
Örökségvédelmi Hivatalt állít fel a kormány, rendeznék a kulturális dolgozók bérét
Decentralizációt és egy 21. századi közgyűjteményi és örökségvédelmi törvényt is ígér kulturális tárca.
Fizetési statisztikák, bértárgyalások és foglalkoztatottság. (40 cikk)

Decentralizációt és egy 21. századi közgyűjteményi és örökségvédelmi törvényt is ígér kulturális tárca.

Tavasszal még 865 dolgozó elbocsátása volt tervben.

Hétfőn Frank Furedi lemondott a brüsszeli MCC éléről, miután a magyar állam támogatása híján a szervezet nem tudott fizetni a munkavállalóinak. Jelen formájában pedig ezzel megszűnik a szervezet.

Az ellenzéki párt komoly kritikával illette az oktatási minisztert.
A munkahelye szerint méltatlan magatartást tanúsított, és szégyent hozott a hivatalra.
Noha a frencsájz legjobb nyitányát produkálta a Bit Reactor XCOM-ra hajazó taktikai játéka, a stúdió képviselője megerősítette, hogy számos alkalmazottjukat fizetés nélküli szabadságra kellett küldeniük a premier előtt.
Totyik Tamás szakszervezeti vezető szerint a NAT reformja és az oktatás átalakulása csak akkor lehetnek hitelesek, ha azok valódi társadalmi párbeszéden alapulnak.

A menzaügyben a Közbeszerzési Döntőbizottság kerek-perec kimondta, a bérleti szerződés módosítása semmis, de az eredeti állapot nem állítható helyre.
A pedagógus végzettséggel nem rendelkező iskolai dolgozók még egyetemi diploma birtokában is 250 ezer forint körül keresnek. A Tisza választási programjában 25 százalékos béremelést ígért nekik, de döntés egyelőre nem született erről. A PDSZ már sztrájkkal fenyeget.

Frank Füredi azt követeli, hogy a munkatársak kapják meg a szerződésük szerint járó fizetésüket és a végkielégítésüket is.

A Bit Reactor elismerte, hogy a csapat jelentős részét kényszerszabadságra küldték még a premier előtt. A lépés oka nagyon prózai: elfogyott a lóvé.
Az intézmény távozó igazgatója, Frank Füredi, az Euronewsnak azt mondta, a kormánynak ki kell fizetnie az elmaradt béreket és végkielégítéseket. Füredi saját bevallása szerint két éve számol a kormányváltással és az MCC bezárásával, a pénzszórásról szóló vádakat visszautasította.

Beindult a bérverseny és a rezsi is sokba kerül.

A Szijjártó vezette külügyi delegáció 2024 júliusában Chilében, New Yorkban és Isztambulban járt.

Radikális változást jelent a szülők életében az, amikor gyermekvállalás után újra munkába állnak. Ilyenkor kiemelt szemponttá válik számukra a kiszámítható munkaidő és a rugalmas munkavégzés.

Jelentősen átalakítaná a kormány a magyar oktatási rendszert: nagyobb önállóságot kaphatnak az iskolák és az igazgatók, felfüggeszthetik a pedagógusok teljesítményértékelését, visszatérhet a szabad tankönyvválasztás, és változhat a tanárok sztrájkjoga is. Emellett 35 perces tanórákat, kevesebb házi feladatot és több mozgást javasolnak az alsó tagozatban. A kormány az oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelését is bejelentette. De vajon mit gondolnak minderről a fiatalok? Örültek volna ezeknek az intézkedéseknek, ha már az ő középiskolás éveik alatt is bevezetik őket?

Számháború: 7110 milliárdos hiánnyal számol a kormány, teljesen átírják a 2026-os költségvetést, de a kritikusok szerint nem egészen úgy, ahogy ígérték.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki fizetés nélkül akart távozni az autószerelőtől. Akár 11 évre is rács mögé kerülhet.

Az autószerelő a motorháztetőbe kapaszkodva akarta megállítani a fizetés nélkül távozó ügyfelet.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter és delegációja 2024 júliusában Chilébe, majd New Yorkba és onnan Isztambulba repült egy bérelt luxusjettel.

Ez már nem egy átlagos raktár: 83 ezer négyzetméteres logisztikai központot épített a Lidl.

India azon dolgozik, hogy a mesterséges intelligencia által vezérelt ügynökök kisebb összegű digitális fizetéseket bonyolíthassanak le a fizetési hálózatán anélkül, hogy minden egyes tranzakcióhoz külön jóváhagyásra lenne szükség. Ez a lépés az indiai UPI-t a világ egyik első olyan infrastruktúrájává teheti, amely országos szinten támogatja az ügynök alapú MI-fizetéseket.
Méltatlan a 20. századi magyar építészet egyik főművéhez, hogy a NER-es bérlő McDonald's-ként hasznosítja. A volt Design Terminál kulturális funkcióját már rég elvesztette, az újabb átalakulással műemléki értékei és építészeti integritása is súlyosan sérült. Nehéz eldönteni, hogy az épületegyüttes melyik része van méltatlanabb állapotban: a Fröccsterasz bazári rendetlensége vagy az új Meki banális igénytelensége árt-e többet a műemléknek. Érthetetlen, hogy lehetett az átalakításra engedélyt kapni, bár a bérlő április előtti bekötöttségét ismerve nem is annyira.
4113 új jármű bérlésére kötött keretszerződést a MÁV-csoport és a Magyar Közút. A Közlekedési és Beruházási Minisztérium kiadta a pontos listát arról, hogyan nézhet ki az állami flotta.

