
Moszkva megvolt, ma Kijevben dőlhet el az ukrajnai háború sorsa
Kijevre és Moszkvára figyel a világ ezen a hétvégén.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Kijevre és Moszkvára figyel a világ ezen a hétvégén.

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.

Trópusi paradicsomon keresztül érkezik az áru Oroszországba.

Az orosz elnök üdvözölte az amerikait, Steve Witkoff megbízott pedig megköszönte a háromnapos fegyverszünetet moszkvai látogatásukon.

Két fővároson múlhat a folytatás. A béketerv Moszkva után Kijevbe kerül.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szeret történelmi példákat boncolgatni, a régmúlt eseményeit felidézni.

A tárgyalásokat követően mindkét amerikai Kijevbe utazik

A Kreml bejelentése szerint az orosz elnök döntése három napra és a Kijev elleni légicsapások szüneteltetéséről szól. Moszkva ugyanakkor jelezte, nem számítanak a háború lezárásáról szóló új elgondolásokra.

Donald Trump bejelentette, hogy Steve Witkoff különleges megbízott és Jared Kushner főtárgyaló Moszkvába, majd Kijevbe utazik, hogy bemutassák a háború lezárására kidolgozott amerikai béketervet. A tárgyalások várhatóan a jövő hét elejéig tartanak. Miközben Ukrajna a tárgyalások idejére ideiglenes tűzszünetet hirdetett és Zelenszkij elnök is megerősítette, hogy tartózkodnak az Oroszország elleni csapásoktól, Moszkva rakétákkal és drónokkal támadta többek között Dnyipropetrovszk megyét, ahol a Kamjanszke elleni csapásban négyen meghaltak és öten megsebesültek. Egy helyi tűzszünetnek köszönhetőe…

Steve Witkoff és Jared Kushner Donald Trump megbízásából gyorsítaná fel a békefolyamatot. Szombatra virradóra azonban Oroszország Dnyipropetrovszk megyére, Kijevre és környékére mért légicsapásokat, többen meghaltak, megsebesültek.

Békemisszió újratöltve: a hétvégén kidolgozott tervvel érkeznek az USA küldöttei előbb Vlagyimir Putyinhoz, majd Vologyimir Zelenszkijhez, az elnök szerint ugyanis eljött az ideje a háború lezárásának. Donald Trump az amerikai adófizetőket egyre jobban terhelő, iráni támadásokat továbbra is jelentéktelennek tartja.

Magyarország hazarendelte moszkvai nagykövetét, a döntést politikai okoból hozták meg – ezt írja az orosz állami hírügynökség. A TASZSZ szerint mindez összfeüggésben van "az Orosz Föderációval való kapcsolatok megközelítésének változásával".

Precíziós dróncsapás érte Kijevben az Ukrán Biztonsági Szolgálat központját, tucatnyi ember sebesülését okozva. Az ukrán elnök válaszcsapásra adott utasítást. A minden jel szerint orosz támadás nyilvánvalóan aláássa a béketárgyalások újrafelvételét célzó legutóbbi erőfeszítéseket.

Repülő helyett vonattal utaznának.

Az elmúlt hetekben az ukrán drónok akkora fejtörést okoztak az orosz energiaszektornak, hogy azt néha már a moszkvai vezetés is elismerte. A közösségi médiában keringő felvételek alapján nagyon úgy fest, hogy az olajsilók egy új védelmi rendszert kapnak, ami bár pofon egyszerű, még akár működhet is.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette, hogy Moszkva bezáratja az NSZK nyelvi-közművelődési hálózatának három helyszínét, válaszul a berlini Orosz Ház szerződésének felmondására. A döntés egy augusztusban meghiúsított drónmerénylet nyomán kibontakozó diplomáciai válság része.

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
A Naftogaz ukrán energetikai vállalat egy 4,22 milliárd dolláros tartozást próbál behajtani Oroszországon.

Oroszország kalózkodásnak nevezte az intézkedést, és bekérette a norvég nagykövetet.

A norvég hatóságok lefoglaltak egy orosz tengerjáró hajót az Északi-sarkvidéken, hogy érvényesítsék az ukrán Naftogaz energiavállalatnak a Krím 2014-es elcsatolása miatt megítélt, több milliárd dolláros kártérítési követelését. Moszkva kalózkodásnak minősítette az akciót.
Az Euronewsnak nyilatkozva politikusok és szakértők válaszolnak a drónincidens fő kérdéseire: az orosz felelősségtől és a bizonyítékoktól kezdve az újabb eszkaláció veszélyéig.

Korábban a német hatóságok úgy döntöttek, hogy megszüntetik a berlini Orosz Ház működését.

Bezárják a Goethe Intézet moszkvai, szentpétervári és jekatyerinburgi kirendeltségét.

