
A színészek rémálma valósulhat meg Hollywoodban: egészen bizarr paktum született
Az AI a filmipart is bekebelezi?

Az AI a filmipart is bekebelezi?

Az építőipar digitalizációja még messze nem tart ott, ahol a technológia lehetőségei alapján tarthatna. A mesterséges intelligencia azonban új lendületet adhat a folyamatnak: a tervezéstől a kivitelezésen át egészen az üzemeltetésig képes lehet gyorsabb döntéseket, kevesebb pazarlást és pontosabb működést eredményezni. Ehhez azonban mindenekelőtt jó minőségű, strukturált adatokra lenne szükség.

A legveszélyesebb behatolók nem törnek be, hanem apránként besétálnak: egy kis riasztás itt, egy másik ott, közben műszakváltás, és az elemző fejében soha nem áll össze a kép. A ONE Magyarország éppen erre a vakfoltra akart mesterséges intelligenciát ültetni, de az első nekifutás nem ért célba. Gerner Viktor információbiztonsági szakértő az AI Summit Budapesten arról beszélt, hogy a fordulatot végül nem a nagyobb modell hozta el, hanem az, hogy megváltoztatták a kérdést.

Az AI-művészet körüli egyik legfontosabb kérdés, hogy ki keres rajta pénzt.

A cég szerint technológiai átállás okozza a fennakadásokat.
Az AMD Barcelo R platformon alapuló megoldás négy 4K-s kijelzőt tud kezelni, és csúcskonfigurációban 7 TB tárhely lehet a bendőjében.
Három strapamobilt hozott az IFA-ra az Ulefone, az Armor 35 Pro lézeres távolságmérője az érdekesség.

Horn Gábor és Pogátsa Zoltán elemezték a manipuláció új korszakát az AI Summiton.

Hasznos – és adatvédelmileg kissé aggasztó – újdonságon dolgozik az OpenAI a ChatGPT-ben.
A mosástól és a társaság nyújtásától a hátraszaltókig: humanoid robotok lepték el a 2026-os IFA-t. Az Euronews annak járt utána, mire képesek már most, és hol vannak még a technológia határai.
A növekedésért azért elsősorban a notebookok felelnek, az asztali PC-k szegmense továbbra is siralmasan áll.
Magyarországon háromszor annyi amputációt végeznek lakosságarányosan, mint Nyugat-Európában. Fontos egészségügyi mutató, mert a teljes rendszer működési problémáit jelzi. A magyar egészségügy pénzhiányát, szervezetlenségét, szakemberhiányát, technológiai lemaradását és a betegek esélyegyenlőtlenségét tükrözi. A Válasz Extra stúdiójában két „lábmentővel” beszélgettünk, Sótonyi Péter, a Semmelweis Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a témával foglalkozó egyik tanulmány szerzője és Dénes Tamás érsebész szakorvos, a székesfehérvári kórház osztályvezetője.

Így épül a Duna Group 184 kilométeres útja Kongó és Zambia között.
Nem olcsó mulatság a Status Audio fülhallgatójának limitált darabja, de a legtermészetesebben szóló TWS címét büszkén viselheti.

Érkezik egy új Zelda témájú Nintendo Switch 2, valamint az Ocarina of Time Remake-je is megjelenési dátumot kapott.
A Puppergeist egy bájos, rövid, egyszerű kis történet egy boszorkányról, aki elhunyt kutyusa nyomába indul az ebek alvilágába, ahol útmutatásért a helyi lelkekkel ritmusjátékokon keresztül barátkozik össze.

Hamarosan két alkalmazás is megszűnik a Galaxy okostelefonokon, az új letöltéseket már most sem engedi a Samsung.
Egy mobil és egy füles öltözött roxforti talárba.

Nem AI-generált videókkal kampányolt a Tisza, hanem a háttérben használta a mesterséges intelligenciát a politikai közösség szervezésére és az adatok feldolgozására. Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos az AI Summit Budapest 2026-on azt mutatta be, hogyan vinnék tovább ugyanezt a logikát a kormányzásba: az állampolgári véleményeket AI segítségével strukturálnák, beépítenék a döntés-előkészítésbe, majd vissza is jeleznék az embereknek, hogy mi lett a javaslataikból.
A kompakt házakba ideális modell cirka 150 wattos TDP-ig jelenthet megfizethető alternatívát.
A kameraelrendezés furcsa, a szoftvertámogatás a megszokott.

Teljesen megújult a Nemzeti Közadatportál, és annak részeként a közpénzek felhasználását bemutató oldal – jelentette be a tudományos és technológiai miniszter kedden a Facebook-oldalán.