
Magyarország erősítené a NATO szerepét
Varga Attila Elek honvédelmi államtitkár szerint a következő évtizedben is fontos szerepet szánnak az NFIU-nak
Nemzetközi hadgyakorlatok, fegyverkezés és szövetségi hírek. (40 cikk)

Varga Attila Elek honvédelmi államtitkár szerint a következő évtizedben is fontos szerepet szánnak az NFIU-nak

Alekszandr Grusko szerint a Nyugat démonizálja Oroszországot

Mióta Nicolás Maduro elnököt katonai akcióval eltávolították, Venezuela szorosan együttműködik az USA-val. A legújabb megállapodás 17 olajmező 100 évi termelésére biztosít nyomott árú és elővásárlási jogot az USA-nak.

Mindkét balti államba Oroszország felől érkeztek a drónok.

Varga Attila Elek kiemelte, az új kormány teljes mértékben elkötelezett az euroatlanti közösség, valamint a közös értékek és a kollektív védelem mellett.

Pete Hegseth védelmi miniszter állítólag fontolgatja, hogy indul a 2028-as amerikai elnökválasztáson – tudta meg az NBC News.
Az amerikai elnök jelezte, hogy Washington felülvizsgálhatja a szigetekkel kapcsolatos álláspontját, ha a britek nem növelik a védelmi kiadásaikat.

A román államfő Románia külképviseleti vezetőit fogadta Bukarestben.

Kedd reggelre virradóan az orosz védelmi minisztérium bejelentése szerint precíziós fegyverekkel és nagy hatótávolságú drónokkal hajtottak végre tömeges csapássorozatot az ukrán fővárosban és környékén található hadi- és üzemanyagipari célpontok ellen.

A honvédelmi államtitkár szerint a kelet felől érkező biztonsági kihívások tovább növelik a székesfehérvári NATO-egység jelentőségét. The post Államtitkár: A kormány megerősíti Magyarország helyét a NATO-ban first appeared on 24.hu .

Dan Driscoll állítólag nehezen jött ki a főnökével, Pete Hegseth védelmi miniszterrel.

Németország fizesse ki Lengyelországnak a második világháborúban okozott károkért járó jóvátételt, melyet Varsó a hadsereg és a hadiipar fejlesztésére szánna – jelentette ki Karol Nawrocki lengyel elnök kedden a háború kitörésének 87. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.

Alekszandr Grusko külügyminiszter-helyettes a Keleti Gazdasági Fórumon (EEF) beszélt az új orosz katonai szemléletről – tudósított a TASzSz.

Szeptember 9–21. között három F–2A érkezik Dzsódhpur légitámaszpontjára mintegy 110 fős kiszolgáló állománnyal. Tokió és Újdelhi védelmi együttműködése ezzel operatív szintre lép, miközben kínai elemzők egy Kínával szembeni regionális katonai hálózat erősödését látják a manőver mögött.

A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez a Nemzeti Információs Központ és a Védelmi Igazgatási Hivatal került, az összkormányzati koordináció továbbra is a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának feladata.
Eládban ultraortodox zsidó férfiak köszöntötték a katonai börtönből szabadult jesiva-diákot, miközben Izraelben tovább dúl a vita a haredik sorozásáról.
A rekordköltségvetések és drónszerződések mögött azoknak az egykori autógyártóknak a története áll, akik a csatatérre képzik át magukat, és egy városé, amely gyorsabban akar építkezni, mint amit saját engedélyezési rendszere elbír.
Átrendezte a miniszteri hatásköröket a kormány: a Miniszterelnökséget vezető Ruff Bálint veszi át a Védelmi Igazgatási Hivatal és a Nemzeti Információs Központ (NIK) irányítását. A hétfő este megjelent Magyar Közlöny alapján így ő lett a kormány polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tagja. A titkosszolgálati csúcsszervet, a NIK-et korábban Rogán Antal felügyelte.

Oroszország elérte a havi háromezer darabos gyártási kapacitást a sugárhajtású drónok terén, és a jövőben is ezt a szintet kívánja fenntartani – jelentette ki Szerhij "Flash" Beszkresztnov, az ukrán elnök védelmi technológiai fejlesztésekért felelős különleges tanácsadója - írta meg az Ukrinform .
A Miniszterelnökséget vezető Ruff Bálint veszi át a Védelmi Igazgatási Hivatal és a Nemzeti Információs Központ irányítását.
Ma, az uniós védelmi miniszterek találkozóján, a Europe Today az Oroszország ukrajnai háborújához kötődő európai fenyegetések erősödéséről számol be, francia választási előzetessel és EP-képviselőkkel készített interjúkkal.

Az ukrán védelmi hírszerzés (HUR) a rettegett orosz csúcsfegyver számos részével rendelkezett, mégis mintegy két évbe telt megfejteni a Cirkon rakéta titkait – közölte a Defense Express.

