
Igazi Carrie Bradshaw féle esküvője volt New Yorkban az egri légiutaskísérőnek - fotókkal, videóval
Azt mondják, egy esküvő napján semmi sem alakul pontosan úgy, ahogyan eltervezzük.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Azt mondják, egy esküvő napján semmi sem alakul pontosan úgy, ahogyan eltervezzük.

Tovább terjed a ciklospóra-fertőzés az Egyesült Államokban. Michigan államban már két halálesetet is azonosítottak a járvánnyal összefüggésben a Reuters tudósítása szerint. New Yorkban május óta több mint ötszáz megbetegedést regisztráltak. A bélrendszert támadó parazitás fertőzés elsősorban a robbanásszerű hasmenéssel járó tüneteiről ismert - tudósított az USA Today .

LeBron James helikopterrel járna dolgozni New Yorkból Philadelphiába.

Labrosse Dániel festményei olyan hatást keltenek, mintha rajzfilmet néznénk: a figurákkal teli városképek minden pontján történik valami, akárcsak a Tesz-Vesz város utcáin. Mindez nem véletlen: a művész édesanyja egy animációs stúdióban dolgozott, munka után pedig hazavitte a rajzfilmeket videókazettán, a fiú pedig arról álmodozott, hogy egy nap rajzfilmrendező lesz.

New Yorkot az izraeliek „szívéhez közel álló” városként említette

Nyolcvan éves korában elhunyt Vincent Pastore amerikai színész, aki a Maffiózók című kultikus sorozatban Salvatore „Big Pussy” Bonpensierót alakította – közölte a menedzsere tájékoztatására hivatkozva a The New York Times.
Életének 81. évében meghalt Vincent Pastore, a Maffiózók című sorozat sztárja. Az amerikai színészre New York-i otthonában találták rá holtan, a hatóságok szerint semmilyen bűncselekményre utaló nyom nem volt a helyszínen. Pastore a szériában Tony Soprano legjobb barátját, Salvatore „Big Pussy” Bonpensierót alakította, és mindössze pár héttel a halála előtt ünnepelte születésnapját.

Komolyan tartanak az Egyesült Államok szövetségesei attól, hogy az iráni háború amerikai stratégiai vereséggel, Washington arcvesztésével és az USA meggyengülésével ér majd véget – írja a New York Times.

Emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

Emelkedés New Yorkban.

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Senki sem sérült meg a fedélzeten.

Az ülések közé szorult, sérült fülhallgató-tok kezdett füstölni egy Zürichből New Yorkba tartó járaton.
A Liverpool középpályása, Curtis Jones látványosan veszekedett a Wrexham elleni New York-i találkozó után előbb Szoboszlai Dominikkel, majd Kosztasz Cimikasszal is. A szurkolók erről videót is készítettek, amik természetesen vírusként terjednek a közösségi médiában. A drukkerek teóriája szerint az angolt az bántotta, hogy a magyar lecserélése után nem neki, hanem a görögnek adta át a csapatkapitányi karszalagot.
Ma nemcsak a barátság világnapját ünnepeljük, hanem a zseniális Lisa Kudrow, a Jóbarátok ikonikus és utánozhatatlan Phoebe Buffay-jának születésnapját is. Ennek apropóján most hoztunk nyolc olyan kérdést, amelyekkel tesztelheti, mennyire emlékszik a népszerű szitkomra. Úgy véli, mindent tud New York legviccesebb baráti társaságáról? Tegye próbára a tudását kvízünkkel!

Valószínűleg dróntámadás ért két hajót egy egyiptomi kikötőben, köztük egy amerikai tulajdonú LNG-tankert - jelentette a New York Times . Az incidens hátterében jó eséllyel Irán áll.

Egy vezeték nélküli fülhallgató ülés alá szorult töltőtokja okozta a Swiss Zürich és New York között közlekedő Airbus A330-300-asának fedélzetén keletkezett füstöt, amely miatt a járat kényszerleszállást hajtott végre.
A második meccsét is megnyerte az amerikai túráján a Liverpool labdarúgó-csapata. A vörösök a Wrexham ellen New Yorkban léptek pályára. Az együttes csapatkapitánya Szoboszlai Dominik volt.

Először vezette pályára kapitányként az angol sztárcsapatot, a klub közösségi oldala vele van tele.

Az S&P 500 sem úszta meg.