Bérlakások és kollégiumi férőhelyek épülhetnek, de az állami lakásügynökség koncepciója is készül.
Sokan úgy tudják, hogy ha egy autót év közben vásárolnak meg, az adott évre már nem kell gépjárműadót fizetniük. Ez valóban a főszabály, azonban bizonyos esetekben könnyen előfordulhat, hogy mégis az új tulajdonos kap fizetési értesítést a NAV-tól. Ezt Roland esete is kiválóan példázza, aki alig akart hinni a szemének, amikor megkapta az adóhatóság felszólítását.

Külön ösztönzőket kaphatnak az energiahatékony és fenntartható építékezések.

A Kossuth Lajos utca és a Rákóczi Ferenc utca találkozásánál dolgoznak a tűzoltók.

Komoly anyagi problémák vannak a Bit Reactornál, bár a stúdió képviselője reméli, hogy még visszavehetik az alkalmazottakat.

A nők szülés után tartósan alacsonyabb bérre, rosszabb foglalkoztatási esélyekre számíthatnak.
Vádat emelt a Gödöllői Járási Ügyészség zaklatás vétsége miatt egy férfi ellen, aki közel három éven keresztül megrögzötten zaklatta a szomszédjában élő nőt. A vádlott nem fogadta el az elutasítást: rendszeresen üzenetekkel bombázta a nőt, figyelte őt az udvarán, valamint a buszmegállóban és a munkahelyén is megjelent.

Határozatot hozott a kormány a lakásépítési kínálat ösztönzését szolgáló intézkedésekről, és egyes kiemelt beruházások felülvizsgálatáról. Szeptember 30-áig kell előkészíteni az 550 millió eurós Wekerle Lakásépítési Programot, december 31-éig pedig a megfizethető bérlakások fejlesztését ösztönző pénzügyi és szabályozási eszközök rendszerét. A kormány terveiről és rájuk érkezett piaci reakciókról itt írtunk részletesen .

A kormány szeretné, hogy a félbemaradt vasúti projekt a lehető legjobban végződjön, és ne a magyar adófizetőknek kelljen kifizetniük az egyiptomiak új vonatait. A baj csak az, hogy az idő múlása nem a magyar félnek kedvez Dunakeszin, ahol most még a képzett dolgozók bérét is az állam fizeti, miközben nincs min dolgozni.

A debütáló epizódban több erős poén is elhagyta a szereplők száját, de Gáspár Zsoltot sem kellett félteni.

Harminc bitcoint, azaz mintegy kétmillió eurót követelnek Berlintől a német főváros közigazgatási informatikai rendszerét két hete feltörő hackerek, akik azzal fenyegetőznek, hogy fizetés hiányában nyilvánosságra hozzák a megszerzett adatokat.

Teljesült az összes mérföldkő és szupermérföldkő – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Hamarosan bejelentik az iskolai dolgozók béremelését és elkészült a belügyi ágazatban dolgozók bérrendezéséről szóló javaslatcsomag is. Szokatlan módszerrel értékelték a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumban a lélegeztetőgépeket Velkey György László államtitkár beszámolója szerint. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!

Egy új tanulmány szerint a magyar anyák fizetésük jó részét hosszú évekre elveszítik, így az anyaság a gyakorlatban növeli a gazdasági kiszolgáltatottságot.
A levelezése lehet az egyik legnagyobb kincsesbánya a kiberbűnözők számára, és talán bele sem gondolunk, mennyi érzékeny információt tárolunk az elektronikus fiókban. Magánlevelek, munkahelyi dokumentumok, számlák, fényképek... szinte az egész digitális életünk nyomai megtalálhatók egyetlen postaládában.

Minden feltétel teljesült ahhoz, hogy kormány hazahozza az uniós helyreállítási alap forrásainak száz százalékát. Elkészült a Belügyminisztérium javaslata a belügyi ágazatban dolgozók bérrendezéséről. Közlekedési és energetikai beruházásokról egyeztetett szlovén kollégájával a Bledi Stratégiai Fórum előtt a magyar kormányfő.

Az éjféli határidőre minden feltételt teljesített a kormány az uniós helyreállítási alapnál, így saját közlése szerint mintegy 10 milliárd euró lehívása előtt nyílt meg az út. Emellett elkészült a rendvédelmi bérrendezés javaslatcsomagja, a tanévnyitón újabb oktatási béremelést ígértek, Rózsáné Sádt Mónika lesz a NAV új elnöke, és lezárult 16 kekva felszámolása is – legalább 1284 milliárd forintnyi vagyon kerül vissza az államhoz. Átvilágítja a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) a kormány, és megvizsgálja, milyen szabályozási megoldásokkal lenne megszüntethető a hivatal –…