
Vezethetsz gyógyszer mellett? Meglepő, mi alapján dől el
Gyógyszerek is ronthatják a vezetési képességet – mutatjuk, melyekre kell figyelni.
Tudományos áttörések, új kezelések és egészségügyi kutatások. (13 cikk)

Gyógyszerek is ronthatják a vezetési képességet – mutatjuk, melyekre kell figyelni.

Friedrich Merz német kancellár a júliusban végrehajtott kormányátalakítással saját pozícióját kívánta erősíteni, ám az egyoldalú, egyeztetés nélküli személycserék miatt rengeteg ellenséget szerzett saját pártján, a CDU-n belül. A közvélemény-kutatások szerint a németek 57 százaléka nem vár javulást az átalakítástól, a kancellár népszerűsége pedig történelmi mélypontra süllyedt. Az AfD 28 százalékkal magasan vezet a pártpreferenciákban, és a szeptemberi tartományi választásokon mindhárom érintett régióban megszerezheti az első helyet. A CDU-n belül már nyíltan beszélnek Merz esetleges leváltásá…

Súlyos egészségkárosodás lehet belőle, már hetekkel ezelőtt jelezte a hibát, de még csak választ sem kapott rá.

Eltérve a házszabálytól a kormány a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslatot kedden rendkívüli eljárásrendben fogadtatta el a képviselőkkel.

Egyre nagyobb jogi nyomás nehezedik a Meta és más közösségi média-platformokra a kiskorúak mentális egészségére gyakorolt hatásuk miatt. Miközben világszerte sorra indulnak perek és szigorodnak a szabályok, a kutatások is egyre több kapcsolatot tárnak fel a problémás használat és a szorongás, depresszió, alvászavarok, illetve önsértés között.

A hétfő reggeli 7,4-es erősségű földrengés áldozatainak száma már 130 felett jár, több, mint 570 sebesültet tartanak nyilván. A kormány nemzeti katasztrófahelyzetet hirdetett, a világ vezetői segítséget ajánlottak fel. A szakértő arra figyelmeztet, hogy a helyzet sokkal rosszabbra fordulhat.

Brit kutatók olyan fehérjealapú gélt fejlesztettek, amely laboratóriumi körülmények között képes volt új, a természetes fogzománchoz hasonló ásványi réteget kialakítani a sérült fogfelszínen. A módszer a fogérzékenység kezelésében is új lehetőséget teremthet, de a klinikai alkalmazásig még további vizsgálatokra van szükség.
Az art of rally készítőinek új játéka festői tájakon, változékony időjárással és közös felfedezéssel várja a terepjárózás szerelmeseit.

Ez a konkrét Land Cruiser alig 7560 kilométert futott, ennek megfelelően makulátlan.
A középkorúak gyakori tévénézése összefüggésbe hozható az agy bizonyos területeinek károsodásával, derült ki egy friss kutatásból, amelyet az Alzheimer’s & Demencia című folyóiratban publikáltak. Ezzel szemben a kognitív szempontból aktívabb ülő tevékenységek, például a munkavégzés, kevésbé káros hatásokat mutattak.
A magyar lakosság fele évente egy-két alkalommal látogat el valamilyen fesztiválra, és a döntő többség nem bánja, ha utaznia kell a jó programokért. A Csodásmagyarország.hu legfrissebb online kutatása szerint a hazai közönség elsősorban a könnyűzenei és a gasztronómiai rendezvényeket keresi.

"Egész egyszerűen elmebeteg, aki azt gondolja, hogy evvel a sebességgel szabad forgalomba bemenni" - nyilatkozta nemrég Härtlein Károly, a BME Fizikai Intézetének mesteroktatója az elektromos rollerekkel kapcsolatban. Ha klinikai szakorvosi értelemben nincs is igaza, a KSH legfrissebb baleseti statisztikái erősen elgondolkodtatják az embert azon, mennyire biztonságos ilyen eszközzel közelkedni, pláne, ha gyerekekről van szó. Közben folyik a - társadalmi, jogalkotói - gondolkodás a KRESZ szabályainak átírásáról, ami minden egyes havi baleseti jelentéssel egyre sürgetőbbnek tűnik.