Nicholas csak tartózkodó szavazatokat kapott.

Unger Annát jelöli a bizottság.
„Badarság azt gondolni, hogy itt 6 év alatt jogerős ítéletek lesznek” – mondta Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal egyik vezetőjelöltje. Ligeti Miklós pedig arról beszélt, hogy őt az motiválja, hogy csinálják meg az elszámoltatást, ha már '90-ben elmaradt.

Az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága meghallgatta kedden a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökjelöltjét: Ligeti Miklós Zoltánt, Unger Anna Rózát és a Tisza-frakció jelöltjét, Sárvári Nicholast.

Három jelöltet hallgatott meg az Országgyűlés az új vagyonvisszaszerzési hivatal élére történő kinevezés tekintetében. Ligeti Miklóst, Unger Anna Rózát és Sárvári Nicholast. A meghallgatáson az elszámoltatás, a közvagyon visszaszerzése és a hivatal működésének garanciái kerültek a középpontba.