
Idén is lesz kötcsei találkozó, Orbán Viktor beszédet mond
Ahogy a többi beszéd sem.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Ahogy a többi beszéd sem.
Szeptember 12-én ismét megrendezik a kötcsei találkozót, amelyen Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mond beszédet. A Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett esemény zárt körű, így a beszédek nem lesznek nyilvánosak – közölte Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója.

Méghozzá (mint mindig) az esemény főelőadójaként.

Szeptember 12-én rendezik meg a kötcsei találkozót, amelyen beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő – közölte a párt kommunikációs igazgatója.

16 év után először nem miniszterelnökként.

Havasi Bertalan a HVG érdeklődésére közölte, a volt miniszterelnök beszédet is mond, persze nem nyilvánosan.

Orbán Viktor megtartja előadását a fideszes holdudvarnak. The post Idén is lesz kötcsei piknik, de a beszédek nem lesznek nyilvánosak first appeared on 24.hu .

Szeptember 12-én rendezik meg a kötcsei találkozót, amelyen beszédet mond Orbán Viktor.

Kötcsén gyűlik össze a Fidesz holdudvara.
Miért volt trehány a NER, és mit okozhat ez? Hogyan trollkodik a Fidesz a közmédiával? Melyik banánhéjon csúszhat el Orbán Viktor és Rogán Antal? Erről is beszélt a kommunikációs szakember.
Öt évvel azután, hogy a szélsőséges eszméket hirdető szervezet tagjai a saját piknikjükön mások mellett halálra ítélték Orbán Viktor volt miniszterelnököt, Áder János egykori államfőt, az előző kormány tagjait, főbírókat, járványügyi szakértőket és állami szervek, valamint ellenzéki pártok vezetőit is, bevonult a börtönbe a csoportosulás vezetője az egyik társával. Posta Imre és a verdikteket felolvasó K. Áron a tököli büntetés-végrehajtási intézetnél jelentek meg hétfőn reggel, ahova a barátaik, szimpatizánsaik is elkísérték őket. A tömeg még sorfalat is állt számukra, a két férfi így díszkís…

A politológus szerint a volt kormányfő magára hagyta a közösségét.

Izrael új terve értelmében gyakorlatilag kettévágnák Ciszjordániát az izraeli telepes terjeszkedéssel.

Az áprilisi magyarországi politikai fordulat nemcsak Orbán Viktor hazai rendszerét alakíthatja át, hanem a Brüsszelben kiépített kapcsolatrendszerét is. A Bloomberg szerint több, korábban magyar állami forrásokra támaszkodó szervezet finanszírozása bizonytalanná vált, miközben a Fidesz európai parlamenti befolyása is gyengülhet.

Szokatlanul sok párttag kapcsolódhatott be a Fidesz belső felmérésébe, amelynek eredményeit a pártvezetés az őszi stratégia kialakításához használhatja fel. Pócs János szerint a kérdőív összeállításában Orbán Viktor is részt vett, a visszaküldött válaszok száma pedig megközelíthette a 28 ezret.

Hetven nem titkos, mégsem megismerhető kormányhatározat született a választási időszakban. Egyet már láttunk, de mi rejtőzik a másik hatvankilencben, és mekkora...

A képviselő azt mondta, Orbán Viktor a szabadsága alatt maga állította össze a kérdéseket, a válaszokat pedig felhasználnák az őszi parlamenti ülésszak politikai stratégiájának kialakításához.

A válaszok feldolgozása már elkezdődött.

Az ellenzéki politikus szerint 28 ezer párttag fejtette ki a véleményét. The post Pócs János: Orbán Viktor írta a fideszes kérdőívet first appeared on 24.hu .

A lap szerint az Egyesült Államok részéről várhatnak támogatást.

Hónapokig nem adták ki Orbán Viktor washingtoni útjának költségeit, most viszont sikerült megszereznünk az adatokat. The post Wizz Air-különgép, luxushotelek, VIP-várók – sokba került Orbán útja Trumphoz first appeared on 24.hu .

Az összes uniós tagállamot meglátogatja az Európai Tanács elnöke.

Nehéz lenne elképzelni, hogy Orbán Viktor egy horvátországi jachton napozva vezényli le a párt újjáépítését. Virág Andrea politológus szerint a volt kormányfő nem a visszatérésén gondolkodik, hanem azon, hogy kinek adja át a stafétabotot.

