
Vitézy Dávid: újabb ütemhez ért a Déli Körvasút építése
A fejlesztéséhez kapcsolódóan hat héten át forgalomkorlátozásra kell számítani - közölte a közlekedési és beruházási miniszter kedden a saját Facebook-oldalán.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

A fejlesztéséhez kapcsolódóan hat héten át forgalomkorlátozásra kell számítani - közölte a közlekedési és beruházási miniszter kedden a saját Facebook-oldalán.

A Déli körvasút építésének újabb üteme miatt szakaszosan lezárják a Soroksár felé vezető lehajtó sávjait, ami különösen a Buda felől érkezőket érinti érzékenyen. Vitézy Dávid közlekedési miniszter alternatív útvonal használatát javasolja a reggeli és délutáni csúcsidőszakban.

A H8-as és H9-es HÉV összekötésének a tervezésének az újraindítása a 2030-as évek elején történhet meg.

Vitézy Dávid szerint a hazai építőipari piacon a politikai alapú döntések helyett a tiszta, átlátható versenynek kell érvényesülnie, amit jól mutat a Gubacsi híd felújítására kiírt közbeszerzés is, amelyben a korábbi évekhez képest lényegesen nagyobb és sokszínűbb verseny alakult ki a piaci szereplők között. A részletekről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be egy Facebook-videóban .

A társaság szerint az egymás mellé tett műszaki adatok nem ugyanazt jelentik, ezért azokból téves következtetéseket levonni.

Több mint negyedmillióan töltötték ki a közlekedésbiztonság javításáról szóló kérdőívet . A felmérés eredményei és a lakossági javaslatok alapjaiban változtathatják meg a hazai közlekedési szabályokat, különösen a súlyos gyorshajtások szankcionálását illetően, mondta el Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében .

A miniszter közölte, 2029 végére vadonatúj hídon kelhetnek át a tehervonatok Pesterzsébet és Csepel között.

Megújulhat a Gubacsi híd.

Veszélybe került a még Lázár János által a Stadlerrel kötött szerződés, mert a karbantartási megállapodásról eddig nem sikerült megegyezni, így Vitézy Dávid alatt kútba eshet a 93 svájci motorvonat beszerzése – véli a VEKE.
"Aláírtam a szerződést, megkezdődhet a Gubacsi híd újjáépítése!" - közölte a Facebook-oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, aki bejegyzésében a nyertes cégről is beszámolt, amely jelenleg jelentős hídszerkezeti munkákat végez a Flórián téri felüljárón. A Gubacsi híd felújítása idén év végén kezdődhet el, előreláthatólag 2029 végére fejeződhet be és akkor indulhat el újra rajta a teherforgalom.

A miniszter szerint a beruházás „nagyon régi adósság”, amelyet most végre megvalósítanak.

Új szakaszba lép a fővárosi teherszállítás egyik fontos vasúti kapcsolatának megújítása: nettó 21 milliárd forintos beruházással épülhet újjá a Gubacsi híd. A kivitelezés még idén elindulhat, a munkálatok befejezését 2029 végére tervezik.

Aláírta a szerződést a szakminiszter

Vitézy Dávid aláírta a Gubacsi híd újjáépítéséről szóló kivitelezési szerződést, így megkezdődhet a beruházás. Mint a közösségi oldalán írta, nagyon régi adósság ez a munka, amelyet most végre elvégeznek.

Aláírták a Gubacsi vasúti híd újjáépítéséről, valamint a csatlakozó vágányhálózat fejlesztéséről szóló kivitelezési szerződést, így még idén elindulhat a nettó 21 milliárd forintos beruházás, amelynek befejezése 2029 végére várható – derült ki Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzéséből .

Még idén elkezdődhet a Gubacsi híd újjáépítése.

A miniszter Lázár Jánosnak és Karácsony Gergelynek is odaszúrt.

Még az idén megkezdődhet a beruházás.

A MÁV Személyszállítás és a Gépészet fúrja az ügyet, olyannyira, hogy vezetőjének a hírek szerint "sok piros pontot hozott", hogy húzta az időt – emeli ki a VEKE.
Vitézyék nem a vasútbiztonság rovására szeretnének több zöldfelületet, hanem azokat a szabályokat vizsgálnák felül, „amelyek ma már néhol indokolatlan fakivágásokhoz vezethetnek”.

Nem csak a vas értékes, hanem a fa is –persze nem talpfaként értette.

A közlekedési és beruházási miniszter szerint a kormányváltás óta hatalmas a fejlődés, és azt ígéri, a jövőben a légitársaságoknál bevált, úgynevezett grafikus helyfoglalást is lehetővé teszik.

Már több mint egy éve velünk van az új alkalmazás.

Rekordot döntött az applikáció.

Népszerűek a régi-új funkciók.

Augusztus közepén rekordot döntött a MÁVPlusz alkalmazás forgalma, miután egyetlen hét alatt több mint félmillió jegyet és bérletet vásároltak az utasok. A kiemelkedő adat a digitális jegyvásárlás térnyerésével, valamint az applikáció közelmúltban bevezetett új funkcióival és fejlesztéseivel magyarázható - írja közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.

Jelentős áttörést értek el az alagútfúró szakemberek a Brenner-bázisalagút építésén, erről számolt be a magyar közlekedési miniszter.

Szigorítás várható a gyorshajtás szankcióiban.

Vitézy Dávid a siófoki tragédia kapcsán a szabályozás felülvizsgálatát szorgalmazza, miután egy fiatal sofőr negyvenes táblánál gázolt halálra egy kerékpárost.

A szakminiszter egy tragikus véget száguldozás kapcsán híva fel a figyelmet a szükséges szabályváltoztatásokra

A siófoki halálos baleset után a miniszter szigorítaná a kirívó gyorshajtás büntetését.

A miniszter szerint sokan támogatják, hogy szigorúbban büntessék azt, ha valaki gyorshajtással súlyos sérülést vagy halált okoz.
A siófoki halálos gázolás után ismét a kirívó gyorshajtás szabályainak szigorítását sürgeti Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Szerinte nem lehet ugyanúgy kezelni azt, amikor valaki néhány kilométer/órával lépi túl a megengedett sebességet, mint amikor lakott területen a megengedett sebesség két-háromszorosával száguldozik.
A sofőr 40-es táblánál 100 km/h-val haladt, amikor elütötte a biciklist.

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részeként

A vonalra az elképzelések szerint csatlakozik majd a meghosszabbítandó 3-as metró.

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter múlt héten tartott átfogó prezentációt a Tisza-kormány új lakáspolitikájáról. Három fontos témát emelt ki: a bérlakásprogramot, a rozsdaövezeti lehetőségeket és a kiemelt beruházásokat. Most nézzük meg, hogy milyen lehetőségek adódnak Budapest régi ipari területein.

Megújul a fővárosi agglomeráció egyik legnagyobb potenciálú vasútvonala, a Budapest-Fót-Veresegyház-Őrbottyán-Vác vasút - írta Facebook-oldalán szombaton a közlekedési és beruházási miniszter.

A közlekedési és beruházási miniszter tételesen felsorolta a szempontokat.

Újabb tervvel állt elő a közlekedési miniszter, aki szerint már a Budapest Fejlesztési Központ vezetőjeként dolgoztak munkatársaival a veresegyházi vonal fejlesztésén, de utána Lázár János ezt a projektet is leállította.