A júliusi parlamenti hiányzások miatt Lázár János, Szijjártó Péter, Orbán Balázs, Pócs János és Hankó Balázs kapott kevesebb fizetést
Pócs és Hankó fizetését ráadásul a hiányzásaiknál nagyobb arányban csökkentették.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)
Pócs és Hankó fizetését ráadásul a hiányzásaiknál nagyobb arányban csökkentették.
A volt külügyminiszter júliusban egyetlen szavazásra sem ment be, de bruttó 256 554 forintot így is kapott.

A vagyonnyilatkozatuk szerint a képviselők anyagi helyzete miatt azonban nem érdemes aggódni. The post Bruttó 322 800 forint volt Lázár János júliusi fizetése, Szijjártó még ennél is kevesebbet keresett first appeared on 24.hu .

Pócs János fizetését több mint 1,3 millió forinttal csökkentette Forsthoffer Ágnes, a BYD-hez igazoló Szijjártó Péter csak bruttó 256 ezer forintot kapott júliusban. Kocsis Máté mellett mások is igazolni tudták a hiányzásaikat, de a törvénymódosítás miatt minden képviselő fizetése kevesebb lett a nyáron.
Szijjártó Péter tehát a hazait lecserélte egy kínai szponzori mezre. A BYD megkapta a tökéletes intézőembert, a volt tárcavezető pedig a testhezálló VIP-páholyban szotyolázhat.

A Soros-féle intézményhálózat összeköttetésben áll a díjakkal, amelyeket Panyi elhoz.
A szerencsétlen ukrán zöldséges menekülését látva óhatatlanul is eszünkbe jut Szijjártó Péter, aki a kínai BYD autógyár előtt éppen az orosz érdekek kiszolgálásán dolgozott. Néha talán a fokhagymáról, az uborkáról és a paradicsom árának váratlan emelkedéséről is beszélgettek.
A napokban újabb személyi változásokat jelentett be a Fidesz-frakció: Szijjártó Péter és Budai Gyula helyét két fiatal szakember, Hortay Olivér és Palóc André veszi át az országgyűlésben. A Századvég korábbi üzletágvezetőjeként és a Megafon véleményformálójaként is ismert Hortay Olivér interjút adott lapunknak, amelyben a váratlan felkérésről, a szakmaiságról, valamint a Paksi Atomerőmű körül kialakult helyzetről is beszélt.

Havasi Bertalan és Szijjártó Péter sajtósa is rendszeresen küldött eligazításokat az MTI munkatársainak.
Szijjártó Péter és a sajtószabadság. Szakértői kinevezések a külügynél. Minek látszik a ceutai válság? Ekkorát még nem hallgattak az oroszok terrortámadásról. Itt a 444 napindító hírlevele.
Szijjártó Péter távozásával az árnyéka is elhagyja a országgyűlést.

Az előző kormányban Szijjártó Péter minisztériumában dolgozott.

A fideszes képviselő távozik a párt parlamenti képviselőcsoportjából, mandátumát pedig egy fiatal megafonos influenszer veszi át. De Szijjártó helyére is más kerül.
Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője, valamint Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi szóvivője csatlakozik a Fidesz-frakcióhoz. Hortay megerősítette a hírt, és elmondta, hogy a felkérést „hazaszeretete és a közéletben való aktívabb részvétel iránti elkötelezettsége” miatt fogadta el. A döntés hátterében az áll, hogy szerinte a jelenlegi gazdasági és energiapiaci helyzet markánsabb kiállást igényel, amelyre képviselőként – úgy véli –, nagyobb mozgástere nyílik majd.

Bóka János nagy várakozással tekint a közös munka elé és egyúttal megköszönte Szijjártó Péter és Budai Gyula távozó képviselőknek mindazt a munkát, amit Magyarország és a politikai közösségükért végeztek az elmúlt években.
Mindketten a Fidesz–KDNP listájának legvégén kaptak helyet.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a gazdasági és energetikai kihívások miatt olyan szakemberekre van szükség a parlamentben, mint Palóc André és Hortay Olivér.

Szijjártó Péter és Budai Gyula helyére energetikai és gazdaságpolitikai szakértők érkezhetnek. Bóka János szerint Hortay Olivér és Palóc André neve önmagáért beszél, és nagy várakozással tekint a közös munkára.

