
Nem kell többé a világnak a brit autó? Meglepő fordulat az exportban
Van azért egy reménysugár.
Nyugat-európai gazdasági és politikai folyamatok. (40 cikk)

Van azért egy reménysugár.

Bajban vannak.

Ennyivel kevesebb autó készült.

Bajban vannak, de van egy reménysugár.

Nem fogy úgy a brit autó, mint korábban.

Sallai Roland és a Galatasaray a Barcelonával Isztambulban játszik, a PSG-vel Párizsban.

Hivatalosan is megkezdődött a harc Franciaország jövőjéért, a politikai és a gazdasági elit pedig máris a puskaporos hordón ül.

Az elsődleges információk szerint a 19 éves gyanúsított volt barátnője, egy 18 éves diáklány, az egyik áldozat. Egy 30 éves férfi is életét veszítette, amikor megpróbált közbeavatkozni.
Két ember életét vesztette egy támadás során Németországban, a Berlinhez közeli Gosen-Neu Zittau település egyik iskolájában. Az áldozatok egy 18 éves lány és egy 30 éves férfi, utóbbi megpróbálta megakadályozni a tragédiát. A hatóságok szerint további sérültek is lehetnek.

Mérges pókok, napi négy ital és hét főtt tojás – a valóság egészen más

Óriási vihart kavart a 90-es évek elején, amikor kiderült: zátonyra futott a brit trónörökös pár házassága. Koronás körökben nem gyakori a válás, ők mégis meglépték ezt ahelyett, hogy képmutató módon, a látszat kedvéért együtt maradtak volna. Diana egy évvel később meghalt egy tragikus autóbalesetben, Károly azonban – immár királyként – boldogan él második házasságában.

Ez már a második ilyen eset egy hónapon belül.

Ukrajna területén kívüli csapásokat helyezett kilátásba.

A szokásos nyári karbantartások és a meredeken zuhanó export miatt 11 százalékkal kevesebb gépjármű gurult le a brit gyártósorokról júliusban.

A reptéren csapdákat helyeztek ki. The post Maláriát terjesztő szúnyogok jutottak be Németországba egy repülővel, két reptéri dolgozó meghalt first appeared on 24.hu .

Júniusban mintegy tízezren haltak meg a hőhullámok miatt Németországban.
Egy új, valós idejű vonattérkép segítségével a felhasználók nyomon követhetik a franciaországi, spanyolországi és belga vasúti járatokat, beleértve a késéseket, törléseket és az állomásokon elérhető szolgáltatások típusát.

A gazdag országokban megszokott, hogy az emberek a magas élelmiszerárak miatti panaszkodnak. Németországban a közkedvelt döner kebab vált a növekvő költségek megtestesítőjévé. Olaszországban a Corriere della Sera című napilap szerint az eszpresszó a „reálgazdaság hőmérője”. Dél-Koreában a kimcsi fő alapanyagának, a káposztának az ára lett az infláció szimbóluma – a kormány még készletet is fenntart belőle, amelyet piacra dobhat, ha az árak elszállnak.

Világszerte számos kiállításon szerepeltek alkotásai, többek között a New York-i Modern Művészeti Múzeumban, Londonban, Párizsban, Kölnben és Hongkongban

Az M&G és a Schroders is harcba szállt a gyorsan növekvő tudományos és technológiai vállalkozásokat támogató, egymilliárd fontos brit scale-up alap vagyonkezelői jogáért – írja a Morningstar . A vagyonkezelés jövőjével mélyrehatóan foglalkozunk a Portfolio szeptember 23-i Future of Finance konferenciáján , érdemes eljönni a szakmai rendezvényre!

A pontos körülményeket egyelőre vizsgálják a hatóságok.

Kiváncsiak voltunk rá, hogy a masszív, szögletes, Range Rovereket és Jeepeket idéző Jaecoo 7 SHS-P (konnektorról tölthető hibrid) mitől vált az egyik legnépszerűbb modellé kategóriájában. A briteknél például egy hónap alatt több mint 10 ezret adtak el belőle.

