Elfogadta a parlament a 100 ezres iskolakezdési támogatásról szóló javaslatot, megszületett az új közmédia alapja is
Több kérdésben is döntést hozott kedden a parlament.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (8 cikk)
Több kérdésben is döntést hozott kedden a parlament.


A szervezettséget és a hitet, ez vezette diadalra a magyarokat, ám nem sokkal később mindketten meghaltak – folytatta rögtönzött történelemóráját a kormányfő. A török pasa megtapasztalta, hogy a túlhatalom és az erő sem mindenható. Felidézte, hogy az akkori pápa még a győzelem előtt elrendelte a déli imára hívó harangszót, majd mire annak híre mindenhova eljutott, megszületett a győzelem is. Ez a harangszó minden nap emlékeztet rá, és ez az a harangszó, ami mindenkinek az otthont, a családot idézi fel. Ez a harangszó Magyarország minden emberéhez eljut. (…) Összeköt minket határon innen …

Az amerikai alelnök immár négy gyerek apja. Ez az első alkalom több mint 150 éve, hogy egy hivatalban lévő alelnöknek gyereke született.

Alec Neel Vance és édesanyja, Usha Vance is kiváló egészségnek örvend.
JD Vance amerikai alelnök és felesége, Usha Vance bejelentették, hogy megszületett negyedik gyermekük, Alec Neel Vance. A kisfiú vasárnap reggel jött világra, és az alelnök közösségi médiában közzétett nyilatkozata szerint mind az édesanya, mind a baba egészségesek.

Több fontos belpolitikai és gazdaságpolitikai fejlemény is napvilágot látott szombaton: Magyar Péter a választójogi korhatár 16 évre csökkentését említette meg egyik posztjában, miközben a Tisza-kormány egy átfogó adócsomagot jelentett be. A javaslat többek között megszünteti a bizalmi vagyonkezelés és a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA) egyes adókedvezményeit, kötelező NAV-ellenőrzést vezet be a vagyonkezelőknél, és több, alacsony bevételt hozó adónemet is eltöröl. Az előző nap legfőbb eseménye az volt, hogy megszületett Sulyok Tamás döntése is a 17. alaptörvény-módosításról és az á…

Biblia a tantermekben.