Hortay Olivér azt is megerősítette a Telexnek, hogy Palóc Andréval, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi szóvivőjével csatlakozik a Fidesz-frakcióhoz. Bóka János egyúttal köszönetet mondott a frakcióból távozó Szijjártónak és Budai Gyulának.
Forsthoffer a kormánnyal és a pártokkal egyeztet, a Szépművészeti Apokalipszis-kiállítása új értelmet nyer, a mesterséges intelligenciák egymást hackelik, Andy Burnham pedig rég nem látott baloldali programmal kezd neki. Itt a 444 napindító hírlevele.
Pedig a Fidesz külügyminisztere szeretett lódítani azzal, hogy Magyarországon a média sokkal szabadabb, mint Nyugaton.

Palóc André és Hortay Olivét kaphat képviselői mandátumot a volt kormánypártban.

Az ATV szerint már van két új generációs jelentkező az üresedő helyekre. The post Szijjártó Péter után Budai Gyula is kiléphet a Fidesz-frakcióból first appeared on 24.hu .
Heti lapszemlénk.

A miniszteri biztos útjai 273,8 millió forintba kerültek.

Az előző kormány alatt Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a külügyminiszter delegációjának tagjaként 57 országba utazott, a magángépes utakból rá eső költség pedig meghaladta a 273 millió forintot.

Szijjártó Péter társaként járt többek között Thaiföldön, Japánban, a Fülöp-szigeteken és Indiában is.

Azt nem tudni, pontosan milyen fontos tárgyalások kötődtek hozzá, ami miatt feltétlenül szükséges volt az ő jelenléte adófizetői százmilliókból 57 országban.

A döntés a vállalat új globális vezetésének szempontjából is érdekes fejlemény.

A magyar kormányfő Markus Söder bajor miniszterelnököt fogadta. Úgy értékelte, hogy rendkívül hasznos és előremutató tárgyalást folytattak a mintegy 57 ezer magyart foglalkoztató bajor vállalatok, mint például a BMW, az Audi, a Siemens és a Knorr-Bremse előtt álló további fejlődési lehetőségekről.
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága még szerdán egy Magyar Péter ellen indított magánvádas büntetőügyet is tárgyalt, amely Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter feljelentése alapján indult. Bár a határozati javaslat szerint az adott ügyben nem függesztették volna fel a miniszterelnök mentelmi jogát, csütörtökre az is kiderült, hogy a kérdés már nem aktuális, hiszen Szijjártó visszavonta a feljelentést.

A miniszterelnök Markus Söder bajor miniszterelnökkel egyeztetett, ennek eredményeiről közös sajtótájékoztatón számoltak be, ahol sok szó esett a szorosan összefonódó bajor–magyar autóiparról is.

A miniszterelnök mentelmi joga nem szűnt meg.

Még a gödi Samsung-gyárban kiderült mérgezéses esetek miatt kritizálta Magyar Péter az akkori külügyminisztert, mire Szijjártó feljelentést tett rágalmazás miatt. Most emiatt kellett (volna) dönteni a kormányfő mentelmi jogáról, de kiderült, hogy már nincs is ügy.

A volt külügyminisztert a gödi Samsung-gyár kapcsán bírálta a Tisza Párt elnöke. Szijjártó korábban a becsületét sértő állítások miatt tett feljelentést. The post Szijjártó Péter visszavonta feljelentését Magyar Péter ellen, nem kerül napirendre a kormányfő mentelmi joga first appeared on 24.hu .

Próbálják tartani a lépést a Tiszával, több lépésben jöhet a váltás. Szijjártó Péter és Orbán Viktor után további tapasztalt fideszesek távozhatnak a parlamentből.

Szijjártó még februárban tett feljelentést becsületsértésért, miután Magyar nekiment a gödi Samsung SDI gyárban történt szennyezések miatt.
Az egyik oroszországi váróban több mint 11 millió forint volt a számla.

Ez utazásonként átlagosan 780 ezer forintot jelent.
Van-e még világpolitikai relevanciája Orbán Viktor tusványosi beszédének? Miért kaphatott vezetői állást a kínaiaktól Szijjártó Péter? Mi a jobb Ukrajnának: ha az elnök erős kézzel kormányoz, vagy ha enged az utca nyomásának? Lesz-e 1000 forintos benzinár az iráni háború miatt? Szerkesztőségi külpolitikai kibeszélőnk júliusi adása.