
Hiába a háborús időszak: az oroszok belehúztak a termelésbe
Nőtt Oroszország LNG- és földgáztermelése az idén.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Nőtt Oroszország LNG- és földgáztermelése az idén.

Trump szerint lehet hozadéka a moszkvai találkozónak, a Kreml szerint viszont nem is volt megbeszélés.

John Ratcliffe azok után utazott az orosz fővárosba, hogy az Ukrajna ellen vívott háborújuk mellett többször szabotázsakciókat, kibertámadásokat intéztek északi szomszédaik ellen.

John Ratcliffe, a CIA igazgatója a héten Moszkvába utazott, ahol figyelmeztette az orosz vezetést, hogy tartózkodjon a feszültség fokozásától a NATO-tagállamokkal – különösen Észtországgal, Lettországgal és Litvániával – szemben. Az eddig nyilvánosságra nem hozott látogatás a Trump-kormányzat első ismert, ilyen szintű moszkvai kapcsolatfelvétele volt - írta meg a Politico .

Magyarország második világháborús szerepvállalására emlékeztetett az orosz szenátor, nem tetszik neki, hogy Magyar Péter globális fenyegetésként azonosította Oroszországot.

Az LNG-termelés 12 százalékkal, 20,6 millió tonnára emelkedett január és július között. The post Oroszországban a földgáz- és az LNG-termelés is nőtt idén éves összevetésben first appeared on 24.hu .

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.

Ukrajna komoly veszteségeket okoz Oroszországnak, ugyanakkor nem tudta megfordítani a háború menetét – erről is beszélt Demkó Attila podcastunkban.

Lehet, hogy megvan az első tiszás korrupciógyanús ügy. Folytatódik a kavarás a közmédia körül. Meghalt Nádas Péter. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.

Moszkva hallgat a küldetéséről

Zelenszkij: a háborúnak vissza kell térnie oda, ahonnan indult

Porig égett egy Ozon-raktár

Volodimir Zelenszkij még júniusban arról beszélt, Oroszország megpróbálhatja mélyebben bevonni Belaruszt az Ukrajna elleni háborúba.

Az OpenAI már letiltotta a ChatGPT-fiókok Oroszországból kiinduló csoportját
A ballisztikus rakétákkal Kijevet és más ukrán városok infrastrukturális célpontjait lőhetik.

Alig derült ki, hogy Magyarország Oroszországot fenyegetésként kezeli, máris megszólalt Moszkva.
Mit lehet tudni a Szolnok mellett lezuhant Gripenről? Miért nőtt ekkorát a civil áldozatok száma Ukrajnában? Lehetnének választások egy támadás alatt álló országban? Nyárzáró külpolitikai beszélgetés Takácsy Dorka Oroszország- és Takács Márk katonai szakértővel.
Gazprom-kötvényekkel kereskedtek.

Az orosz-ukrán háború lezárásához volt köthető.

Az új kormány veszélyforrásként tekint Oroszországra, támogatja Ukrajna hosszú távú biztonságát, és gyökeresen átírja a külpolitikai irányvonalat.

Hatalmas tűz ütött ki az építés alatt álló távol-keleti Amuri Gázkémiai Komplexumban (AGCC), ami az orosz-kínai együttműködés egyik legfontosabb üzemeként épül.

Zelenszkij elnök lelkesen ismertette, hogy 16 fontos célpontot találtak el az ukrán erők egy nap alatt Oroszországban.

Az utolsó simításokat végzik a történelmi közúti hídon, ami Oroszországot és Észak-Koreát köti össze majd a jövőben. A várakozások szerint az új kapcsolat tovább mélyítheti majd az atomhatalmak közötti együttműködést – számolt be a Defense News.

