
Magyar játékos nyerte a 2026-os GeoGuessr-világbajnokságot
Debre Szabolcs Attila a tavalyi ezüst után most aranyérmet szerzett, a döntőben egy korábbi bajnokot győzött le.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Debre Szabolcs Attila a tavalyi ezüst után most aranyérmet szerzett, a döntőben egy korábbi bajnokot győzött le.

A somogyiak kapujába az első félidőben alig sikerült betalálni.

Egy hazai győzelem, ami messzire repítheti a székesfehérvári fiatal modellt.

Olyan pilóta nyerte meg az időmérőt és szerezte meg az első rajtkockát, aki pályafutása során eddig sohasem.

Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma–1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését Monzában, ahol így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

Szereti ezt a pályát, itt aratta élete első győzelmét is.

Élete első pole pozícióját azon a pályán szerezte, ahol egyetlen futamgyőzelme is született. The post Megérte felbosszantani Pierre Gaslyt, megnyerte a monzai időmérőt first appeared on 24.hu .
Talán sem az Üllői úton, sem a Megyeri úton nem gondolták volna, hogy 2015. december 12-e történelmi nap lesz a Ferencváros és az Újpest életében. Akkor 1-0-ra nyertek a lila-fehérek a Groupama Arénában. Azóta viszont egyszer sem tudtak győzni az újpestiek a rekordbajnok ellen.

Komoly jelentősége van a meteorológiai előrejelzéseknek a vitorlásversenyeken is - hívta fel a figyelmet Vadnai Jonatán, aki a múlt hétvégén megnyerte az írországi világbajnokságot. A vitorlázó az InfoRádióban beszélt a Los Angeles-i olimpiai helyszínéről is.
Első fokon pert nyertek a Magyar Állami Operaházból elbocsátott dolgozók, miután a bíróság jogellenesnek ítélte meg a sztrájkban részt vevő munkatársak elbocsátását. Az érintettek közül többen szakszervezeti tagok voltak, akik a zenekaron belül a sztrájk szervezésében is részt vettek. Svantek Anna Mária hegedűművész beszélt a megaláztatásokról, a bosszú gyanújáról és az újrakezdés nehézségeiről.

Bécs a nők elleni digitális erőszakkal foglalkozó szakértői központjával nyerte el az elismerést a közigazgatás modernizációját és átalakítását célzó projektek kategóriájában.

A második helyen Charles Leclerc

Két SZIN-bérlet és egy wellness-hétvége is gazdára talált.
A világ talajainak körülbelül egyharmada leromlott állapotban van, ami főként a talajerózió és a nem megfelelő földgazdálkodás következménye. Egy új tanulmány azonban kreatív módon hívja fel a figyelmet a talaj állapotának fontosságára: a pamut alsóneműk lebomlási sebességét használja a talaj egészségének mérésére, és ezzel egy új mutatót, az „alsónemű-indexet” vezetett be.
Kereken harminc évvel II. János Pál pannonhalmi látogatása után nemcsak azt érdemes megkérdeznünk, mit mondott nekünk a pápa, hanem azt is, mit valósítottunk meg tanításából. A magyar egyház visszanyerte szabadságát, újjáépítette intézményeit – de vajon megtanult-e önmagára is kritikusan tekinteni? Képesek vagyunk-e meghallani a kellemetlen kérdéseket, szembenézni saját mulasztásainkkal és úgy képviselni az igazságot, hogy közben ne veszítsük el a másik embert? Ezeket a kérdéseket teszi fel a Válasz Online-nak küldött írásában Hortobágyi T. Cirill bencés szerzetes, pannonhalmi főapát.

Az Anker Eufy Omni E35 nemcsak arról kapott tanúsítványt, hogy anya- és csecsemőbarát, de elnyerte az asztma- és allergiabarát minősítést is. The post Itt a robotporszívó, ami jó választás lehet az allergiásoknak és asztmásoknak first appeared on 24.hu .

A tőzsdén időről időre felbukkannak olyan részvények, amelyekben egészen extrém felértékelődési potenciál rejlik. Mostani elemzésünkben is egy ilyen papírral foglalkozunk, amely az elemzők szerint akár a következő évek egyik nagy nyertese is lehet. A hozamlehetőség kiemelkedő, ráadásul több közelgő katalizátor is komoly izgalmakat tartogathat a befektetők számára. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt .
A Volkswagen 22.260S alvázra épülő városi, elővárosi buszok teret nyertek Brazíliában. ]]>
Visszatértek a hazai boltokba a vásárlók, júliusban 4,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbihoz képest a KSH legfrissebb adatai szerint. Leginkább a benzinkutak és a nem élelmiszert árusító üzletek bevétele ugrott meg, de az élelmiszerboltokban is több pénzt hagytunk, mint tavaly. Ezzel az év első hét hónapjában már átlagosan 4,5 százalékos bővülést mutat a magyar boltok forgalma.
A BDPST-csoport és majd’ kéttucatnyi magántőkealap működtetése mellett legalább négy „üres” részvénytársaságot is használt Tiborcz István köre – jellemzően sápszedésre. A Válasz Online összesítése szerint e fedőcégekből néhány év alatt 125 milliárd forintot nyertek ki a tulajdonosok – osztalékelsőbbségi technikával. A pénz a NER-felvilág és az állam felől érkezett, olyan szereplőket is érintve, mint a […]

A többség lecserélné az Alaptörvényt, Matolcsy vállalja a vizsgálatokat, pert nyertek az elbocsátott operaházi dolgozók. The post Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk first appeared on 24.hu .

