Megvan, mely Xiaomik és Redmik tesztelhetik először a HyperOS 4-et
A Xiaomi közzétette, mely modellek kapják először az Android 17-es HyperOS 4 bétát Kínában, globális rajt később várható.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)
A Xiaomi közzétette, mely modellek kapják először az Android 17-es HyperOS 4 bétát Kínában, globális rajt később várható.

Ezüstérem a Magyarország Cukormentes Tortája versenyen.
Egy megfelelő utasbiztosítási szerződés fedezheti a kényszerhosszabbítás akár több százezer forintos költségeit is – írja közleményében az Etna kitörése kapcsán a CLB biztosítási alkusz cég. A legtöbben természetesen utasbiztosítással mennek nyaralni. Akik utasbiztosítás nélkül ragadtak külföldön, erre a helyzetre onnan már egyetlen biztosítóval sem tudnak szerződni. A jelenlegi helyzet szerint csütörtök délutánig nem indulnak járatok a cataniai reptérről.

Hiába kenték el, pontosan mire is kérnek hozzájárulást.
Az utolsó Orbán-kormány minden vállalkozásnak honlapot ígért. Mikrocégek és egyéni vállalkozások ezrei nyertek, azok viszont, akik ténylegesen elvégezték a munkát, futnak a pénzük után. A technológiai minisztérium szerint a pénz megvan, az előző kormány szabályozási hibái okozzák a csúszást.

Bár a tegnapi, augusztus 12-i európai napfogyatkozás is lenyűgöző látványt nyújtott, az arról lemaradóknak nem kell aggódniuk. 2027. augusztus 2-án érkezik ugyanis az "évszázad napfogyatkozása", amely a tegnapinál jóval hosszabb, több mint hatperces teljes sötétséget hoz majd Észak-Afrika és a Közel-Kelet térségébe - írja az Independent.
Új forgalmi rend segíti a buszok haladását a Villányi úti kereszteződés előtt a városközpont felé. ]]>

Az intézkedés nélkülözhetetlen az uniós támogatások újraindításához, de akik igazolják, hogy „helyreállították a megbízhatóságukat", azok töröltethetik magukat a nyilvántartásból.

Az első rész sikerén felbuzdulva hoztunk még tíz focistát a 2000-es évekből. Ha akkoriban követted a meccseket, minden esélyed megvan a 10/10-re! The post Kvíz: emlékszel a 2000-es évek legendás focistáira? - II. rész first appeared on 24.hu .

A friss Európa-bajnok azt mondta, a hit már megvan, reméli, jövőre, Budapesten a világcsúcs is meglesz. The post „Nem volt meg az a tűz az utolsó ötvenre” – Kós Hubert sérült lábbal úszott az Eb-n first appeared on 24.hu .

A ZTE FC II. első győzelme az NB III.-ban.

37-en utaznak Poznanba
Ismét királynőt választ a Miss Balaton csapata, a koronát pedig majd a 2024-es szépségkirálynő, Bábel Virág adja át az utódjának augusztus 15-én este. A verseny fotótáborában elkészültek az első hivatalos fotók a top12 versenyzőről. Mutatjuk, kik szállnak „ringbe” az előkelő címért!

Három év szünet után, 2026. szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a Miskolc és Tiszaújváros közötti vasútvonalon. Az új, ütemes menetrendnek és a távolsági InterCity-járatokhoz igazított csatlakozásoknak köszönhetően a regionális vonatközlekedés a közút gyors és kiszámítható alternatívájává válik a térségben élők számára - jelentette be a MÁV-csoport .

Nem kell rá elégetni közpénzmilliárdokat és hosszú előkészítést sem igényel, hogy már az idén szabaddá váljon december 24-e a magyar embereknek: a szenteste munkaszüneti nappá nyilvánításához elegendő a Munka törvénykönyvének egyszeri módosítása – tudta meg az Economx. A Munkástanácsok javaslata a jogi megoldásra már a foglalkoztatást felügyelő szaktárcánál van, ősszel a parlament elé kerül. A Fidesz-kormány által hétszer lesöpört népakarat teljesülhet, ahogy azt Magyar Péter is megígérte.

Ismét érdemes kardot ragadni, mert hogy érkezik a Ghost of Yōtei kiegészítője, és az is megvan, pontosan mikor.

Asha Sharma célzott rá, hogy megvan a szerepjáték alcíme, a fejlesztők szakszervezete viszont tüntetésre használta fel a látogatását.
A TV2 Kincsvadászok című műsorának népszerű kereskedője, dr. Katona Szandra folyamatosan érzi a nézők felé áradó szeretetét, ám a hirtelen jött ismertségnek megvannak a maga árnyoldalai is. A műtárgyszakértő nemrég a fiával és annak barátaival látogatott el az alsóörsi strandra, ahol kénytelen volt alaposan álcázni magát, nehogy felismerjék a rajongók. Az édesanya azért próbált elvegyülni a tömegben, hogy a nap kizárólag a születésnapos gyermekéről szóljon, ám a fagyisnál így is kiszúrták őt.

