
Elon Musk kimondta, amit a Wall Street hallani akart: kilőtt az Nvidia, történelmi rekord született
Az Nvidia piaci értéke pedig rekordot jelentő 562 milliárd dollárral.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Az Nvidia piaci értéke pedig rekordot jelentő 562 milliárd dollárral.
Folytatódik az a kulturális misszió, melyet közel két évtizede indított útjára közösen a Rákóczi Szövetség és a székesfehérvári önkormányzat. Az együttműködésnek köszönhetően idén is játszanak határon túli diákok a Székesfehérvári Királyi Napok során színpadra kerülő két történelmi színházi előadásban. Az Erdélyből és Felvidékről érkezett fiatalokat hétfőn délelőtt köszöntötték a királyi városban. A Székesfehérvári Királyi Napokon … The post Megkezdődött a Kárpát-medencei Színjátszó Tábor Székesfehérváron appeared first on Vasárnap.hu .

A vezető amerikai részvényindexek új történelmi csúcsra emelkedtek múlt héten, a jó hangulat pedig átragadt ma reggel az ázsiai piacokra is. A befektetők a vártnál gyengébb amerikai foglalkoztatási adatokból arra következtetnek, hogy az amerikai jegybank szeptemberben kisebb eséllyel emel kamatot. Az európai részvénypiacokon vegyesek voltak a mozgások, a magyar részvénypiac pedig oldalazással indította a hetet.

Ritka nagyságrendű üzleti döntés született.
Történelmi pillanatnak lehettek tanúi mindazok, akik augusztus 9-én este részt vettek az esztergomi bazilika ünnepi szentmiséjén: megáldották a főszékesegyház újjáépített nagyorgonáját. A rendkívüli hőség ellenére zsúfolásig megtelt a bazilika. A szentmise főcelebránsa Török Csaba, a bazilika plébánosa volt – számolt be róla közösségi oldalán hétfőn az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye. Mint írták, a hangszer története szorosan összefonódik … The post „Orgona, szent hangszer, szólalj meg!” – új korszak kezdődött Esztergomban appeared first on Vasárnap.hu .
Szombat este eljött a pillanat, amelyre a színházrajongók vártak: először állt együtt színpadon színészként Alföldi Róbert és Stohl András. A két színész a Centrál Színház Neil Simon-féle Furcsa pár című vígjátékában találkozott, amelyet a Szigligeti Várudvarban mutattak be.

Már szinte eltűnt a víz az egyik horvát folyóból: az Orljava vízállása mindössze három centiméter, és a szakemberek szerint napokon belül teljesen kiszáradhat. Közben a Duna és a Dráva is történelmi mélypont közelében jár, a példátlan apadás pedig már a hajózást és a felszín alatti vízkészleteket is veszélyezteti.

Az Orljava akár teljesen ki is száradhat a következő napokban.

Fotókönyv készült a jubileumi Savaria Történelmi Karneválra.

Az előző héten az amerikai–iráni békeremények és a vártnál jóval gyengébb amerikai munkaerőpiaci jelentés – júliusban 23 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma a várt 80 ezres növekedés helyett – adtak erős lendületet a globális részvénypiacoknak, az S&P 500 új történelmi csúcsra emelkedett. A szeptemberi Fed-kamatemelés esélye jelentősen mérséklődött, a dollár gyengült, miközben az európai és a magyar tőzsdék is emelkedéssel zárták a hetet. Az előttünk álló héten a szerdai amerikai júliusi inflációs adat lehet a legfontosabb piaci esemény, amely a Fed következő lépése szempontjából perdön…

Aki 1956 gyilkosait mentegeti és 2006 áldozatait hagyja cserben, az egyszerűen alkalmatlan. Nem jogilag, erkölcsileg az. Varga Mátyás Zsolt írása.
Legfeljebb tizenkét régió lehet tanúja egy olyan csillagászati jelenségnek, amely a félszigeten több mint egy évszázada nem fordult elő, és jelentős gazdasági lökést ad az Ibériai-félsziget belső területeinek.

