
A Hungaroring spájzában öltözött át Hamilton
Tervezés, szervezés, sok-sok improvizáció - így dolgozik a Magyar Nagydíj egyik háttérembere, a Hungaroring sajtófőnöke - Tóth Anitával beszélgettünk.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (13 cikk)

Tervezés, szervezés, sok-sok improvizáció - így dolgozik a Magyar Nagydíj egyik háttérembere, a Hungaroring sajtófőnöke - Tóth Anitával beszélgettünk.

Tóth József szerint már eddig is súlyos állami feladatokat vállaltak át.

Máté-Tóth András teológus a keresztény tanítás megalapozatlan, felszínes és indulatokkal telített felhasználásának tartja, hogy Osztie Zoltán plébános a „sátán eszközének” nevezte Magyar Péter miniszterelnököt.

A Győr az izlandi Vikingur elleni kudarc után került át a Bajnokok Ligájából a Konferencia Ligába, ahol az Atert Bissen, a luxemburgi élvonal tavalyi győztese az első ellenfele. A Bissennek ez a második párharca az európai kupaporondon, az elsőt 4-2-es összesítéssel vesztette el a BL-selejtezőben a feröeri Klaksvík ellen. Négy gól az első félidőben A luxemburgi meccset a Győr kezdte jobban, amely a 12. percben szerzett vezetést, Vladoiu beadása után Bumba ügyes mozdulattal talált be. A 20. percben Tóth Rajmund nagy hibáját góllal büntette a hazai csapat, a magyar válogatott játékos a 16-os elő…

Elsőre tiszás önkényt kiáltott a Fidesz, aztán az ügyészség közléséből kiderült, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) botrányával összefüggő nyomozás miatt indítottak akciót az egykori kormánypártnál. De mi köti össze a 17 milliárdnyi állami támogatást a Fidesszel?

A Liverpool játékosa követheti a Bournemouth magyarját Ausztriába.

A szakember ezzel Golovin Vlagyimir útját járhatja be, aki 2018-ban világbajnoki aranyat, egy évvel később Európa-bajnoki címet szerzett a juniorokkal, és ezt követően nevezték ki a női válogatott élére. Az 56 éves Sótonyi játékosként 190-szer lépett pályára a nemzeti csapatban, tagja volt az 1997-es világbajnoki negyedik együttesnek, edzőként pedig 2019 óta a juniorválogatottnál dolgozik, amellyel 2023-ban világbajnoki ezüstérmet, a hétvégén pedig Európa-bajnoki aranyat szerzett . Korábban Tóth Edmond , a Tatabánya jelenlegi vezetőedzője már elárulta , megtiszteltetés, hogy a kapitánykérdésbe…
Hatalmas meglepetést okozott, amikor a Parlament emeleti páholyában feltűnt Tóth Ildikó, a Cápák között című műsor egyik kedvelt befektetője. Az üzletasszony átszellemülten, mosolyogva figyelte Magyar Péter miniszterelnök parlamenti beszédét, ami – elmondása szerint – óriási élmény volt számára. Most azt is elárulta, miről faggatná Magyart, ha egyszer négyszemközt beszélhetne vele.

Már hetek óta szerepel a német másodosztályú Nürnberg radarján Tóth Rajmund. A középpályástól azonban nem hajlandó megválni klubja, az ETO FC addig, amíg érdekelt a nemzetközi kupaporondon. Ezzel kapcsolatban megszólalt Tóth édesapja, aki az esetleges átigazolás kútba dőlését is felvetette.
Hétfőn egy igazi híresség tűnt fel a Parlamentben, ugyanis a páholyban Tóth Ildikó, a Cápák között egyik befektetője tűnt fel. A hétfői ülésen a szokottnál is komolyabb témák lesznek terítéken, így például a leendő köztársasági elnök személye. Vajon erre volt kíváncsi?
Mihálykáné Tóth Brigitta nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Zala megyei Felsőszenterzsébeten. A két független jelölt küzdelmében a győztes 11 szavazatot kapott, míg vetélytársa, Nyakas Ferenc 8 voksot gyűjtött be a rendkívül magas, 86 százalékos részvétel mellet…

Bolla Bendegúz, Willi Orbán, Szűcs Tamás és Tóth Balázs is pályára lépett szombaton.