Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Tudomány & Tech kategória6480 cikk (216 oldal)
BlikkTudomány & Tech
Tudomány & TechBlikk

20 éve, mindössze 15 évesen halt meg Carlo Acutis - ezért avatta szentté Leó pápa a fiatalon elhunyt honlaptervezőt, Isten influenszerét

„Vegyétek komolyan az életet!” – üzente a fiataloknak Szent Carlo Acutis, az Y-generáció első szentje, aki húsz évvel ezelőtt, 2006 október 12-én – mindössze 15 éves korában – hunyt el. Most két tanára emlékezett vissza „Isten influenszerére, a farmeros szentre”. Szerintük Carlo egy életvidám, humoros, másokra figyelő kamasz volt, aki egy generáció számára vált példaképpé. „Az internet szentjeként” is emlegetett fiatal halála után több csodás gyógyulás is történt, amelyet az egyház hivatalosan is elismert.

Súlyos figyelmeztetés érkezett: ezen bukhat el az AI-forradalom
Tudomány & TechPortfolio

Súlyos figyelmeztetés érkezett: ezen bukhat el az AI-forradalom

A Broadcom vezérigazgatója, Hock Tan egy hétfői, szingapúri panelbeszélgetésen kijelentette, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztésének folytatása során a tőkehiány jelentheti a legnagyobb szűk keresztmetszetet a vállalat számára. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt .

BlikkTudomány & Tech
Tudomány & TechBlikk

Ezt hozta az OLED 30 hónapos beégési tesztje – Van oka félni a hétköznapi vásárlónak?

A prémiummegjelenítésre vágyó felhasználók körében (mindegy, hogy telefon, tablet, laptop, tévé vagy monitor) az OLED és annak különféle változatai (AMOLED-, WOLED- és QD-OLED-technológia) jelentik a csúcsot, ám a beégéstől való félelem továbbra is sok vásárlót visszatart attól, hogy ilyen technológiát használó eszközt vegyen. A TechSpot legfrissebb, 30 hónapos tartós tesztje precíz adatokkal világít rá, hogy mi történik valójában egy csúcskategóriás QD-OLED-monitorral, ha két és fél éven át semmilyen kímélő funkciót nem használnak rajta, és kizárólag irodai, statikus munkára fogják be.

Tanács Zoltán: jövő héten távozhatnak a kutatóhálózat vezetői, megfontolandó az űrprogram folytatása
Tudomány & TechPortfolio

Tanács Zoltán: jövő héten távozhatnak a kutatóhálózat vezetői, megfontolandó az űrprogram folytatása

Küszöbön áll a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetőinek lemondása és a szervezet átalakítása, derült ki Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter legújabb interjújábó, amit a Kontrollnak adott. A tárcavezető emellett beszámolt a kormányváltás nyomán indult vizsgálatokról, köztük a Gondosóra-program és a 4iG állami szerződéseinek felülvizsgálatáról, valamint vázolta az új kabinet kutatás-fejlesztési céljait is.

A tech-forradalom olyan, mint Hawaii
Tudomány & TechInfostart

A tech-forradalom olyan, mint Hawaii

Hawaii szigetei nem véletlenszerűen szóródtak szét az óceánban. Ugyanaz a vulkáni hotspot építette őket egymás után, miközben a kőzetlemez lassan elmozdult fölötte. A gazdaság nagy technológiai fordulatai is újra és újra hasonló pályát járnak be. Először jön a lelkesedés, aztán a drága átállás, a csalódás, végül pedig a valódi termelékenységi ugrás. Az AI esetében már most látszanak ennek a ciklusnak az első jelei. A lényegi kérdés ezért nem az, hogy mit tud ma egy chatbot, hanem hogy milyen gazdaság épül majd köré.

„Néha már nekem is nehéz elválasztani, hogy nem egy igazi emberrel beszélek” – szintetikus emberiséget alkotott egy magyar kutató
Tudomány & Tech24.hu

„Néha már nekem is nehéz elválasztani, hogy nem egy igazi emberrel beszélek” – szintetikus emberiséget alkotott egy magyar kutató

Dávid-Barrett Tamás viselkedéskutató kollégáival létrehozott egy mesterséges társadalmat, amely 870 millió szintetikus emberből áll. Lapunk arról kérdezte a tudóst, hogyan kell elképzelni ezt a szintetikus emberiséget. The post „Néha már nekem is nehéz elválasztani, hogy nem egy igazi emberrel beszélek” – szintetikus emberiséget alkotott egy magyar kutató first appeared on 24.hu .