
Lebuktak a borsodi pecások: sorra kapták el az engedély nélkül horgászókat a halőrök
Több szabálytalanságot tártak fel az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület halőrei.

Több szabálytalanságot tártak fel az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület halőrei.

Januártól minden évben adót kell fizetnie annak, akinek egymilliárd forintnál nagyobb a vagyona. A kormány szerint ez végre igazságos, de vajon a számlát valóban a milliárdosok fizetik, vagy végül a dolgozóik? Dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Ügyvédi Iroda vezetője és a Magyar Okleves Adószakértők Egyesületének alelnöke szerint a vagyonadót egy egyszerűbb lehetőséggel kellene kiegészíteni: a kisvállalkozói KATA mintájára egy „gazdag-KATÁ-val”, vagyis átalányadóval a vagyonosoknak.
Magyar Péter köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a sikeres tárgyalásokban.
Új főügyész-jelölt, Fidesz–Mi Hazánk közös szavazás a kegyelmi bizottságban és jelentés a bicskei gyermekotthonról – ezúttal is Önök döntöttek a témákról, amelyekről Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett Ónody-Molnár Dóra beszélget.
Magyar Péter a parlamentben az egyik válaszfelszólalásában bejelentette, hogy az egykor illetékes főügyész, Fürcht Pál leírta, és hajlandó tanúvallomásba is adni azt, hogypolitikai utasításra fabrikálták Magyar Péter ellen a „te...

Áder János volt államfő is felszólal.

Döntését azzal indokolta, hogy nem kíván tovább statisztálni.
A megállapodást olyan, nem a korábbi kormánypárthoz tartozó polgármesterek is bírálták, akik korábban Karácsony Gergely szövetségesének tekintették magukat.

Baka András új legfőbbügyész-jelöltje kizárásos alaposan választotta az ügyészi pályát.
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) visszalépett a Békemenet megszervezésétől, de az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján nem maradnak felvonulás nélkül a jobboldali szimpatizánsok sem. Az 56 Lángja Közhasznú Alapítvány szervezésében egy 1848 méter hosszú nemzeti zászlóval kísért látványos „Zászlómenetet” tartanak a budai Duna-parton, amelyet háromkamerás, drónos élő közvetítésen keresztül is nyomon követhetnek az érdeklődők.

A korábbi polgármester azt is elmondta, miért.
Schmidt Mária, Áder János, valamint Bóka János is felszólal a Fidesz október 23-i ünnepségén, amelyet 14 órától tartanak a budapesti Bem téren.

Egy korszak véget ér Győrben. Egyelőre nem tudni, hogy kié lesz a helye a közgyűlésben, a Borkaival Közösen a Jövőnkért Egyesület ugyanis megszűnt.

Rendkívüli ülést tart a Fővárosi Közgyűlés az FKT döntései miatt. A Fidesz szigorítaná Karácsony Gergely mozgásterét, miközben a parkolási reform miatt a kerületekkel is nő a feszültség. The post Rendkívüli közgyűlés jön a 120 milliárdos Budapest-megállapodás miatt first appeared on 24.hu .

Újabb támogatást nyert az önkormányzat.
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal munkatársainak nevét listázó oldalt hozott létre a Fidesz, ami a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint több ponton is sérti a személyes adatokra vonatkozó jogokat....

Futócipőt húzott a polgármester, miközben elindul a modern sportberuházás a településen.
Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról Borkai Zsolt, Győr korábbi polgármestere.

Szigorú döntés is születhet Kaprinyák Tibor esetében, aki korábban kilőtt vadállatokkal, köztük oroszlánnal is pózolt. The post „Adott esetben a mandátumától is meg kell válnia” – kedden tárgyalja a Tisza-frakció etikai bizottsága az egzotikus állatokra vadászó képviselő ügyét first appeared on 24.hu .

A politikába 2024-ben visszatérő egykori városvezető azzal indokolta döntését, hogy nem kíván tovább háttérszereplő lenni a győri közgyűlésben.

A Fidesz a Bem téren tartja október 23-i megemlékezését. Az ünnepségen Áder János, Schmidt Mária és Bóka János is felszólal. The post Áder János szónokol a Fidesz október 23-i ünnepségén first appeared on 24.hu .

Pontosan hat hónap telt el a választás óta, hétfőn új gegek és nem várt szereplők kíséretében folytatódott a parlament őszi ülésszaka, amit a már jól ismert játszmák is színesítettek.

Magyar Péter tajtékzott Bóka János felszólalása után. VIDEÓ!

A képviselő arra kérte a köztársasági elnököt, hogy szólítsa fel Radnai Márkot a lemondásra.

A miniszterelnök szerint „az igazságosság és a fejlődés költségvetése” lesz a 2027-es büdzsé, melyet jövő héten mutat majd be a kormány.

A józsefvárosi polgármester a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben azt írta, Karácsony Gergely The post Pikó András: Karácsony Gergely nulla alkalommal válaszolt az egyeztetési kéréseinkre a parkolásról first appeared on 24.hu .
„Most megyek lemondani” – mondta Dömsödi Gábor, miután megnyerte a pásztói időközi polgármester-választást. A televíziós-politikus jelenleg Bokor polgármestereként is tevékenykedik, ezért azonnal intézkednie kellett, hogy lemondjon az egyik tisztségéről. Dömsödi a választás másnapján már a mátraszőlősi önkormányzat felé tartott, hogy hivatalosan is benyújtsa lemondását Bokor vezetéséről.

A vagyonadó módját kritizálta Toroczkai László, aki azt is elmondta, a kisadózók nem azt várták, amit a kormány tett.

A párt nyilvánosságra hozta a forradalom 70. évfordulójára szervezett budapesti megemlékezés helyszínét és felszólalóit.