Furcsa jelenségre lehetettek figyelmesek azok, akik nyomon követik az ukrajnai háború fejleményeit: az elmúlt néhány nap során egyetlen ukrán drón sem repült Oroszország sűrűn lakott nagyvárosai felé, annak ellenére, hogy Moszkva, Szentpétervár állandó támadás alatt állt az elmúlt 1-2 hónap során. Mint kiderült, a jelenség oka az volt, hogy amerikai kormánygép(ek?) landolt(ak?) Oroszországban, a Fehér Ház pedig odaszólt Kijevnek, hogy lehetőleg ne támadjanak, nehogy egy kósza légvédelmi rakéta véletlenül amerikai gépet találjon el. A rejtélyes amerikai fuvar nem másnak szólt, mint John Ratclif…

Vjacseszlav Volodin, az orosz Állami Duma elnöke a Veszti című hírműsorban élesen bírálta Ukrajnát és a nyugati országokat, amelyeket azzal vádolt meg, hogy "az ukrán nép kiirtására" törekszenek - adta hírül az orosz állami TASZSZ hírügynökség szerdán.

Új irányelveket fogadott el a kormány az ENSZ 81. közgyűlésére utazó küldöttség munkájához.
A Magyar Péter miniszterelnök által aláírt határozat rögzíti Magyarország álláspontját az ENSZ Közgyűlés 81. ülésszakára készülő magyar küldöttség számára. A dokumentum szerint Magyarország elítéli az orosz agressziót, támogatja Ukrajna szuverenitását, ugyanakkor a béke érdekében tárgyalásokat szorgalmaz.

Szakszolgálati vonalon tárgyalt Oroszországban John Ratcliffe, adta hírül Dmitrij Peszkov.

Új irányelveket fogadott el a kormány az ENSZ 81. közgyűlésére utazó küldöttség munkájához.

Heteken belül regionális és országos törvényhozási választások lesznek Oroszországban, miközben Vlagyimir Putyin 2024-es kihívója kénytelen volt külföldre menekülni, az egyetlen mérhető ellenzéki párt listáját pedig töröltette az orosz legfelsőbb bíróság. A régóta emlegetett őszi mozgósítástól félve pedig már most ezrek indultak el a szomszédos Grúzia és Örményország felé.
Hazánk elítéli az orosz katonai agressziót, teljes mértékben támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, ugyanakkor tárgyalásokat szorgalmaz a fenntartható béke és a biztonsági garanciák érdekébe.

A Magyar Péter által aláírt irányelvek Oroszországot hazánkra és Európára leselkedő fenyegetésként azonosítják.

A helyzet azért különösen veszélyes, mert Oroszország és Ukrajna együttesen a világ búzaexportjának csaknem 30 százalékát adja.

A Magyar Péter által aláírt dokumentum az ENSZ-ülésre készülő magyar delegáció feladatait rögzítette.

Japán és Oroszország között immár több mint egy évszázada állandó viták vannak a Kuril-szigetek hovatartozása miatt. A helyzet régóta rendezetlen, pedig a felek között többször is voltak próbálkozások a megoldásra. A feszültség 2026 augusztusában az eddigieknél is jobban elharapódzott, amit egyszerre okoztak a térségi katonai gyakorlatok, melyek során éleslövészetet is tartottak, majd Vlagyimir Putyin orosz elnök is megjelent a vitatott szigetek egyikén. A felek folyamatosan kifejezik egymás számára az elégedetlenségüket, a dolgok állása alapján a folyamatok egyre inkább afelé mutatnak, hogy e…
Az új külpolitika alapvetéseként is olvasható az ENSZ közgyűlésére utazó magyar küldöttségnek adott iránymutatás. Izrael, Gáza, Irán, emberi jogok.

Oroszország a gázolaj exporttilalmának augusztus 31-i határidőn túli meghosszabbítását mérlegeli – derül ki a Reuters által idézett három, névtelenséget kérő iparági forrás beszámolójából. A lépés hátterében az ukrán dróntámadások okozta finomítói kapacitáskiesések és a belföldi üzemanyag-ellátás tartós nehézségei állnak. Az orosz exportkorlátozás meghosszabbítása Európán és a régión keresztül Magyarországra is gyorsan begyűrűzhet; ha a tilalom valóban hónapokkal tovább marad érvényben, annak komoly következménye lehet az üzemanyagárakban.

A Vatikán külügyi vezetője, Paul Gallagher érsek kedden Moszkvában tárgyalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Ez volt az első személyes egyeztetés a Szentszék és Oroszország között a teljes körű háború 2022-es kitörése óta - írja a Kyiv Independent .

Nem hétköznapi céllal érkezett Oroszországba.

Az oroszok több mint 160 drónnal támadták Ukrajnát keddről szerdára virradóan.