Karrierdiplomata az, akit elég régen kijelöltek – A szakmaiság visszatérésének ígérete a Bem rakparton
A magyar külszolgálat politikai öröksége két rétegben ül egymáson.
A magyar külszolgálat politikai öröksége két rétegben ül egymáson.

Tombor András szerint fél éve csak pusztítás zajlik.
Hétfőn a Magyar Péter rabosítását is magában foglaló ügyészségi meghallgatással folytatódhat a miniszterelnök telefonlopási ügye, miután az Országgyűlés felfüggesztette a mentelmi jogát.

Az 59 éves önkormányzati képviselőt október 4-én helyezték végső nyugalomra.

Szakmai-etikai hiányosságokra hívta fel a figyelmet a Medián közvélemény-kutató intézet Magyar Péter vasárnap reggeli bejegyzésével kapcsolatban. Mint arról korábban beszámoltunk, a politikus a Tisza Párt által megrendelt belső mérésre hivatkozva jelentette be a Fidesz és a Tisza közötti különbség 6 százalékpontos növekedését, a felmérés módszertani részleteinek közzététele nélkül.

A szakminiszter szerint a budapesti rakpartok és térségük fejlesztését szolgálhatják a dunai hajózásból származó bevételek a jövőben

Ijesztő folyamat az erdők idei kiszáradása, de míg az egyes fák könnyen kiheverhetik, hogy leállt a fotoszintézisük, globálisan ennek súlyos következményei lehetnek. Magyarországon csak akkor van esély aszályálló erdők kialakulására, ha megszűnnek a nagy vágásterületek, és jelentősen csökken a patás nagyvadak állománya.

Havasi Bertalan szerint Orbán szavai tökéletesen egybevágtak a Fidesz közleményével.

A Fidesz sajtófőnöke szerint nincs semmi újdonság abban, amit Orbán mondott.

Elindult a virtuális üzengetés.

Sikeresen lezárult a Budapest–Belgrád vasútvonal eddigi legalaposabb, a csúcsidőszaki terhelést szimuláló tesztelése, ugyanakkor volt olyan rendszer, ami még nem működik jól – derült ki Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzéséből .

Nehéz lesz így talpon maradni.

A magyar felnőttek közel harmada túlsúlyos.

Orbán Viktor tegnap bedöntötte a börtönben ülő minisztere, Hankó Balázs eddigi gyenge védekezését – kommentálta a miniszterelnök elődje szombati beszédét, amelyben az ellenzéki vezető arról szólt, az NKA-ügyben milyen elvek mentén osztottak el 17 milliárd forint közpénzt. A Fidesz szerint az Orbán Viktor által elmondottak egybevágnak a párt korábbi közleményével.

A volt miniszterelnök páli nyilatkozata bejárta a hazai sajtót.

Hankó Balázs eddigi védekezését cáfolta a Fidesz elnöke

A kutatóintézet leszögezte: ha egy politikai párt úgy dönt, hogy nyilvánosságra hozza az eredményeket, akkor ugyanazok a szakmai-etikai elvárások lépnek életbe, mint bármely más közvélemény-kutatásnál.
Nem tudni, hogy mire alapozza a miniszterelnök a legújabb győzelmi jelentését.

Karol Nawrocki államfő továbbra sem tűzött ki időpontot Maciej Berek alkotmánybírói esküjére, és dokumentumokat kér jogászi gyakorlatáról. A vita újabb fejezete annak az intézményi háborúnak, amelyben a Tusk-kormány a PiS-korszak igazságügyi örökségét próbálja felszámolni.

Magyar Péter nyomába senki nem ér, Kubatov Gábor rekordja megdönthetetlen.

Már megint hazudik Magyar Péter, és hazugságát lelkesen visszhangozza a lakájmédiája.