Az orosz–ukrán háború, a közel-keleti válságok és az Európában zajló újrafegyverkezés alapjaiban rajzolják át a védelmi ipar térképét. A világ 2025-ben rekordösszeget, csaknem 2900 milliárd dollárt költött katonai célokra, miközben a száz legnagyobb hadiipari vállalat árbevétele is történelmi csúcsra emelkedett. Magyarország eközben saját védelmi ipari kapacitásait építi újjá – most pedig az izraeli technológia és a magyar mérnöki, gyártási tudás összekapcsolására indul új budapesti kezdeményezés a Kaboom Technologies ernyője alatt.

Ukrajna sürgősen 2 milliárd eurót kér Hollandiától. Hága azonban már korábban jelezte: elérte katonai támogatási képességeinek határát.

Ukrajna elkészítette a téli ellenállási terveit, ezek végrehajtásában Kijev főpolgármesterének, Vitalij Klicskónak személyes felelőssége van – idéz egy frissen közzétett ukrán elnöki rendeletet az RBK . Vitalij Klicskó pár napja azt nyilatkozta: a téli védelmi tervek végrehajtása már 50%-os, összesen mintegy 20 milliárd hrivnya befektetésére lesz szüksége a fővárosnak, hogy felkészüljenek a télre. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij kabinetvezetője, Kirilo Budanov nemrégiben hosszú interjút adott, elejtett egy olyan mondatot, ami súlyos problémákra utal az országban – elemezte a The Telegraph…
A NATO keleti szárnyának tisztviselői szerint nincs jele egy küszöbön álló orosz támadásnak, miközben erősítik védelmüket, és arra figyelmeztetnek, hogy Moszkva Európa elleni szabotázs- és provokációs hadjárata fokozódik.

A múlt héten komoly vihart kavart a nemzetközi események forgatagában, hogy John Ratcliffe CIA-igazgató váratlanul Moszkvába utazott: mi is megírtuk , hogy elképzelhető, hogy valamilyen figyelmeztetést adott át Oroszországnak. Spekulációk egész sorozata látott ezután napvilágot: egyes elemzők, politikusok egy NATO elleni orosz támadástól, mások az ukrajnai háború eszkalációjától kezdtek el tartani. Egy biztos: bármit is tervez Putyin, lényegesen kevesebb kockázattal viheti ezt végbe a szeptember 18-20-ai parlamenti választások után.

Többek között a zágrábi, a szkopjei és a szabadkai állomáshelyekre, illetve a NATO-ba merültek fel új nevek. Vagy inkább ismerős arcok.

Drónvédelmi rendszert is kap a dél-európai ország
Az Egyesült Államok és Irán között ismét kiéleződött a feszültség, miután egy hónapnyi viszonylagos csendet követően rakétákat és drónokat vetettek be egymás ellen a Hormuzi-szoros térségében. Az amerikai hadsereg vasárnap éjjel támadást indított az iráni Larak-szigeten található rakétavetők ellen, válaszul arra, hogy Irán új aknák telepítését tervezte a stratégiai jelentőségű szorosban. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) erre ballisztikus rakétákkal válaszolt, célba véve az Egyesült Államok jordániai és az Egyesült Arab Emírségekben található katonai bázisait. A konfliktus során Irán hár…

„Keményen oda fogunk csapni nekik” – közölte az amerikai elnök. Washington iráni rakétaindítókat támadott a Hormuzi-szorosnál, Teherán pedig amerikai katonai bázisokat vett célba.

Orbán Anita szerint Magyarország elkötelezett a NATO politikai egysége és a szövetségen belüli szolidaritás mellett

Szeptembertől 160-nal kevesebb intézményben oktatják a honvédelem tantárgyat, mint az előző tanévben – derült ki a Honvédelmi Minisztérium lapunknak küldött tájékoztatásából. A diákoknak pedig reggelente továbbra is le kell majd adniuk a telefonjaikat.

Orbán Anita szerint szégyen, hogy 2013 óta nem bővült az EU.

Doha a regionális biztonságot fenyegető katonai akciók azonnali leállítását szorgalmazza

Ismét orosz felderítő repülőgépet fogott el a lengyel légierő a Balti-tenger térségében - közölte Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter hétfőn az X-en.

Dróncsapással megsemmisítette az orosz haderő a DHL vállalat Pogrebij (Kijev megye, Ukrajna) egyik raktárát – közölte az orosz védelmi minisztérium.

Az Egyesült Államok katonai eszközökkel nem tudta térdre kényszeríteni Iránt, ezért Washington most példátlan pénzügyi offenzívával próbálkozik.

Orosz zsoldosok segítségével szerezte vissza a nigeri hadsereg az ellenőrzést egy kulcsfontosságú katonai légibázis felett, miután szombaton lázadó katonák foglalták el a létesítményt.

Éjfél után riasztották a tűzoltókat a WB Electronics lengyel hadiipari üzeméhez, ahol kompozit elemek készülnek FlyEye felderítő eszközökhöz és Warmate bolyongó lőszerekhez. A belbiztonsági szolgálat bekapcsolódott a nyomozásba, miután álarcos behatolóról érkeztek értesülések.