
Forró ősz a politikában: így folytatja a Tisza a bosszúkormányzást
Magyar Péterék a kormányzati eredmények elmaradását palástolhatják a politikai leszámolásokkal.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Magyar Péterék a kormányzati eredmények elmaradását palástolhatják a politikai leszámolásokkal.
Kacsoh Dániel, Kohán Mátyás és Lentulai Krisztián távozik a Mandiner szerkesztőségéből – erről a lap maga számolt be – szúrta ki a Média1. Ezt azzal indokolták, hogy a Mandiner szeptembertől állami kézbe kerül, és ezzel Magyar Péterék határozhatnák meg a lap tartalmát.

A távozók egy új lap indítására készülnek, amit azzal indokolnak, hogy a kekva rendszer megszüntetése után a Mandiner állami kézbe kerül és Magyar Péterék határozhatnák meg a lap tartalmát.

Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója kommentálta a pártszakadás veszélyét, miután Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya Polgári Demokraták néven pártokon átívelő társadalmi mozgalmat indított. A kommunikációs igazgató szerint a Fidesz egységes, a két politikus pedig továbbra is a párt oszlopos tagja. A Fidesz fenntartja ellenállási nyilatkozatát, amelyben illegitimnek minősíti a Tisza Párt rendszerét, és kizár minden együttműködést Magyar Péterékkel. A legfrissebb felmérések szerint a párt támogatottsága 21-25 százalék között áll, miközben a tagságot a Fidesz jövőjéről – akár felos…
Vasárnap délelőtt helyszíni bejárást és sajtótájékoztatót tartottak a Paksi Atomerőműnél, ahol Magyar Péter, Kapitány István, Ruszin-Szendi Romulusz és a vízügyi szakemberek ismertették a Duna alacsony vízállása miatt indított rendkívüli beavatkozás eredményeit. A központi üzenet az volt, hogy a fenékküszöb építése a vártnál gyorsabban halad, és megkezdődött az erőmű fokozatos visszakapcsolása.

Kormányzás helyett még mindig tart a látványpolitizálás.

Örülhetünk, hogy nem köztársasági elnök lett Fülöp Botondból?

Kína magasabb polcra helyezi Közép-Európát; itt az ideje, hogy megregulázzák a nagy techcégeket, Ukrajna gondban van; Magyar Péteréket sürgeti az idő. Ez a HVG nemzetközi lapszemléje.

Egyáltalán nem biztos, hogy az előző kormány egyik legtöbbet vitatott minisztere visszavonult a politikától azzal, hogy csütörtökön lemondott a képviselői mandátumáról – a távozása sokkal inkább most azt a célt szolgálja, hogy eltávolítsák a Fidesz egyik fő céltábláját. Az elemző szerint attól függ, Magyar Péterék mikor kerülnek válságba, akkor az ellenzéki politikus visszaveheti az irányítást. Minden Orbán Viktortól függ.

A Városliget beépítése ellen korábban folyamatosan hergelő főpolgármester most a Népliget megmentését Magyar Péteréktől várja.

A miniszterelnök szerint ha minden a menetrend szerint halad, szerda környékén újra teljes kapacitással üzemelhet az erőmű. The post „Ilyet még Magyarország nem látott” – Magyar Péterék élőben kezdték visszakapcsolni a Paksi Atomerőmű turbináját first appeared on 24.hu .

Miért kell őszinte beszéd megafonos kiabálás helyett? Ábrahám Róberttel hitről, hübriszről és arról beszélgettünk, miért nem szabad félni az új önkénytől.

A pártelnök hosszú bejegyzéssel tért vissza, kicsit soknak találta, hogy a miniszterelnök majdnem húsz alkalommal említette meg két nap alatt.

Máshogy látják az emberek a kormányzati munka gyümölcsét, mint Magyar Péter emberei.

A Tisza Szigetek tagjait arra kértük, hogy rangsorolják az új kormány első száz napjának legfontosabb és legmegosztóbb politikai történéseit. Néhány kritikus véleményt is hallottunk. The post „Mi őrködünk a demokrácia felett, és rángatjuk vissza a Tiszát” – hogyan értékelik a Szigetek Magyar Péteréket? first appeared on 24.hu .

A magát "Vidéki prókátor" álnéven futtató Fülöp Botond kapta Magyar Péteréktől a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjét.
A Tisza Szigetek tagjai közül sokan úgy érezték, hogy magukra hagyták őket a választások után. Magyar Péterék most megpróbálják felrázni a mozgalmat.

A Tisza Sziget-tagok tizedét sem érdekelte Magyar Péterék margitszigeti találkozója.

Radnai Márk elismerte, hogy az aktivisták hiányolják a választások óta a feléjük irányuló kommunikációt a párt részéről.

Botrányos közbeszerzésen dönthettek Magyar Péterék az ünnepi események lebonyolításáról.

A kormánypárti sajtó szerint jobb, ha mindenki hozzászokik, ez az új módi.

A Szent István-napi rendezvény közbeszerzését vitatják.

A Szent István-napi rendezvény közbeszerzését vitatják.

Erről Magyar Péter videóban számolt be.
Most először kellett Magyar Péteréknek olyan döntést hozniuk, ami nem szerepelt a programjukban.

Nem szégyenlős, Magyar Péter kisajátítja az államalapítás ünnepét.
Augusztus 20-án, csütörtökön nem csak az államalapítást ünnepeljük, ekkor ér véget a Tisza-kormány első 100 napja – a miniszterek május 12-én tették le a hivatalos esküjüket, onnantól számítjuk az időszakot. Ilyenkor számvetést szoktak készíteni, hogy mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket a választás győztese: a Blikk nyolc „tantárgyban” kért osztályzatot neves szakértőktől.

A kincstár elszámolta, mégsem utalták át a bért.

A kisebbségben maradt alkotmánybírók különvéleményeiből szemezgettünk.

A külföldről is finanszírozott Magyar Helsinki Bizottság szerint a tervezet önmagában nem biztosítja az Alkotmánybíróság függetlenségének helyreállítását.
Állításuk szerint egy Európában is újszerű megoldást találtak ki Magyar Péterék.

Tényi István a Miniszterelnökséghez fordult, mert aggódik Magyar Péter és kísérete testi épségéért. Az ügyvéd szerint a miniszterelnök és kísérete mentőmellény nélkül tartózkodott egy, a paksi munkaterületen lévő bárkán, ami több munkavédelmi és hajózási előírás betartásával kapcsolatban is aggályokat vethet fel.

Vitézy Dávid friss bejelentéseit követően a kormányfő megerősítette, százmilliárd forint közpénzt spórol az ország azzal, hogy felmondják a Mészáros-Szíjj konzorcium autópálya-szerződéseit.

A kormány feljelentést tesz Lázár János volt miniszter korábbi döntése miatt az M6-os autópálya üzemeltetése ügyében.

Válaszolt lapunk kérdésére a minisztérium.

Variációk az 50 milliárdos buktára.

Elfogadták a sürgősségi rendeletet, megkezdik a fenékküszöb és a bárkák süllyesztésének előkészítését.

Az Orbán-kormány eredményeit érdemes megbecsülni.

Zila János szerint Baka András megválasztásának körülményei leleplezik a Tisza „döntsünk együtt” jelszavát: a széles körű egyeztetés helyett végül a pártvezetés akarata érvényesült.

Nagy bejelentések jöhetnek.