Erdő Péter is megemlékezett 1956-ról
A bíboros gyerekként élte át az akkori eseményeket, erről is beszélt.
A bíboros gyerekként élte át az akkori eseményeket, erről is beszélt.

A csatorna vezetése sajnálja, de tiszteletben tartja a műsorvezető döntését
Feszültség a zászlómenet gyülekezőjén Egy férfi egy tescós táskányi transzparenssel jelent meg a zászlómenet gyülekezőjén, majd vitába keveredett az egyik huszárruhás résztvevővel. Végül a rendezvény biztonságáért felelős személyek elküldték a férfit. Bóka János: Emlékezzünk a hősökre és álljunk ki a szabadságunkért „1956-ban a szabadság vágya hozta a Bem térre az egyetemistákat. Mire ideértek, velük volt a város” – emlékezett meg Bóka János is Facebook–oldalán a forradalom 70. évfordulója alkalmából. Emlékeztet, hogy a magyar függetlenség 1956 örökségéből sarjadt ki, de nem ajándékba kaptuk, …

Novemberben vezetőváltás lesz a vidék- és településfejlesztési minisztériumban: Kivés Zoltán helyettes államtitkár távozik, utódja Peresztegi Gergely.

Néhány órával a rendezvény kezdete előtt mozgósít a miniszterelnök.

Családjával előbb egy munkásszálláson húzták meg magukat, majd „elosztották” őket.

„Aki egy agresszort menteget, semmit sem ért '56 üzenetéből, legyen az Budapesten vagy egy párizsi teraszon” – üzent Orbánnak a kormányfő a Kossuth téren. A Fidesz megemlékezésén rendőrök akadályozták meg, hogy ellentüntetőket verjenek meg. Bóka János szerint „kutyanehéz évek állnak előttünk”. A Mi Hazánk a Corvin közben emlékezett meg. Percről percre tudósításunkban az ünnepről.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye dr. Pétery Józsefre emlékezve idézi fel az egykori megyéspüspök alakját, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrzik. Otthonról hozott mély … The post Az Úr irgalmasságát éneklem mindörökké – Pétery József püspökre emlékeznek a Váci Egyházmegyében appeared first on Vasárnap.hu .

Ma is elvennék, ami a miénk, ma is megmondanák, hogyan éljünk és miben higgyünk, ma is eltörölnék a múltunkat és elvennék a jövőnket – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.

„Szabadságunk és függetlenségünk 1956 örökségéből sarjadt ki, de nem ajándékba kaptuk.”
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Magyarország korábbi miniszterelnöke a közösségi oldalán köszöntötte október 23-át. A valamivel 10 óra után kitett bejegyzésre, valamint az abban található videóra máris rengetegen reagáltak.

Megújult Szentpéterfölde önkormányzati épületének a homlokzata.

Tizenhárom nap alatt saját lapot és rádiót teremtettek Székesfehérváron.

„Szabadságunk illékony, ezért őrködni kell felette mindenkoron”

A Jászai Mari utcában van szükség tűzoltói beavatkozásra.

Nincs kiadatási egyezmény a két ország között, de az ügyvéd szerint egy egyedi megállapodás lehetne a leggyorsabb út.
Ez az ember Magyarország köztársasági elnöke.Szánalmas és felháborító.Korbely Jánost a magyar Legfelsőbb Bíróság 2001-ben emberiség elleni bűncselekmény miatt ítélte el az 1956-os tatai sortűz miatt.A 2000-es évek sortűzper...

Robbanásszerűen nő az oltásellenes perek száma Magyarországon: míg 2021-ben mindössze három ilyen ügy indult, 2025-ben már 252, 2026 első felében pedig 343 per kapcsolódott a kötelező védőoltások alóli mentesítéshez. A gyermekorvosok közben ügyvédi felszólításokkal, fizetési meghagyásokkal és jogi fenyegetésekkel szembesülnek. A szakma szerint a márciusban életbe lépett törvénymódosítás sem hozta meg a várt enyhülést.

A Fidesz elnöke az 1956-os forradalomra emlékezett a közösségi oldalán.

Nem tervezi a villamosenergia-piac marginális árazási rendszerének felszámolását az Európai Bizottság, noha a drága földgázerőművek továbbra is gyakran meghatározzák az áram nagykereskedelmi árát – derült ki Dan Jørgensen energiaügyi és lakhatásért felelős uniós biztosnak a Portfolio kérdéseire adott válaszaiból. A politikus szerint a jelenlegi rendszer megváltoztatása helyett a hosszú távú szerződésekkel kellene csökkenteni a fogyasztók kiszolgáltatottságát. Budapesti sajtóbeszélgetésén arról is beszélt, hogy Európa nehéz tél elé nézhet, az orosz energia kivezetésében viszont már sokkal könny…

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából országszerte megemlékezéseket tartanak.
Véleménycikk Baucsek Rajmundtól, a Jobbik alelnökétől.

Háromezer új támogatót keresünk. Segítsetek, hogy a Telex továbbra is mindenki számára szabadon olvasható legyen!

Lehetőség van arra, hogy a nemzet végre megbékéljen önmagával

Gyurcsányi örökség: 2006. október 23-án a rendőrök békés demonstrálókra is rárontottak, elszabadult az erőszak – és egy tank is – Budapest utcáin.
2026. október 23-án Magyarország az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára emlékezik. Budapesten, vidéken és a Kárpát-medence magyar közösségeiben különböző rendezvényekkel tisztelegnek azok előtt, akik a szabadságért és a nemzeti függetlenségért álltak ki. A jelenlegi kormány és a volt kormány külön ünnepel. Az áprilisi választáson ellenzékbe került Fidesz megemlékezéseihez kapcsolódó egyik különleges esemény A Nemzet Zászlója elnevezésű zászlómenet, amelynek középpontjában egy 1848 méter hosszú magyar nemzeti lobogó áll. A menetet az 56 Lángja Közhasznú alapítvány szervezte.

A miniszterelnök korábbi bejelentéséhez képest nem lesz Magyarországon a francia elnök, sőt elnöki, miniszterelnöki szinten csak Szerbia és Moldova képviseltetik magukat. Az unió legmagasabb szintű vezetői ugyanakkor részt vesznek.
Akár egy hónapon belül elrendelhetik Matolcsy Ádám kiadatását az Egyesült Arab Emírségekből – legalábbis ezt mondta Braun Balázs ügyvéd a Klubrádiónak. Az Újváry Zsolt ügyvédi iroda jogásza szerint a kiadatásról egyedi megállapodással dönthetnek, mivel Magyarország és az arab állam között nincs kétoldalú egyezség. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy az Egyesült Arab Emírségek egyszerűen kiutasítja Matolcsy Ádámot.
Éles szóváltások és kaotikus jelenetek dúlták csütörtökön az albán parlamentet Tiránában, miközben bent egymással csaptak össze a szembenálló képviselők, kint pedig a diákok tizedik napja folytatták a tüntetést.