Dobrev Klára levédeti a hangját, azt mondja, az az övé
A Demokratikus Koalíció volt elnöke, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt felesége Facebook-posztjában írta le az okokat.
A Demokratikus Koalíció volt elnöke, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt felesége Facebook-posztjában írta le az okokat.
Bóka János szerint nincs miért bocsánatot kérnie a Fidesznek a magyar emberektől a 16 éves kormányzás miatt. A frakcióvezető a Magyar Hangnak adott interjúban politikai terméknek nevezte a hosszú kormányzás emlegetését, és a Tisza kampányát is bírálta.

Még a miniszterelnök sem teheti meg, hogy befolyásoljon egy eljárást.
Egy rádiós nyilatkozatról van szó.

Navracsics Tibort a Fidesz vereségének okairól, a fiatalok szerepéről, a Tisza felemelkedéséről, valamint hazánk és az EU kapcsolatáról is kérdeztük. Videó.

Magyar Péternek egy két évvel ezelőtti botrányos viselkedéséről kell most számot adnia. Azt, hogy pontosan mi az akkori cselekményének a jogi megítélése, cikkünkben jogász szakértő elemzi.

Orbán Viktor pedig elkötelezett a közössége iránt.

Egy Fidesz-közeli rendezvényen járt.

A miniszterelnöknek nem tetszett, hogy nem közvetítették élőben a pénteki kormányzati sajtótájékoztatót.
Andrej Babiš, az ország milliárdos populista kormányfője, az Agrofert élelmiszer- és vegyipari konszern alapítója abban bízik, hogy pártja erősíti pozícióit a 81 tagú szenátusban.
Budapest 120 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap, miután a kormány pénteken hivatalosan is közzétette az erről szóló határozatot a Magyar Közlönyben. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az összeg segíthet rendezni a főváros tartozásait, és biztosíthatja a közszolgáltatások zavartalan működését.

Magyar Péter a jobboldali influenszert is belekeverte a telefonlopási botrányába.
Átalakuló piacokról, nagyvárosban terjengő bűzről, és a magyar alma esetleges eltűnéséről vagy éppen megmaradásáról is szóltak a hírek.

120 milliárd forintot kap a főváros a kormánytól.

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja – közölte Lannert Judit, a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
A szennyező nagyüzemek esetében ötmilliárd forintra emelik a kiszabható bírságot.

A déli körvasút tervezésekor és a közbeszerzés kiírásakor is fontos pozíciót töltött be.

Idén 175 millió, jövőre 848 millió forintot különítettek el a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek védelmére. A Fidesz a honlapján „új ÁVH-nak” nevezi a szervezetet, és listázza a vezetőit. Az is kiderült: az NVVH-hoz vezényelhetők a rendvédelmi szervek hivatásos állományának tagjai, de ehhez az érintett beleegyezése szükséges.

A miniszter hangsúlyozta, hogy nem feltételek nélküli mentőcsomagról van szó. Vitézy Dávid szerint az állami támogatás lehetővé teszi Budapest tartozásainak rendezését és a közszolgáltatások zavartalan működését.

Felhergelt proli öntudattal és önkénnyel szerveződik, terjeszkedik a Magyar-féle új despota munkás–paraszt hatalom.

A miniszter nemrégiben még együtt iszogatott a V-Híd vezetőjével.

Tőből kivágták a siófoki önkormányzat két nyírfáját az Ezüstparton.
A Tisza-kormány a korábbi tervekhez képest természetközelibb beruházást ígér, és a strand jövő nyári – ideiglenes – megnyitását.

A Mi Hazánk Mozgalom az elszakított területeken is megemlékezett a szabadságharc hőseiről.

A kormány és a főpolgármester megállapodása „lélegeztetőgépre tette” a fővárost Török Gábor szerint, aki ügy véli: Karácsony Gergely sikerként tudja eladni, hogy nem megy csődbe a főváros, de valójában ezt csak a kerületi hátországa bizalmának elvesztésével tudta elérni. A politológus szerint a Tisza már gondolkodhat a főpolgármesteri pozíció megszerzésében is.

És mit keres Nagy Márton Svájcban?
A szervezet működéséről alig érhető el információ, még elektronikus elérhetőséget sem tüntettek fel.
Letartóztatások nélkül kellett kibírnunk ezt a hetet. A politikusétkeztetés rövid históriája. Hol vannak a kínai Nobel-díjasok? Orbán visszatérése visszatér. Ötkamarás parlamenetet! Idegesítés, mint marketingtrükk.

Állandó személyvédelem jár a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének és nyomozati elnökhelyettesének. A kormány idén több mint 175 millió, 2027-től pedig évente közel 849 millió forint többletforrást biztosít a rendőrségnek a két vezető védelmére.