
Ezért került ilyen sokba a Kígyó utcai parkoló - fotók
Átadták a Kígyó utcai parkolót, kiderült az is, miért 110 millió forint lett a vége.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Átadták a Kígyó utcai parkolót, kiderült az is, miért 110 millió forint lett a vége.

Műszakilag átadták, de a történetnek még koránt sincs vége a Deseda partján.
Szeptember érkeztével a legtöbb bajnokságban véget ért az átigazolási időszak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a követező napokban, hetekben nem láthatunk sztárigazolásokat. Otthon, telefonuk mellett ugyanis korábbi Bajnokok Ligája-győztes, világbajnok, vagy éppen aranylabdás sztárok várják bizakodva a csapatok hívását. Mi viszont megnéztük, mi lenne, ha elfelejtenék a klubokat, és inkább együttesen alkotnának egy csapatot.

Ma jelent meg a Rebel Wolves debütáló alkotása, amit ugyan remek fogadtatásban részesített a szakma, a játékosok egy része viszont nem igazán elégedett a végeredménnyel.

„A források végesek és a tagállami hozzájárulásokat észszerű korlátok közt kell tartani” – közölte.

Hamarosan nagy változás jön az időjárásban és búcsút mondhatunk a meleg nyárias időnek.

Javaslatokat tett a Tisza-szigeteknek Kéri László, arról, hogy mit tegyenek, de nem azt kapta vissza, amit várt.
Tragikus baleset vetett véget egy londoni házaspár spanyolországi nyaralásának: a 48 éves Patrick Tobint és 51 éves feleségét, Thomasinát holtan találták a bérelt villájuk pezsgőfürdőjében. A pár két tizenéves gyermekével érkezett a Valenciától délre fekvő Cullera exkluzív üdülőkomplexumába, ahol a Villa Luna nevű luxusingatlanban szálltak meg. A szülők holttestét saját gyerekeik találták meg. Szakértők vizsgálják, pontosan hogyan válhatott halálos csapdává a jacuzzi.

Bejelentette lemondását Jászszentandrás ellenzéki polgármestere Facebook-oldalán, a településvezető megbízatása október 1-jén ér véget.

A kívül megújult református templom már teljes pompájában látható, azonban a munka még nem ért véget.
Az El Niño rendszerint az év vége felé éri el csúcspontját, de az óceánokban felhalmozódott hő lassabban jut a légkörbe, ezért a következő évben tovább emeli a globális hőmérsékletet.

Egy rossz gombnyomás kellett ahhoz, hogy látványos véget érjen egy pakisztáni egyetemista vezető nélküli autójának bemutatója.
Mikor lesz már ennek vége? Újabb gyalogost ütöttek el a zebrán, ezúttal a Pest vármegyei Bénye településen - tudta meg a Blikk. A szörnyű baleset vasárnap történt, az áldozatot mentőhelikopter vitte kórházba, a gázoló pedig lelépett a helyszínről anélkül, hogy bármit tett volna az áldozatáért.

Mozdonyballagtató: videós közleményt adot tki Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója.

Fel kell gyorsítani a német fegyveres erők fejlesztését az Oroszország felől érkező fenyegetés miatt - jelentette ki Christian Freuding altábornagy, a német szárazföldi haderő parancsnoka.

A győztesek megtörték életük fájdalmas átkát.
Egyre nagyobb hullámokat ver az Egyesült Államokban egy fiatal nő elleni eljárás, aki 2023 elején először három gyermekével végzett, majd megpróbált a saját életének is véget vetni. Nők tömegei tüntetnek mellette a bíróság épülete előtt, influenszerek veszik a védelmükbe, és a férje is szót emelt az érdekében. De Lindsay Clancy vajon tényleg a körülmények áldozata?

Az amerikai alelnök szerint a világvége is közel járhat, a mesterséges intelligencia néhány felhasználási módja pedig sátáni.

Végleg megszűnik a népszerű gasztroműsor.

Péntek esti városi rangadó.

