
Száztizenöt éves korában meghalt Japán legidősebb embere
Kagava Sigeko volt 2021-ben a világ legidősebb nője, aki olimpiai fáklyavivő lehetett.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Kagava Sigeko volt 2021-ben a világ legidősebb nője, aki olimpiai fáklyavivő lehetett.

A lövöldözésben meghalt egy Svájcban élő 22 éves olasz nő, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz.

Lantos Alex, az árpádhalmi gyűjteményes ház megálmodója 30 évesen meghalt.

A limai külügyminisztérium szerint legalább 459 állampolgár került megtévesztő vagyonőri ajánlatok nyomán az orosz fegyveres erőkhöz. Tizenegyen meghaltak, 114-en eltűntek, három embert ukrán alakulatok ejtettek foglyul, miközben családtagjaik határozottabb diplomáciai fellépést követelnek. Kimentésüket sürgetik.

Véletlenszerűen lőhettek a tömegbe, egy ember meghalt.
MicahJo Barnett touchdownt szerzett csapatának, a William Jewell College Cardinalsnak az egyetemi amerikaifutball-ligában. Nem sokkal később kiderült, ez volt élete utolsó pontszerző akciója, ugyanis a 20 éves játékos összeesett a pályán, a kórházban pedig már csak a halálát tudták megállapítani. Az iskolája közleményben búcsúzott tőle, ahogy az ellenfél sportigazgatója is kifejezte az együttérzését.
Ipari klímaberendezésekre gyanakodnak.

A térségben további zivatarok és heves esőzések várhatóak, amelyek újabb villámárvizeket és sziklaomlásokat okozhatnak.

Tizennégy feltételezett kalóz meghalt, négy csónakot megsemmisítettek a művelet során
Debrecen – Halálos kimenetelű késelés rázta meg a debreceni belvárost szombat hajnalban. Két fiatalra támadt egy férfi egy parkban, egyiküket a mellkasán, a másikat a hasán érte szúrás. A 23 éves áldozat életét már a kórházban sem tudták megmenteni.

A késelés után még tudtak vele kommunikálni. Társa súlyos sérülést szenvedett, az ő állapota stabil.

Késelés Debrecen szívében: egy 23 éves fiatal életét vesztette.
Sajtóinformáció szerint a késelő egy hajléktalan férfi.

23 éves volt. The post Meghalt a debreceni késelés egyik áldozata first appeared on 24.hu .

Vasárnap fölborult egy több mint 260 utast szállító komp Észak-Ciprus partjainál - jelentette a TRT török állami hírcsatorna. A tragédiának a török média szerint több halálos áldozata is volt.

A helyszínről érkező első videofelvételeken mentőmellényben úszó embereket látni a fölborult hajó körül.

A baleset oka egyelőre nem ismert.

A helyi média szerint ahogy elindult a komp, elkezdett megtelni vízzel.
Meghalt a debreceni foci aranykorszakának egyik ikonikus alakja. Képíró János 20 évig volt a klub biztonsági szolgálatának vezetője.

Közel 270 utas volt a fedélzeten.

Az ökölvívó négy súlycsoportban is bajnoki címet nyert.
A fedélzeten összesen 267 ember tartózkodott, a mentőcsapatok még mindig túlélők után kutatnak.
Márfi Márk élete egyik legfájdalmasabb időszakával szembesült, amikor 2024 januárjában meghalt az édesanyja. A veszteség annyira megrázta a színészt, hogy úgy érezte, egy időre teljesen ki kell lépnie addigi életéből. Nem játszott, nem próbált úgy tenni, mintha minden rendben lenne: útra kelt, és a kerékpározásban keresett kapaszkodót.
Egy ember életét vesztette, öt másik pedig megsebesült, amikor egy fegyveres tüzet nyitott a svájci Aargau tartomány fővárosában, Aarau közelében rendezett technopartin. A tragédia a Schachen lóversenypályán zajló Aarau Rave VOL. 7 nevű eseményen történt, amelyre több ezren váltottak jegyet. A lövöldözés vasárnap hajnalban, fél három körül tört ki, és a hatóságok azonnal nagy erőkkel vonultak a helyszínre, beleértve a rendőrség különleges egységét, a mentőket és a katasztrófavédelmet is.
Szemle egy kerekes kútból rosszul – olykor túl sokat, olykor túl keveset – öntözött kertben meghalt, vegetáló és könnyűszerrel túlélő növények fölött.
A bulizók először tűzijátéknak hitték a lövéseket.

A helyi rendőrség hajtóvadászatot indított a tettes után.

A háborgó tengeren helikopterrel mentették az embereket.
Vasárnap hajnalban lövések dördültek el a svájci Aarau-ban egy 3500 fős rendezvényen. Legalább egy ember meghalt, öt másik megsebesült. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki.

Legalább egy ember meghalt, öten pedig megsérültek.

„Amikor beértünk a célba, egyből rá gondoltam” – mondta Juhász István.

Legalább 37 ember meghalt, több tucatnyian pedig megsérültek, miután egy orosz dróntámadás nyomán hatalmas robbanás történt egy Kijev közeli raktárban. Zelenszkij vizsgálatot rendelt el, mert a helyszínen lőszert is tároltak lakóépületek közelében.

Volodimir Zelenszkij bejelentette, hogy hivatali gondatlanság miatt büntetőeljárást indítottak.
Nepálban pusztító árvizek sújtották a tibeti határ menti területeket, miután egy gleccser összeomlása következtében hatalmas tömegű víz, jég, sár és kőzet zúdult le a völgyekbe. A katasztrófában épületek és hidak semmisültek meg, sokan meghaltak és rengetegen eltűntek. A szakértők szerint a globális felmelegedés miatt az ilyen események számának növekedése várható.
Norvégia gyászolja V. Harald királyt, aki pénteken 89 évesen meghalt. Jonas Gahr Støre miniszterelnök tisztelgő tömegekhez csatlakozott az oslói királyi palota előtt.

A szülők nem adatták be a kötelező oltást a gyereknek, most az összes orvost beperlik, aki kezelte a lányukat. Ellenük gondatlanságból elkövetett emberölés miatt folyik nyomozás.

Közel 2500 embert még mindig keresnek, legkevesebb 580-an meghaltak az egész településeket megsemmisítő árban. A mentést egy időre fel kellett függeszteni, miután egy kialakult tó miatt újabb áradás veszélyére figyelmeztettek a kínai és nepáli hatóságok.

Mindössze 34 éves volt.

Nyolcvankilenc éves korában meghalt V. Harald norvég király, Európa legidősebb uralkodója. Utódja fia, VIII. Haakon király lesz – jelentette be az oslói királyi palota. Harald modernizálta a norvég monarchiát, ami abban is megnyilvánult, hogy Sonja Haraldsent – egy közembert – vette feleségül.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Hajdú Tamás, a Winelife borászat tulajdonosa, a Soproni borvidék kiemelkedő és meghatározó alakja. A helyi borász közösség megható nekrológban búcsúzott tőle, kiemelve, hogy nemcsak a saját birtokáért, hanem az egész borvidékért elhivatottan, fáradhatatlanul dolgozott.