
Vége a bosszúságnak – nagy hírt közölt Karácsony Gergely
Vasárnap hajnaltól ismét használhatják a fővárosiak a Flórián téri felüljáró mindkét ágát. Ezt Karácsony Gergely főpolgármester nyilatkozta az InfoRádiónak.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Vasárnap hajnaltól ismét használhatják a fővárosiak a Flórián téri felüljáró mindkét ágát. Ezt Karácsony Gergely főpolgármester nyilatkozta az InfoRádiónak.

A nyárnak vége, de ez nem jelenti azt, hogy a film- és sorozatdömpingnek is. A Disney+-ra például érkezik jó néhány érdekes cím szeptemberben.
Évekig húzódó büntetőügyeknek vetne véget a kormány – Magyar Péter szerint elfogadhatatlan, hogy egyes eljárások akár öt, tíz vagy még több évig is elnyúljanak. A miniszterelnök pénteken kemény üzenetet tett közzé, és komoly szigorítást helyezett kilátásba.

Vége lassan a nyári szezonnak.
89 éves korában meghalt V. Harald norvég király. Az uralkodó egy ritka vérbetegség miatt került kórházba, ahol péntek hajnalban békésen távozott az életből. Halálával egy több mint három évtizedes korszak ért véget Norvégiában. A király halálhíre után Oslo utcáin is érezhetővé vált a gyász, a palota előtt egyre több ember jelent meg, virágokkal és mécsesekkel emlékezve az ország szeretett uralkodójára.
Julián Álvarez jövője néhány nappal az átigazolási időszak vége előtt továbbra is bizonytalan, az Arsenal azonban készen áll arra, hogy azonnal lépjen.... Read More... A Romano új hírt hozott Julián Álvarez átigazolási ügyében bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Két autó karambolozott csütörtök este egy kaposvári utcában. Senki nem sérült meg a balesetben, aminek csúnyább vége is lehetett volna.
A Meta Instagramja és Facebookja hamarosan éjfélkor kizárja a gyerekeket, és napi két órára korlátozza a használatot, egy 18 milliárd dolláros (15,4 mrd eurós) megállapodás részeként 48 amerikai állammal.

Miközben Etyek több mint egy tucat utcájában végez munkálatokat a szolgáltató, Mányon is beütött a krach.

Háromféle ingyenes lehetőséget kínálnak hozzá.

Hajtóvadászat a késelés miatt: másfél órán belül bilincsben végezte a fényes nappal késelő férfi.

Fesztiválokkal, koncertekkel, családi eseményekkel és esti futóversennyel búcsúzik az augusztus.
A szultán vérgőzös győzelmi ünnepe során kivégzettek történetét és azt feltáró gigantikus kutatás fordulatait felidézve emlékezünk a csatában elesett több mint tízezer keresztény katonára. A legyilkoltak közül tizen szombaton katonai tiszteletadás mellett kerülnek végső nyughelyükre kerülnek az emlékhely új kápolnájában.

A Bosszúállók: Doctor Doom ébredése lesz az év vége nagy dobása, ami nemcsak a Multiverzum Saga korábbi filmjeit tekinti referenciának, de egy nagy MCU-sztori ismerete elengedhetetlen. A Bosszúállók: Doctor Doom ébredése lesz az év vége nagy dobása, ami nem csak a Multiverzum Saga korábbi filmjeit tekinti referenciának, de egy nagy MCU-sztori ismerete elengedhetetlen.

A speeder bike-okkal szűk mellékutakon vághatunk a többiek elé és brutális tempót diktálhatunk, de egy rossz kanyar vagy egy kis koccanás villámgyorsan véget vethet az álomfutamnak.

Azonnal riasztották a tűzoltókat.

Egri házi őrizetéből szökött meg egy 29 éves férfi. A szökött rab Dömösön próbált elrejtőzni.

Ügyes trükk a Bayer Construct által kezdeményezett csődeljárás. A csődegyezség vége az lehet, hogy a Tisza-kormány mégis megveszi a zuglói irodaházakat.

Véget érhet a Buzsáky Ákos eltűnése körül kialakult aggodalom.

A kínai hatóságok egyelőre felfüggesztik a mentőakciókat.
Ma, augusztus 28-án 53 éve, hogy véget ért az a hatnapos stockholmi túszdráma, amely után megszületett a 'Stockholm-szindróma' fogalma. Csakhogy ma már korántsem egyértelmű, hogy amit akkor felfedezni véltek, valóban szindróma volt-e.

A nővel a barátnője végezhetett, a hírek szerint a történtek után két héttel fogták el.

Az énekesnő szerint sokan gazdagnak hiszik, ezért elárulta, mi zajlik a háttérben.

Semmi különleges nincs ma már abban, ha az ember kínai autóval indul hosszú útra, legalább annyira az életünk részei lettek, mint bármely márka, amely évtizedek óta a piacunk ernyedt verőerén piócázik. Sokaknak nem tetszik, hogy ők is rácuppantak a véges erőforrásainkra, pedig van relevanciájuk. Olyan modelleket adnak nekünk pofátlanul jó áron, amiket valamiért minden racionalitásuk ellenére elfelejtettünk. Felüdülés látni, hogy valahol még mennek a családi egyterűek és ebből a duzzadó folyamból néhány csepp hozzánk is eljut.
Korán emberelőnybe került a Ferencváros a Trabzonspor ellen az Európa-liga selejtezőjében, amit gyorsan ki is használt. Callum O'Dowda gólja után a második félidőben Corbu Máriusz, majd 11-esből Bamidale Yusuf is betalált. A 9 emberre fogyatkozó törökök ellen Lisztes Krisztián állította be a végeredményt: a Fradi 4-0-s sikerrel, 5-0-s összesítéssel jutott a főtáblára.