Tizenegy év szünet után szeptember 1-jétől ismét fogyasztási adót vet ki Kína az akkumulátorokra – írja a lengyel Gramwzielone . Az európai energiatároló-beruházók szempontjából ugyanakkor nem ez a lényeg, hanem az, hogy Peking párhuzamosan az exportra gyártott akkumulátorok áfa-visszatérítését is kivezeti: a kedvezmény 2027. január 1-jétől teljesen megszűnik.

A szélsőséges időjárás, az aszály és az aranyszínű sárgaság is megtizedelte a magyar szőlőket. Bár a minőség kiváló, a terméskiesés nagyobb lesz a korábbi évekénél, ami a GKI szerint a borok árának emelkedését is előrevetíti.

Az Oak Street vége – amerikai kalandfilm, 2026
Az orosz külügyminiszter szerint a németek maguk vetettek véget oroszországi kulturális jelenlétüknek azzal, hogy bezárták a berlini Orosz Házat.

Donald Trump ismét találkozna Vlagyimir Putyinnal, amennyiben Oroszország és Ukrajna között létrejön a békemegállapodás. Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy szerinte akár gyorsan véget érhet az orosz–ukrán háború.

Mohamed Fatima, a Fekete Vonat énekesnője először beszélt nyíltan a házassága végéről és az azt követő időszakról. Elárulta, hogy több mint egy éve vált el a férjétől, Gábortól, akivel hat évig voltak házasok. Bár a kapcsolatuk békésen ért véget, az énekesnő számára fájdalmas, de szükséges döntés volt a különválás.

LinkedIn-oldalán jelentette be.

Még nem ért véget a nyár: mutatjuk, hogyan alakul a strandok nyitvatartása az ősz beköszöntével.

Vitézy Dávid szerint az új lakáspolitika véget vet az agglomeráció fenntarthatatlan duzzadásának

Évekig diktátoroknak dolgozott, a nevét eddig senki sem ismerte, elképesztő karrierjének függőségei és az FBI vetett véget.
Nyolc év, 314 epizód és megszámlálhatatlan recept, beszélgetés és közös főzés után véget ér a Borbás Marcsi szakácskönyve. A Duna képernyőjén futó műsor lezárása sok néző számára egy korszak végét jelentheti, viszont Borbás Marcsi pályáját ismerve azonban aligha kell attól tartani, hogy ezzel ő maga is eltűnik a nyilvánosságból.

Három új okosóramodellt mutatott be a Huawei Münchenben, közülük az egyik a régóta várt vérnyomásmérős D2 továbbfejlesztett változata. A kínai gyártó sok hardveres fejlesztést nem tudott belerakni az eszközökbe, de a dizájn nagyon csinos, és ami még fontosabb: csukló felé fordítható szíjvégek!

2027-ben már érezni fogjuk a kellemetlen változást.
A közösségi oldalán jelentette be a lemondását Jászszentandrás fideszes polgármestere, Kolláth Bálint, akinek a megbízatása október 1-jén ér véget. Kolláth, aki 2019 óta vezette és irányította a több mint 2500 lakosú települést, azzal indokolta a döntését, hogy több időt szeretne tölteni a családjával. A településvezető úgy érzi, eljött az idő, hogy magát, a szeretteit és a barátait helyezze minden elé, ugyanakkor leszögezte: nem költözik el.

Még rákapcsol a hőség, de szombaton hidegfront vethet véget a perzselő időnek.

A Békemenet szervezői szerint vége a régi rendnek, a jogi védelem már nem is létezik.
Hosszas gondolkodás és mérlegelés után Szabó Kimmel Tamás úgy döntött, az idei évadtól megválik a Centrál Színházban játszott szerepeitől és a társulati tagságától. A búcsú azonban korántsem jelenti azt, hogy háttérbe vonulna: a következő időszakban több új produkcióban is találkozhat vele a közönség.

.Több órán keresztül nem lesz víz több lakásban sem.

Angelina Jolie és Brad Pitt házassága évekkel ezelőtt véget ért, a családi történet azonban korántsem zárult le

Lengyel Róbert szerint járdafelújítást végeztek az utcában, és a munkálatokat végző cég vágatta ki a fákat.