
A hazaiak címvédőjét is legyőzve megvan az első magyar érem a világbajnokságon
Ötvenkét évet kellett várni a tavalyi bravúrig, idén megismétlődött.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Ötvenkét évet kellett várni a tavalyi bravúrig, idén megismétlődött.

A God of War Laufey lesz a következő állomás a legendás szériában, most pedig a Sony végre bejelentette, hogy mikor számíthatunk az érkezésére. Nyugi, nem 2028-ban!
![[SDCC 2026] Megvan a God of War Laufey megjelenési dátuma, és az is kiderült, hogy Kratos szintén visszatér már hamarosan](https://sm.ign.com/ign_hu/photo/default/god-of-war-laufey-5-1780437481892_gw2n.jpg)
A Santa Monica Studio és a PlayStation még kér némi időt a rajongóktól.

A Duna évszázadok óta szállít aranyat a Fekete-erdőből a Kárpát-medencébe.

Kinevezte a pályázatokat elbíráló ideiglenes döntőbizottságok tagjait a Nemzeti Filmintézet (NFI) Igazgatósága.
Tagja annak az ideiglenes igazgatóságnak, amelyik kinevezte a bizottság tagjait.

Kihirdették a ponthatárokat, idén 750 új hallgató kezdi meg tanulmányait Székesfehérváron.
A miniszterelnök személyi védelmét jelenleg a rendőrség látja el a Terrorelhárítási Központ támogatásával, szoros együttműködésben.
Újabb nagy igazolást zárt le a Chelsea: Fabrizio Romano híres Here we go! bejelentése szerint a londoni klub megállapodott a Crystal Palace-szal... Read More... A Romano: megvan a Chelsea új védője, jön az 52 millió fontos igazolás bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

A parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága nemrég zárt ülést tartott.
Kutatók azt találták, a viszketésnek megvan a saját „érzékszerve", méghozzá a testet borító legpuhább szőrszálak.
![[SDCC 2026] A premierdátummal együtt befutott a Percy Jackson-sorozat 3. évadának első kedvcsinálója, amelyben hősünk szó szerint vállára veszi a világ terhét](https://sm.ign.com/ign_hu/screenshot/default/percy-jackson-s3-1-1_rgpm.png)
Érkezik a Percy Jackson és az olimposziak harmadik évada, és az is megvan már, mikor debütál a Disney+-on. Nézzétek meg az első kedvcsinálót!

Közzétették az adatokat a Felvi oldalán.

A 2026-os felvételi eljárásban továbbra is legfeljebb 500 pontot lehetett szerezni.

Mutatjuk, mennyi pont kellett az SZTE legnépszerűbb szakjaira a bejutáshoz.

Az Aliens: Fireteam Elite 2-ben újra harcba hívnak minket a xenomorfok serege ellen, és az is megvan már, mikor kell jelentkeznünk bevetésre.

A Warner és a DC nagyot bukott a Supergirllel, amelyet alig több mint egy hónap után már küldenek is az internetre.

Megválaszthatja az Alkotmánybíróság (Ab) új tagját hétfőn az Országgyűlés – derül ki a parlament jövő heti rendkívüli ülésének tervezett napirendjéből.

Minden jel szerint marad a Kleberberg Központ, és a tankerületekre osztott oktatási rendszer, már ki is nevezték az új vezetőjét.
A kormány döntött a ”Right to repair”, azaz a javításhoz való jogra vonatkozó új, uniós szabályozás bevezetéséről. A lényege, hogy a fogyasztók ne legyenek rákényszerítve új termék vásárlására, ha javítható, ami már megvan. A szabályozást az Európai Unióban egységesen július 31-től kell alkalmazni.

Helytállóak voltak a Népszava információi: a Magyar Kézilabda Szövetség csütörtökön Sótonyi Lászlót nevezte ki a férfiválogatott szövetségi kapitányának. Megbízatása három évre szól.

A frakcióvezető-helyettest Bóka János, új frakcióvezető ajánlására választották meg.

Több mint két évtizede foglalkozik az oktatási rendszerrel.

