Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Belföld kategória31062 cikk (1036 oldal)
Ruff Bálint a Fidesz legnagyobb bűnéről és a jövendő népszavazásról is beszélt egy nagyinterjúban
BelföldInfostart

Ruff Bálint a Fidesz legnagyobb bűnéről és a jövendő népszavazásról is beszélt egy nagyinterjúban

Ruff Bálint szerint április 12-én valódi rendszerváltás történt, amit az új alkotmány elfogadása fog majd beteljesíteni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a Fidesz egyik legnagyobb bűne az volt, hogy elterjesztette a normaszegés kultúráját, ami szerint egyesek minden törvényen felül állhatnak. Orbánék semmit nem tettek a klímaváltozás hatásai ellen vagy a vízmegtartás érdekében, miközben hatalmas vízigényű akkugyárakat telepítettek sok helyre – fogalmazott.

BlikkBelföld
BelföldBlikk

Kimondták a határozatot Jakab Péterről, Tordai Bencével együtt milliókat kapnak vissza

Az Emberi Jogok Európai Bírósága jóváhagyta a magyar állam és két korábbi ellenzéki országgyűlési képviselő, Tordai Bence és Jakab Péter közötti békés megegyezést. Ennek köszönhetően visszautalják számukra a Kövér László akkori házelnök által kiszabott több millió forintos büntetéseket – jelentette be csütörtökön Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés jelenlegi elnöke.