Az elsőfokú ítélet haladéktalan végrehajtására szólította fel az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete a Magyar Állami Operaház főigazgatóját, akit lemondásra is felszólítottak.

Operaháznak visszamenőlegesen helyre kell állítania az érintettek munkaviszonyát, valamint ki kell fizetnie az elmaradt munkabérüket és becsült játékpénzüket is. The post Pert nyertek a 2024-es sztrájk miatt elbocsátott operaházi dolgozók first appeared on 24.hu .

Pénteken megnyílik az út az új magyarországi szélerőmű-beruházások előtt.

A méh állatjóléti pénzek kiutalására kivételesen hamarabb sor kerülhet idén a szakminiszter bejelentése alapján.

A tőzsdéken rengetegen keresik a következő nagy durranást, azt az izgalmas és még radar alatt lévő befektetési sztorit, amit időben felismerve hatalmasat lehet szakítani. Nem kizárt, hogy mi most egy ilyenre bukkantunk: a működési környezet látványosan javult az elmúlt hetekben és várhatóan még sokáig ilyen kedvező is marad, miközben a költségek nemhogy emelkednének, de meredeken esnek is, mindezek hatására a fókuszban lévő cégek profitabilitása valósággal megugorhat. Nézzük, miről van szó!

Az MBH Elemzési Centrum szerint a kiskereskedelem forgalma stabilan bővült 2026 első hat hónapjában, ennek üteme minden alkategóriában meghaladja az EU-s átlagot. Vannak kiemelkedően jól teljesítő szegmensek, mint például a drogériák, amiknek bővülési dinamikája, árbevétele és a cégeinek száma is növekedett. Báthori Bence, az MBH Elemzési Centrum ágazati elemzője nyilatkozott az InfoRádióban.
Hetvennégyezer köbméter terméskövet szállíthat az a cég, amelyik két nap leforgása alatt nyerte el a megbízást.
A Házasság első látásra 2026-os évadában Tücsi rendkívül elégedetlenül és kritikusan viselkedett a Kemenczés Lászlóval közös esküvőjén. A szókimondó menyasszony már a készülődés alatt teljesen kiborult, és a szertartás után sírva panaszolta el csalódottságát, miszerint nem nyerte el a tetszését a vőlegény. A lakodalmon még az újdonsült férje barátjával is összevitatkozott.

Befutottak a nézettségi adatok az augusztusi hónapra vonatkozólag.

Országos programhoz csatlakozott Szentkozmadombja, hamarosan saját időjárási adatokat szolgáltathat.

A Kondorfa, a Bucsu, a Rábapaty és a Szergény mindhárom eddigi bajnoki meccsét megnyerte.

Miközben az Nvidia neve szinte összeforrt a mesterséges intelligencia felfutásával, az AI-boomnak egy kevésbé látványos, ám egyre fontosabb nyertesi köre is van: azok a vállalatok, amelyek az adatközpontok energiaellátásához és hűtéséhez szükséges berendezéseket gyártják. Az AI-infrastruktúra iránti robbanásszerű kereslet ugyanis már nemcsak a nagy teljesítményű chipek, hanem a transzformátorok, generátorok, áramellátási rendszerek és hűtési technológiák piacán is komoly kapacitáshiányt okoz.

Tovább épülhet a fehér házi bálterem

A Media1 által megtalált és áttanulmányozott nyilvános jelentések szerint Kollár Árpád 2022 és 2025 között, a NER időszakában több mint bruttó millió forint díjazást kapott az általa vezetett MISZJE-től, emellett elnyerte az MMA hároméves, összesen 7,2 millió forintos ösztöndíját is. Az általunk áttekintett kormányzati adatokból az is kiderült, hogy az őt a Független Közmédia Testületbe jelölő Tiszatáj Alapítvány öt év alatt 120,547 millió forint NKA-támogatásban részesült. Az ügyben két dokumentált személyi átfedés is van: a Kollárt kiválasztó Közszolgálati Tanács tagjai közül Erős Kinga és G…
Úgy tűnt, az új szezon egyik nagy nyertese Botka Endre lesz a Ferencváros labdarúgócsapatánál. A rutinos magyar válogatott játékosnak Borbély Balázs több játéklehetőséget adott. Az utóbbi hetekben viszont a keretbe sem került be, most kiderült, miért.

Új mozgásfejlesztő eszközökkel gazdagodott a teskándi óvoda, a gyerekek már használják is azokat.
Különleges élményben volt része kedden reggel egy Újpest-szurkoló kisfiúnak: a 11 éves Nimród nyerte meg családjával a lila-fehér futballklub által szervezett „Ki visz ma suliba?” nyereményjátékot, így őt az iskolakezdés napján a korábbi Megyeri úti közönségkedvenc, Kabát Péter vitte el az Újpesti Bajza József Általános Iskolába.

A nyertes szelvények különlegessége, hogy a jelentős kifizetés viszonylag mérsékelt tétek mellett született.
Alföldi Róbert és Eleni Korani önként döntöttek az RTL műkereskedő-realityje, A legjobb ajánlat csapatából való távozás mellett. Bár a színész szívesen vállalta el a műsor első évadát, a másodikban nem kívánt részt venni. Elmondása szerint a csatorna más irányba vitte a realityt, ami az ő tetszését nem nyerte el.