Történelemórán megtanultuk, hogy a „kenyeret és cirkuszt” elv kiválóan működik, tehát a „tisztelet és szabadság” pártja (Tisza) „kormányzása” alatt is tökéletesen beváltja történelmi feladatát. A nagy „rendszerváltás” után két hónappal sem igazán érezzük a jólét reményét, de cirkusz az van. Hogy egy klasszikust idézzek: „Vacsora nincs, balhé az van!”

Utoljára sétáltak végig a történelmi óriásbábok Székesfehérvár belvárosában.

Egészségnappal egybekötött barátságos röplabda-házibajnokságot rendeznek Bükkszéken.

Olaszország leghosszabb folyója, a Pó vízszintje történelmi mélypontra süllyedt, ami válságos helyzet elé állítja az észak-olasz mezőgazdaságot, az ipart és az energiaszektort - írja cikkében a Bloomberg . A gazdálkodók terméscserére kényszerülnek, a mérnökök pedig újragondolják a vízgazdálkodást egy olyan régióban, amely az ország GDP-jének közel felét adja.

A tengerentúlon is küzdenek a csapadékhiány csapásaival: történelmi mélypontra süllyedt az Egyesült Államok legnagyobb víztározója, a Lake Mead mesterséges tó vízszintje, ami több mint húszmillió ember ivóvíz- és áramellátásáról gondoskodik.

A Kaubnál mért 19 centiméteres vízállás a rendszeres mérések 1880-as kezdete óta a legalacsonyabb érték. A folyón közlekedő teherhajók emiatt csak kapacitásuk töredékével haladhatnak, ami már a német vegyipart, az energiaellátást és az egész északnyugat-európai ipari termelést is veszélyezteti.

Megbecsülni sem tudja az ellopott nemzeti vagyon mértékét, de történelmi lehetőségnek tartja, hogy az új kormány elsöpörheti a Fidesz 16 évig uralkodott, korrupt rendszerét – erről beszélt a Tisza köztársaságielnök-jelöltje az áprilisi választások után, akit Orbán Viktorék a kétharmad erejével távolítottak el a Legfelsőbb Bíróság elnöki pozíciójából.

A Savaria Történelmi Karneválon 2022-ben született meg a nagy időutazást megnyitó és bezáró keretjáték rituáléja.

A Lake Mead mintegy 21 millió ember számára biztosít vizet

A magyar közösségi médiában kommentelők számára az orosz–ukrán háború nem egyértelmű jók és rosszak történeteként jelent meg. A vitákban a jelen konfliktusa összekapcsolódott a múlt sérelmeivel, a kisebbségi kérdésekkel és azzal, hogyan látják Magyarország helyét Európában. Két kutató három éven át több mint 190 ezer Facebook-hozzászólást olvasott el.

A föld felszínén minden nyugodt. Mélyen alatta azonban olyan feszültség halmozódhatott fel, amely a kutatók szerint történelmi szélsőértéket ér el

A választás után valósággal ráragyogott a piac Magyarországra: erősödött a forint, zuhantak a kötvényhozamok, történelmi csúcsra ugrott a tőzsde. A háttérben azonban komoly költségvetési gondok húzódnak. Ősszel kiderülhet, hogyan faragná le a kormány a 7 százalék körüli hiányt – és ehhez mihez kell hozzányúlnia.

Ez lehet a megoldás? The post Franciaországban tesztelik a VAR utódját, már egy történelmi piros lapot is kiosztottak first appeared on 24.hu .

Mélységi válságban a Fidesz-tábor a választási vereség után: a szavazók jelentős része nyitott lenne egy új alternatívára – derül ki a Medián felméréséből. Tóka Gábor politikatudós szerint ugyanakkor a történelmi lehetőség ellenére sem várható azonnali áttörés a politikai palettán, ugyanis hiányzik a tartalom, a karizmatikus vezető és egy közeli választás jelentette mozgósító tét, miközben a Tisza-kormány tartja a pozícióit.