Bezárják a Goethe Intézet moszkvai, szentpétervári és jekatyerinburgi kirendeltségét, miután a német hatóságok úgy döntöttek, hogy megszüntetik a berlini „Orosz Ház” működését – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon.

Németország szerint Moszkva áll a lipcsei reptér elleni dróntámadás mögött, ezért jelentettek be intézkedéseket Oroszország ellen. The post Folytatódik az eszkaláció: bezárják a német kulturális intézeteket Oroszországban first appeared on 24.hu .

Egész Európán érződik az orosz-ukrán háború nyomása: Romániában és a Baltikumban folyamatosak a drónok által elkövetett légtérsértések, Németországot pedig az elmúlt napokban sorra rázták meg a szabotázsakciók. Bár Moszkva mindent tagad, a szálak Oroszország felé vezetnek. Kijevnek viszont nem csak az orosz invázió miatt fájhat a feje, mivel Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter egyenesen az ukránokat jelölte meg a globális energiaárak emelkedésének kiváltóiként, utalván az orosz energiaszektort érő folyamatos dróntámadásokra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb h…

Titkos orosz segítség

Már nemcsak Berlin, hanem az Európai Unió és a NATO is hivatalosan Oroszországot teszi felelőssé a lipcsei repülőtéren meghiúsított dróntámadás miatt. Moszkva tagad, miközben folytatódnak az orosz hibrid hadviselés sajátos jegyeit magukon hordozó furcsa, látszólag egymástól független események. A Nyugat az Oroszországra nehezedő nyomás fokozását ígéri.

Az Európai Unió és a NATO vezetése szerint újabb eszkaláció történt európai területen. Ursula von der Leyen az Oroszországnak tulajdonított lipcsei drónakciót támadásnak nevezte, Mark Rutte NATO-főtitkár pedig arról beszélt, hogy Moszkva egyre vakmerőbb. Az EU újabb szankciókra készül, a NATO pedig tovább erősíti elrettentő képességét.

Berlin kedden közölte, hogy az ügyben folytatott nyomozás eredménye szerint Moszkva megrendelésére történt az augusztus 4-i drónincidens a lipcsei repülőtéren. The post Moszkva bekérette az ideiglenes német ügyvivőt, Medvegyev szerint Berlin közvetlen csapásokat érdemelne first appeared on 24.hu .

Bekérették a moszkvai külügyminisztériumba Németország ideiglenes ügyvivőjét, és közölték vele, hogy Oroszország határozottan visszautasítja Berlin "teljesen alaptalan vádját", miszerint bűnrészes a lipcsei repülőtéren történt drónincidensben - közölte szerdán a minisztérium.

Németországban terrorizmus gyanúja miatt indult eljárás, miután az ország több pontján is támadások érték a kritikus infrastruktúrát. Berlin szerint a történtek egyértelműen az orosz hibrid hadviselés mintájába illeszkednek, bár Moszkva következetesen tagadja a vádakat.

Bekérették a moszkvai külügyminisztériumba az ideiglenes német ügyvivőt.

Egy 2018-as jogi mechanizmus most súlyos következményekkel járhat: Moszkva olyan vagyonokat is elérhet, amelyekről tulajdonosaik azt hitték, Izraelben biztonságban vannak. A Putyin keze Izraelig ér: orosz zsidó milliárdosok vagyonára vadászik Moszkva bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.

Évek óta segíti Moszkva Teheránt olyan mérnöki tudással és tapasztalattal, amelynek segítségével Irán saját maga fejlesztheti tovább rakétatechnológiáját. A Titokban segítheti Moszkva az iráni szuperszonikus rakétaprogramot bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.
Egyre közelebb kerül annak lehetősége, hogy korábban elképzelhetetlen fordulatok következnek be ukrajnai háborúban. Volodimir Zelenszkij civil repülőgépek lelövésével fenyegetett, ha Moszkva nem rendel el teljes légtérzárat az országban, Vlagyimir Putyin pedig utasítást adott az orosz fegyveres erőknek, hogy készüljenek fel Ukrajna energetikai létesítményei elleni tömeges csapásokra.
A berlini szövetségi kormány szerintMoszkva állhat a lipcsei/halle-i repülőtér elleni dróntámadási kísérlet mögött. Az NDR, a WDR és az SZ értesülései szerint a hatóságok Oroszországhoz köthető gyanúsítottakat figyelnek.

Mese habbal, hogy benne lenne az oroszok keze. A moszkvai rezsim szerint csak az urkánok és a hadiipar akar feszültséget szítani, amire felülnek a terrorizmust szponzoráló európaiak, és ez nem marad következmények nélkül. Az új szankciókat Putyin súlyos hibának nevezte.

Máris szertefoszlott a gabonapiac békébe vetett reménye.

A Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) alapításának 25. évfordulója alkalmából kétnapos konferenciát tartottak Kína, Oroszország, India és a globális dél számos fejlődő országának vezetői a kirgizisztáni Biskekben.