Európai egyre öregszik. És ez akár jó hír is lehet – írja vendégcikkében Dubravka Suica, aki a demográfiai ügyekért felel az Európai Bizottságban.
A hírt csütörtökön a Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos oldalain erősítette meg. A szakember játékosként is jelentős szerepet vállalt a magyar kézilabdában, hiszen... Read More... A Hivatalos: megvan Chema Rodríguez utódja bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.
Megtette első hivatalos lépését Forsthoffer Ágnes, aki jelenleg a köztársasági elnök jogkörének átmeneti gyakorlójaként látja el az államfői feladatokat. A közösségi oldalán jelentette be, hogy elsőként az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő törvények módosításáról szóló jogszabályt írta alá.

Nagyszabású kormányátalakítás indult el.

Ha a tömegnek most hirtelen új himnusz kellene, az első sor döcögősen már megvan: nem kell Orbán és a parancsuralma.

Sacha Baron Cohen újra támad, ezúttal Ali G-t eleveníti fel, és az is megvan, hogy mikor küldik a mozikba a friss filmet.

Radnai Márk a Médiatanács elnökének és tagjainak kiválasztási menetrendjét is ismertette.

Nyílt pályázat eredményeként Szeverényi Dávidot választották a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) új elnökévé. A korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál is vezetői feladatokat ellátó közgazdász feladata a közpénzek védelme és a visszaélések tényleges feltárása lesz, amellyel határozottan szakítanak a hivatal eddigi, érdemi következmények nélküli gyakorlatával - közölte a Telex .

Szeverényi Dávid okleveles közgazdász és pénzügyőr, korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál dolgozott főosztályvezetőként.
A Samsung Electronics bemutatta a legújabb kihajtható és összecsukható okostelefon-sorozatát, amelyben három eltérő karakterű modell gördült be a prémium kategória színpadára. A Galaxy Z Fold8 Ultra, a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Flip8 a hatékonyságra, a tartalomfogyasztásra és az önkifejezésre fókuszál. Az új készülékek mélyen integrált Galaxy AI funkciókkal és továbbfejlesztett hardverrel érkeznek a magyar piacra, ahol már az áraik is megvannak. A koreai óriás bemutatta az új Galaxy Watch Ultra2 és Watch9 okosórákat is (ezekről hamarosan külön számolunk be) fejlett egészségőrző funkciókkal.

A több mint hetven jelentkező közül kiválasztott Szeverényi Dávid korábban a NAV-nál dolgozott, és az OLAF-fal való együttműködésért is felelt. The post Megvan a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal új elnöke first appeared on 24.hu .

Mindhárom olimpiai bajnok, Kós Hubert, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf visszatér sikerei helyszínére.
Megvan, kit tartanának a legalkalmasabbnak a Blikk olvasói arra, hogy betöltse a köztársasági elnöki tisztséget. A közel tízezer szavazat csaknem 21 százalékával nyert az általunk hirdetett szavazáson Hadházy Ákos. A többség szerint – Polgár Judit "visszalépése" után – ő lenne a legalkalmasabb. Beszéltünk a győztessel és megmutatjuk azt is, milyen helyezést ért el a többi jelölt.
Mindannyian különlegesek vagyunk, és mindenkinek megvan az a bizonyos „titkos fegyvere”, ami miatt mások csodálják, tisztelik vagy éppen keresik a társaságát. De vajon tisztában vagyunk azzal, mi az, amit a környezetünk a legjobban értékel bennünk? Egy egyszerű, ösztönös választás most segíthet ebben! Nézze meg a hat farkasról készült illusztrációt, és válassza ki azt, amelyik elsőként megragadta a figyelmét. Ne gondolkodjon túl sokat, csak hagyja, hogy a megérzése vezessen! A választása ugyanis elárulja, mások melyik belső erősségét tartják a legkülönlegesebbnek a többiek.

Bejelentették, ki lett Miskolc jegyzője.

Érkezik többek között Mohamed Fatima, Fehér Krisztián és Náksi is. A koncertek ingyenesek!
A sportjáték borítóarca ismét Kylian Mbappe lesz, pár nap múlva pedig érkezik a játék első igazi bemutatója is, várhatóan egy megjelenési dátumot is kapunk majd.