Akinek egy tankönyv nem elég lebilincselő, az most koktélospohárból tanulhat történelmet.

Szeptember elsejétől visszakapják korábbi, történelmi neveiket a Magyar Honvédség érintett alakulatai – jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz szombaton a Facebook-oldalán. A honvédelmi miniszter közölte, hogy már alá is írta az ehhez szükséges alapítóokirat-módosításokat, és arra kérte a katonákat, hogy viseljék újra büszkén a régi hadrendi számokat.

A mentőket is többen hívták.

Megérkezett első hivatalos látogatására Belgrádba pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki szombaton Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel tárgyal Szerbia és Ukrajna európai integrációjáról, illetve a két ország együttműködési lehetőségeiről. Szerbia hivatalosan az Európai Unióhoz kíván csatlakozni, de hagyományosan erős történelmi, vallási és gazdasági szálak kötik Oroszországhoz.

Történelmi lehetőség van új pártok alakítására, annak viszont egyelőre nem sok jele látszik, hogy azon nyomban sikeres lehet egy Fideszből kivált formáció – hűtötte le a kedélyeket Tóka Gábor politikatudós. Pedig a fideszesek jelentős része már hajlandó lenne egy Orbán Viktor nélküli pártra szavazni.

A 6000 milliárd forint európai uniós forrás át fogja alakítani Magyarországot – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalára péntek késő este feltöltött videóban.
Kevesen tudják, hogy Európa történetének egyik legsúlyosabb közlekedési katasztrófája egy nyári hétvégén kezdődött. Az emberek csak a tengerpartra szerettek volna eljutni, végül azonban több százezren rekedtek a tűző napon, miközben a történelmi dugó 145 ember életét követelte. A 51 évvel ezelőtti tragédia máig intő példa arra, milyen gyorsan válhat egy közlekedési fennakadás emberéleteket követelő katasztrófává.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt fogadja szombaton Belgrádban Alexandar Vučić szerb elnök. Zelenszkij premiernek számító hivatalos látogatását titokban készítették elő, és többször elhalasztották, nem véletlenül. Vučić mindeddig Szerbia uniós csatlakozási folyamatát is kockáztatta a történelmi és stratégiai orosz–szerb kapcsolatok miatt, de ezzel a lépéssel a Kreml türelmét teszi próbára, nem kizárt, hogy kampánymegfontolásból.
Schwechtje Mihály a számla nélkül dolgozó autószerelőkről, a dizájnerdrogtól őrjöngő gyerekekről és a NER történelmi filmjeinek helyéről. Interjú!
Teljes szakítás az Orbán Balázs-féle átpolitizált vezetéssel, készül az új külpolitikai stratégia. Miről kell szólnia a magyar külpolitikának? Miért baj, ha Brüsszelről csak annyit tudunk, hogy „rossz”? Hogy néznek ki a pragmatikus orosz kapcsolatok? Interjú a Magyar Külügyi Intézet új vezetésével.
A volt miniszterelnököt egy szerb portál szúrta ki, ami egy lelkendező cikkben nyomban be is számolt a történelminek nevezett látogatásról. Egészség!

Úgy látszik, Donald Trump második elnöki ciklusa egyre mélyebbre süllyed: több közvélemény-kutatás alapján történelmi mélypontra zuhant a megítélése, a gazdasági mutatók sem igazán fényesek, bizalmasai pedig aggódnak a közelgő félidős választások miatt - írja az Axios. A republikánus elnök figyelmét mégis három, a választók körében rendkívül népszerűtlen téma köti le legjobban: az iráni háború, a vámok, valamint a különféle építkezési projektek.

Herczeg Tamás csapata megtisztította és használhatóvá tette Szenta két történelmi kútját.

Történelmi meleg van a Koreai félszigeten. The post Kutyahúslevest ajánl a kánikulában az észak-koreai állami sajtó first appeared on 24.hu .