
McDonald’s költözött a legendás budapesti buszpályaudvarra – ilyen étterem még nem volt Magyarországon
Az Erzsébet téri nyitással a McDonald’s magyarországi hálózata már 127 étteremből áll.

Az Erzsébet téri nyitással a McDonald’s magyarországi hálózata már 127 étteremből áll.

Bejelentések jöttek.
Bóka–Rétvári–Toroczkai vs. Magyar.

Toroczkai László szeretné, hogy közvádas ügyekben ne vonatkozzon a politikusokra a mentelmi jog. VIDEÓ!

Előre figyelmezteti az autósokat a polgármester.

Az OECD 2026 júliusában publikált legújabb Magyarország-jelentése ismét foglalkozik a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságával, ám a 2024-es, részletes nyugdíjtanulmányhoz képest több szempontból felületes munkát végzett, és nem szólt nyíltan az új kormány nyugdíjpolitikai feladatairól. Rövid szakértői értékelés az OECD friss javaslatcsomagjáról és az új magyar kormány előtt álló feladatokról.
Nagy tervekkel érkezett Magyarországra a Mere, a hazai indulás azonban jóval nehezebben alakult, mint ahogy azt eredetileg tervezték. Az első üzlet csak 2025 decemberében nyílt meg, most pedig már az is bezárt.
Toroczkai László a házszabályra hivatkozott.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy szerinte nem probléma, hogy bevitték a volt kulturális miniszter volt munkatársait.

Ez a fajta tologatás és a valós kép kozmetikázása csak korlátozott ideig tartható fenn.
Toroczkai László szerint azért, mert házszabályellenesen kérték a megemlékezést.
Az országos rekord viszont így sem dőlt meg.

A fideszes Budai Gyula és Szijjártó Péter mandátumait átvette Hortay Olivér és Palóc André, akik letették a parlamenti esküjeiket, így újra teljes a létszám. The post Budai és Szijjártó helyett két új fideszes a parlamentben first appeared on 24.hu .

Takács Péter szerint Baka Andrást a korábban bíróként hozott megkérdőjelezhető ítéletei alkalmatlanná teszik a nemzet egységének megtestesítésére. A Fidesz országgyűlési képviselője hosszasan magyarázta, miért gondolja így.

A párt szerint ők minden áldozat előtt fejet hajtanak, de a Tisza sértett házszabályt, ezért nem álltak fel. A házbizottság összehívását kezdeményezik.
Amíg a pártok választják a köztársasági elnököt Magyarországon, addig a pártok szempontjai érvényesülnek majd elsősorban az elnök személyének kiválasztásakor, Bakának a Fidesz pedig biztosan nem fog örülni, Forsthoffer Ágnes pedig népszerűbb elnök lehetett volna.

Leszögezték: az emberi élet a fogantatástól a természetes halálig védendő és sérthetetlen.

A mesterségesintelligencia-informatikus is bekerül a felsőoktatásban szerezhető képesítések jegyzékébe.

Az Ügyészség továbbra sem közölt további információkat arról a nyomozásról, amely kapcsán lefoglalták a Fidesz szervereit.
Magyar Péter válaszában ténynek nevezte, hogy a Fidesz költött családpolitikára, azonban ez nem jól elköltött pénz volt szerinte. The post Magyar Péter szerint Orbánék nem jól költöttek családpolitikára first appeared on 24.hu .

Változás az ellenzéki frakcióban.
A miniszterelnök a parlamentben reagált Orbán szerbiai mulatozására.

A korábbi miniszter volt sajtófőnöke reagált az értesülésekre.

Ferenc Viktória kisebbségkutató úgy látja, Tisza-kormány elhamarkodottan ünnepelte a kárpátaljai magyarok visszaszerzett jogait. Interjúnk.
Egyelőre csak a Rudas Gyógyfürdőnél, de további fejlesztések várhatók.

Erős földrengés rázta meg Kolumbia nyugati részét hétfő reggel, a földmozgást a fővárosban, Bogotában is érezni lehetett - írta a Bloomberg .