Minden egy meccsen.
A Magyar Cukrász Ipartestület és a Magyar Pékszövetség rangos megmérettetésein a hungarikumnak számító hazai alapanyagok kapták a főszerepet: a 2026-os Magyarország Tortája a gyulai Kézműves Cukrászda édessége, a Bíborfehér lett, míg a Szent István-napi Kenyér címet a Szász Pékség által készített Pilisi pityókás kenyér nyerte el.

Pesti István távozott, de a tatai SVÉT idén sem marad el: megvan a pontos dátum.

Magyarország Tortája a Bíborfehér fantázianevű finomság lett Gyuláról, a Szilvafácska pedig az év Cukormentes Tortája, és Balatongyörökön készült.

Augusztus 15-én választják meg a királynőt.

Drámai: több mint 30 százalékkal zuhant az orosz finomítók teljesítménye.

A tavalyi győztes, a gyulai Kézműves Cukrászda csapata nyerte a 2026-os Magyarország Tortája versenyt a rögös túróra és tejfölre épülő, Bíborfehér elnevezésű kreációval. A Magyarország Cukormentes Tortája címet idén a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska nevű desszertje érdemelte ki - tudósított a Pénzcentrum .
Mindenki erre várt: az apró, gombaszerű izékkel díszített Bíborfehér lett Magyarország Tortája.

Gyulai cukrászok Bíborfehér fantázianevű alkotása lett az év tortája. A cukormentes változat egy balatongyöröki cukrászdában készült.

Az Országgyűlés kedden megválasztotta Baka Andrást, amivel ő lett Magyarország nyolcadik köztársasági elnöke. A Tisza köztársasági jelöltje a megválasztása után esküt tett és beszédet mondott az Országgyűlésben, a hivatalát azonban csak a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon, augusztus 19-én foglalja el. A Google Trends adatai alapján megnéztük, mekkora keresési érdeklődés kísérte az új államfő megválasztását.

A mátraderecskei időközi választáson jelenleg hét név szerepel a polgármesterjelöltek között.
A libanoni parlament kedden megszavazta a halálbüntetés eltörlését, ezzel az ország a Közel-Keleten elsőként szüntette meg a legsúlyosabb büntetési formát. Adel Nassar igazságügyi miniszter történelmi jelentőségűnek nevezte a döntést. „A halálbüntetés eltörléséről szóló törvényjavaslatot elfogadták” – közölte a libanoni parlament elnökének hivatala kedden. Libanonban 2004 óta nem hajtottak végre kivégzést. A törvény értelmében: a hatálybalépés … The post Megvan az első közel-keleti ország, amely eltörölte a halálbüntetést appeared first on Vasárnap.hu .

Asha Sharma egy rövid tweetben áradozott a Bethesda Game Studios ezer éve bejelentett RPG-jéről, a posztban használt csillagokból pedig már az alcímet is megpróbálták kikövetkeztetni a rajongók.

Magyarországon csak részlegesen, Európa legnyugatibb részein viszont teljesen eltűnik majd a napkorong az esti órákban.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd esti videóüzenetében azt mondta, katonai hírszerzésük adatai szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő mozgósításra készül a szeptember 18-a és 20-a között esedékes törvényhozási választásokat követően.

Megválasztották a következő köztársasági elnököt, a Mi Hazánk is hajlandó volt megemlékezni a roma holokausztról, Ruff Bálinték feljelentést tettek Orbán Viktor korábbi közösségi médiásának ügyében, Mészáros Lőrinchez nem jut uniós forrás, orosz szerverekről támadták a Magyar Államkincstárat. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.

A The Lord of the Rings: War in the North eltűnt a boltokból egy időre, azonban megvan végre, mikor kerül vissza oda, ahova való. Már előzetes és pontos megjelenési dátum is van! A The Lord of the Rings: War in the North eltűnt a boltokból egy időre, de most visszatér. Mármint tényleg most.

Sikeres mozis pályafutását követően a Toy Story ötödik része napokon belül elérhetővé válik az online boltokban.

A nemzetközileg ismert jogászprofesszor, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke lesz a következő államfő. Megvan a parlamenti titkos szavazás eredménye is.

Jó hírt kaptak a Fauda hazai rajongói. A Megvan a dátum: ekkor érkezik a Netflixre a Fauda ötödik évada bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.

Gazdára talált a Győrvári Hírmondó nem mindennapi nyereménye.

A magyarországi szúnyogfajok egyedszáma minimálisra csökkent a tavak és folyók alacsony vízszintje, az aszályos időjárás miatt, ámde...