2027 nyarától mintegy 20 óra alatt elérhető lesz Ausztrália keleti partvidékéből London és New York. Ezek a repülések egykor öt napot is igénybe vettek, ennek lesz most vége.

Száztíz éve több mint ezer tonna dinamit és lőszer robbant fel a New York-i öbölben, német szabotőrök gyújtogatása miatt. A robbanás 5,5-es erősségű földrengéssel ért fel. Sokan azt hitték, itt a világvége, a lökéshullám tíz kilométerre is ablakokat tört ki, és kétszáz kilométerre is megrengette a házakat. Most már New Yorkban se tud róla szinte senki.
Csak a Wrexham elleni mérkőzés kezdőrúgása előtt pár órával érkezik meg a Liverpool New Yorkba, miután a korábbi járatukat törölni kellett a zivatarok és heves esőzések miatt. Így a brooklyni mezbemutatón sem tudtak megjelenni a játékosok, s legendák ugrottak be a helyükre. Jó hírt is kaptak a liverpooli szurkolók: három világbajnoki résztvevő labdarúgó is csatlakozott a kerethez.

A tengerentúli magyar szervezetek a támogatásból fizetéseket, repülőjegyeket, közüzemi díjakat és egy kanadai koncertsorozat költségeit is finanszírozták.

A gép lajstromjelének lecserélésével megpróbáltak eltűnni a radarról, de nem jártak sikerrel. The post A francia Riviérán és a foci-vb döntő alatt New Yorkban is járt manapság Mészáros Lőrinc luxusrepülője first appeared on 24.hu .
Közérdekű adatigénylésünk révén derült ki, hogy Japántól Kanadán át Chiléig áramoltak magyar adófizetői pénzek a Bethlen Gábor Alaptól.

Irán majdnem megtámadta Ukrajnát – mondták el a New York Times -nak amerikai és iráni bennfentesek.

A Zürichből New Yorkba tartó Airbus A330-300-as személyzete nem sokkal a célállomás előtt megszakította az utat, mert füst terjengett a pilótafülkében, a kényszerleszállás után ennek forrását a tűzoltók és egyelőre a műszaki szakemberek sem találták meg.

Hisz abban, hogy a munkája segít még tovább fejleszteni az amerikai „soccerkultúrát”.

Tajvan egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz, hogy növelje az ellenálló-képességét egy esetleges kínai blokáddal szemben – írja a The New York Times.

A letartóztatását szorgalmazó nyilatkozatok ellenére
Zohran Mamdani nemkívánatos személynek és háborús bűnösnek nevezte az izraeli kormányfőt, akit viszont a kemény szavak nem tartanak távol.

A terv több okból sem tetszik a tanároknak és a szülőknek, például azért sem, mert a robot mögött álló cég nemrégiben egy szexbabákkal foglalkozó vállalatot vásárolt fel. The post Humanoid robot bevezetését tervezik egy New York-i középiskolában first appeared on 24.hu .

A Sunderland ellen volt eredményes a magyar középpályás, a Wrexham ellen szerdán New Yorkban játszanak.

Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét, Karim Khant - közölték diplomáciai források New Yorkban.
59 éves korában elhunyt Lou Koller, a Sick Of It All hardcore zenekar alapító frontembere, aki testvérével, Pete Kollerrel együtt 1986-ban indította útjára a New York-i hardcore-mozgalom egyik legmeghatározóbb együttesét. A hírt a zenekar hivatalos közösségi oldalán jelentették be, ahol megható szavakkal búcsúztak az ikonikus énekestől, aki hosszan tartó, súlyos betegség következtében hunyt el.

Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

Egyszer ő volt a világ leghíresebb terroristája. Most az általa teremtett erőszakos káosz visszatér – írja a New York Timesban megjelent cikkében Joby Warrick, a Washington Post korábbi nemzetbiztonsági tudósítója és a hamarosan megjelenő The Jackal (A Sakál) című könyv szerzője, aki nemrég felkereste a szigorúan őrzött, Párizs közeli börtönben az egykor rettegett férfit, eredeti nevén Ilich Ramírez Sánchezt.
Jon Bon Jovi, a legendás rockzenész, július 23-án, csütörtökön váratlanul félbeszakította a koncertjét a New York-i Madison Square Gardenben. A Forever Tour nyolcadik állomásán a 64 éves énekes mindössze 90 perc után kénytelen volt búcsúzni a közönségtől.

Elutasította Irán az Egyesült Államok legújabb tűzszüneti ajánlatát – írta meg a New York Times .