Az Egyesült Királyságban a leggazdagabb egy százalék a teljes jövedelemadó-bevétel több mint negyedét adja, miközben a jövedelmekből alig 13 százalékkal részesedik. A brit adópolitika egyik kulcskérdése, hogyan lehet megtartani és az országba csábítani a nemzetközileg mobilis nagybefektetőket, de ehhez stabilitásra, egyszerűbb szabályokra és versenyképes bevándorlási keretrendszerre lenne szükség – írja az FT Adviser . A vagyonos befektetők szempontjaival mélyrehatóan foglalkozunk a Portfolio szeptember 23-i Future of Finance konferenciáján , érdemes eljönni a szakmai rendezvényre!

Németországban idén többen haltak meg a hőhullámok miatt, mint az elmúlt 10 év bármelyikében: a Robert Koch Intézet (RKI) csütörtökön közzétett becslései szerint idén augusztus közepéig mintegy 15 800-an estek áldozatul a kánikulának, és ebből 9600-at a június végi rendkívüli hőségnek tulajdonítanak.

Petrov Árpád az előfutam után már érezte, hogy tanítványa érmet nyerhet 400 méter gyorson a párizsi felnőtt úszó Európa-bajnokságon. Pápai Olivér edzője azt is mondta az InfoRádióban, hogy a mindössze 16 éves versenyző jól viseli a téthelyzetet, a testi adottságai kiválóak és nagy alázattal végzi az edzéseket.

Csalódást keltő együttesek meccse Londonban; BL-gárdák harca Nápolyban; Sevilla-Atlético Madrid.
Londonból Európa felé vonatra szállni hamarosan jóval könnyebb lehet: az évtized végére Párizsba, Brüsszelbe és Amszterdamba akár 15 percenként indulhatnak járatok az Eurostar új riválisai miatt.
Londonból a kontinensre vonattal utazni hamarosan jóval egyszerűbb lehet: Párizsba, Brüsszelbe és Amszterdamba az évtized végére akár 15 percenként indulhatnak járatok, ahogy az Eurostar új versenytársakkal szembesül.
„Ukrajnán belül és kívül egyaránt.”
Az autósport berkein belül továbbra is sokan azt találgatják, vajon ki lehetett az a nő, akit Christian Horner szexuálisan zaklatott a Red Bull Forma–1-es csapatánál. Ugyan a szakember már régen távozott, az ügy még mindig forró témát szolgáltat. Már csak azért is, mert a titokzatos brit hölgy újabb munkahelyről volt kénytelen távozni.

Az észak-franciaországi Caen vasútállomásánál történt incidensben egy ember meghalt, tíz pedig megsérült.
Az AI-asszisztált agydaganat-eltávolító műtéttel egy 48 éves férfi látását sikerült megmenteni londoni idegsebészeknek.
Ami eddig inkább egy sci-fi film jelenetének tűnt, most valósággá vált: a világon először hajtottak végre élőben olyan agyműtétet, amelyben mesterséges intelligencia segítette a sebészek munkáját. A brit Rhys Hibbert agyából sikeresen eltávolították a daganatot, miközben az AI valós időben segített az orvosoknak eligazodni a veszélyes anatómiai területek között.
Nemcsak Pakson okozott gondot az extrém aszályos időjárás, hanem Franciaországban, Romániában és Bulgáriában is.
Egy brit férfi lett a világ első páciense, akin élőben, mesterséges intelligencia irányításával végeztek agyműtétet, amely megmentette a látását.

Egy hüllőkre specializálódott dél-franciaországi vadasparkban tíz nílusikrokodil-bébi született meg természetes módon, tojásaikból kikelve. Korábban soha nem történt ilyen, de a Nyugat-Európát sújtó nagy hőség most lehetővé tette a különleges eseményt – írja a France24 .

A sérültek közül heten súlyos állapotban vannak. The post Gyalogosok közé hajtott egy autós Franciaországban, egy ember meghalt first appeared on 24.hu .
Egy ember meghalt, tízen pedig megsérültek, miután egy autós szándékosan a gyalogosok közé hajtott az észak-franciaországi Caen városában. A gázolás szerda éjjel történt a helyi pályaudvar és egy szórakozóhely környékén, ahol a tragédiát megelőzően verekedés robbant ki.

A német politikusok és biztonsági szakértők szerint az eset egykomolyabb támadási kísérlet része lehetett.

Több ezer háztartás lakóinak kellett elhagynia otthonát.