Orbán Viktor áprilisi választási veresége után nemcsak a Fidesz magyarországi hátországa, hanem a volt miniszterelnök által Brüsszelben kiépített politikai, kutatói és médiahálózat is válságba került. Az új, Magyar Péter vezette kormány több kulcsintézmény állami finanszírozását megszüntette, köztük a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli szervezetéét, amely 1,8-2 milliárd forintos költségvetéssel működött. Az MCC Brussels vezetője szerint új támogató nélkül a szervezet kénytelen lesz bezárni, miközben az állami tulajdonú Magyarország Ház nevű reprezentatív brüsszeli ingatlan is üresen áll. Az …
Orbán Viktor hosszúra nyúlt miniszterelnöki megbízatása alatt minden létező hibát elkövetett, amit egy ilyen, az ország számára jelentős energetikai beruházás, a Paks 2 kapcsán el lehet követni. Nézzük meg sorban, hogyan következett be a huzavona és az előkészítetlenség miatti hibahalmozás.

Kérdés mit hoz a jövő a politikai fordulatot követően.
Csaknem 220 millió forintos keretösszegért rendelt meg költöztetési munkálatokat a Magyar Államkincstár (MÁK) a Zuglói Városközpont irodaházaiba. Ez azonban azért különös, mert Magyar Péter augusztusban bejelentette, hogy a Tisza-kormány eláll az Orbán Viktor vezette kabinet 300 milliárd forintos zuglói irodaprojektjétől.
Új társadalmi kezdeményezést indított Ferencz Orsolya korábbi űrkutatásért felelős miniszteri biztos és Navracsics Tibor volt közigazgatási miniszter. A Polgári Demokraták elnevezésű társadalmi kezdeményezés a magyar jövő formálását és az elmúlt 36 év tapasztalatainak feldolgozását tűzte ki célul, és világnézeti vagy párthovatartozástól függetlenül minden csatlakozni vágyót vár. A Blikknek Ferencz Orsolya mesélt arról, hogy hogyan fogadták a választók a kezdeményezést, de azt is elárulta, hogy az indulás előtt egyeztettek-e Orbán Viktorral.

A volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes védlevelet kért a varsói bíróságtól Tiraszpolból, miközben a lengyel hatóságok és a mozduló szövetséges szolgálatok orosz fedezéket sejtenek a háttérben.

A korábbi területfejlesztési miniszter szerint a Polgári Demokraták a politikai oldaltól függetlenül szeretné megszólítani a polgári demokrácia híveit. Navracsics Tibor arról is beszélt, hogyan viszonyul az új kezdeményezéshez Orbán Viktor.

Szemlátomást élvezte nyaralását az ellenzéki politikus.
Egyetlen rövid „Helló!” köszönéssel reagált a nyaralók üdvözlésére Orbán Viktor, akiről egy Horvátországban készült videó került nyilvánosságra. A felvételen a korábbi miniszterelnök fürdőnadrágban egy luxusvitorlás létráján állva látható. A szemtanúk beszámolója szerint a volt kormányfő kifejezetten jókedvűen és felszabadultan pihent egy fiatalabb férfi társaságában.

A félmeztelen exminiszterelnök a Pakleni-szigeteknél bukkant fel.

„Vidám volt, látszott, hogy élvezi a nyaralását” – még a felvétel készítőjének is visszaköszönt.

Olvasónk hétfő délután öt óra körül kapta lencsevégre a volt miniszterelnököt, akivel néhány szót is váltottak.

A cikk a kabinet első három hónapját pozitívan értékelte, de aggályokat is megfogalmazott.
Közmédia, útkereső Fidesz és Tisza-szigetek – ezúttal is Önök döntöttek a témákról, amelyekről Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett ezúttal Papp Réka Kinga beszélget.

A korábbi területfejlesztési miniszter szerint a Polgári Demokraták a politikai oldaltól függetlenül szólítaná meg a polgári demokrácia híveit.

A korábbi miniszter leszögezte, hogy nem volt maffiaállam, mert a Fideszt le lehetett váltani.

Kiderült, mennyibe kerülhetett a Fidesz delegáció 2025. novemberi washingtoni kampányútja. Az adatokért a NAIH-hoz kellett fordulni, a külügy azonban továbbra sem adott át minden kért információt.