
Magyar Péter: Nemzeti összefogásra van szükség
Szükség esetén azonnal indíthatók a mostanában használaton kívüli erőművek.

Szükség esetén azonnal indíthatók a mostanában használaton kívüli erőművek.

Újabb igazolás a „függetlenobjektív” médiából.

Első fokú vízkorlátozást vezettek be Pécsen, ennek értelmében – egyebek mellett – tilos a medencék töltése, a kertek tömlős locsolása, valamint a gépjárművek mosása a vezetékes ivóvízzel – közölte a baranyai megyeszékhely polgármestere hétfőn az MTI-vel.

A magyar emberek jól vizsgáznak – jelentette ki a parlamenti frakcióvezetőkkel folytatott tárgyalása után a miniszterelnök.

Budapesten jelenleg nincs vízhiány, éppen ezért nincsen vízkorlátozás, ugyanakkor takarékoskodásra kérik a fővárosiakat – mondta a főpolgármester hétfőn Budapesten.

A miniszterelnök szerint a jelenlegi válsághelyzetben a pártpolitikai csatározásokat fel kell váltania a nemzeti összefogásnak.

A főpolgármester jelezte: az alapvető közszolgáltatásokat fenntartják a fővárosban.


A hőhullám és a Duna alacsony vízállása miatt előállt energiakrízis remek lehetőség lenne az összefogásra, mondta Magyar Péter a köztársasági tisztséget ideiglenesen ellátó Forsthoffer Ágnessel közös sajtótájékoztatóján a Sándor-palotában, ahol a parlamenti pártok frakcióvezetőivel egyeztetett. Megállapodtak, hogy közösen nekikezdenek egy vízstratégia kidolgozásának.

Negyven fok és egy erőmű, amelyről a magyar villamosenergia-rendszer évtizedek óta azt gondolta, hogy sosem áll le. A Paksi Atomerőmű – az áramrendszer legstabilabb pontja – már csak órákra lehet attól, hogy a rendkívül alacsony dunai vízállás miatt teljesen lekapcsolják. Ilyen még nem volt. Közben a magyar áramhálózatot életben tartó MAVIR ma estére 7282 megawattos rendszercsúcsot jelez, ami alig 200 megawattal, nagyjából 3 százalékkal marad el a június 29-én felállított 7488 megawattos nyári rekordtól. Csakhogy júniusban Paks még több mint négyszer annyi áramot termelt. A rendszer stabilitás…

Például kikapcsolják a világítást zárvatartási időben.


A rendkívüli helyzet rendkívüli összefogást és lépéseket követel

Júliusban is remekelt a hazai részvénypiac, a legjobban a Mol befektetői jártak, akik egy hónap alatt több mint 22 százalékot kereshettek.
A parlamenti pártok, így az ellenzék frakcióvezetőivel is egyeztetett a Sándor-palotában a miniszterelnök.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozza a tavaly tavasszal, többségében budapesti iskolákat bombával fenyegető ukrán fiú ellen – közölte a hatóság.

Az energia- és vízbiztonságunk nincs veszélyben, de a következő 5 nap továbbra is kritikusnak ígérkezik, összefogásra és spórolásra van szükség. Köszönjük Magyarországnak az eddigi példátlan egységet – mondta Magyar Péter. A kormány nem hozott döntést az augusztus 8-i, szombati munkanap esetleges áthelyezéséről. A rendkívüli hőséghelyzet miatti egyeztetést hívott össze Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnöki jogköröket gyakorló házelnök a Sándor-palotába. A meghívást az ellenzéki pártok is elfogadták, a megbeszélés után tartott tájékoztatót Forsthoffer Ágnes és Magyar Péter miniszterelnök.

Karácsony Gergely kicsi, de fontos lépésnek nevezte az indulást.

Napok óta nagy erőkkel keresnek egy 86 éves szegedi férfit.
A Fidesz, Orbánnal az élen, mintha nem figyelte volna meg saját korábbi ellenzékét; a régi ellenzék kudarcainak kiismerése helyett teljes lendülettel megérkezett a régi ellenzék dilemmáihoz – vagy inkább csapdáiba.

A rekordszárazság és az energiakrízis volt a fő téma az ebből a szempontból legkritikusabb hét első napján a Sándor-palotában, ahol Forsthoffer Ágnes ideiglenes államfő tartott megbeszélést Magyar Péter miniszterelnökkel és a parlamenti pártok frakcióvezetőivel. Utána sajtótájékoztatót tartottak, amit a HVG élőben közvetített.

Az új rendszerben klasszikus és elektromos rásegítésű kerékpárok is elérhetők.