A miniszterelnök felszólította a pártot, hogy neveljék meg Pócsot.

A Trabzonspor már a 13. percben emberhátrányba került, majd hat perccel később Nagy Ádám beadása után O'Dowda fejelt gólt. A második félidő elején Corbu és Yusuf is betalált, Lopes Cabralt pedig második sárga lappal kiállította a játékvezető. A végeredményt Lisztes Krisztián állította be, a 86. percben nagy erővel lőtt a bal alsó sarokba.

Noha még nincs vége augusztusnak, már most világos, hogy a 2026-os volt Hollandia eddigi legmelegebb nyara a hőmérsékleti adatok rögzítésének 1901-es kezdete óta - közölte a holland királyi meteorológiai intézet (KNMI) jelentését ismertetve az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál csütörtökön.
Tóth Vera hosszú nyilatkozatában kifejtette, hogy pénzügyileg nem állnak a legfényesebben Pauli Zoltánnal a vállalkozói lét miatt. Leszögezte, rengeteg olyan kereskedelmi tévéműsort vagy politikai megkeresést utasított vissza az elmúlt időszakban, amelyekkel erkölcsileg nem tud azonosulni még akkor sem, ha ezekkel milliókat kereshetett volna. Kijelentette, hogy a kedvesével a rögösebb, de becsületes utat választották. Ennek viszont az az ára, hogy hiába dolgoznak éjjel-nappal, a profit minimális, és ők maguk is megérzik a mindennapi megélhetési nehézségeket. A bejegyzésében részletesen kitért …

Véget ért a korlátozás Nagymaroson, így a szobi fővonalon fokozatosan helyreállhat a menetrend, azonban kimaradó és késő vonatok még előfordulhatnak - közölte a Mávinform a honlapján csütörtök délután.

Óriási vihart kavart a 90-es évek elején, amikor kiderült: zátonyra futott a brit trónörökös pár házassága. Koronás körökben nem gyakori a válás, ők mégis meglépték ezt ahelyett, hogy képmutató módon, a látszat kedvéért együtt maradtak volna. Diana egy évvel később meghalt egy tragikus autóbalesetben, Károly azonban – immár királyként – boldogan él második házasságában.
Gázömlés miatt csütörtök délután leállították a vonatközlekedést Nagymarosnál a szobi vasúti fővonalon – közölte a Mávinform. A Kismaros-Szob szakaszon közlekedő vonatok késtek, a G70-es és Z70-es járatok csak a Nyugati pályaudvar és Verőce között közlekedtek, a nemzetközi vonatok pedig várakozni kényszerültek. A lezárás a közúti és a Volán-közlekedést is érintette. A korlátozás azóta véget ért, a menetrend fokozatosan helyreáll, de késések és járatkimaradások még előfordulhatnak.

A Worms: Galactic Tactics új irányba viszi a kukacok véget nem érő harcát. Fejleszthető arzenál, roguelite elemek, permadeath és főellenfelek is érkeznek az új nekifutással.
Az amerikai közösségi média történetének egyik legjelentősebb gyermekvédelmi jogi ügyében egyezségre jutott a Facebook anyavállalata, a Meta az őt perelő amerikai államokkal, aminek értelmében az óriásvállalat maximum 16,68 milliárd dollárt fizet nekik – derül ki a szerdán nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumokból. Az egyezség a 29 amerikai állam által indított pernek vet véget, amelyben az államok … The post Új korlátokat kell bevezetnie a Metának a gyerekek védelme érdekében appeared first on Vasárnap.hu .

Felesége is megsérült, őt kórházba szállították. The post Rejtett robbanószerkezet végezhetett az orosz légierő egyik alezredesével first appeared on 24.hu .

A nyár utolsó napjaiban is kitart a kánikula, pénteken akár 36 fokot is mérhetünk, a napsütést pedig jelentős mennyiségű szaharai por szűri majd. Bár a szombat elszórt záporokkal és zivatarokkal némi változékonyságot hoz, az igazi őszi lehűlés még várat magára, így a hétvégén is marad a napos, meleg idő - közölte a HungaroMet Zrt. A friss agrometeorológiai elemzés eközben azt mutatja, hogy érdemi csapadékra a következő 6-8 napban sem számíthatunk.

Hamarosan véget ér a nyári szünet, ám még egy édes program várja a gyerekeket Vízivárosban.

Egy friss kutatás bebizonyította, hogy a tiltással nem lesz azonnal vége a szennyezésnek. The post Két évtizede betiltott anyagok szennyezik Európát first appeared on 24.hu .

Egyre nő a katasztrófa áldozatainak száma, de még messze lehet a vége.

Magyar Péter szerint az ország jól vizsgázott válságkezelésből